Ugrás a fő tartalomra

Nyolc nap alatt V.

Szerző:

Egy igazi mfkh-nap: mindent fel kell használni, amit csak lehet. 

Mostanra kiestem az igazi építkezős rutinból, mert ugyan járok ezért-azért barkácsboltba, de nagy tételben nem vásárolok már a tüzépen vagy a fatelepen, és nem is szeretnék. Viszont úgy hallom, nagyon elszabadultak az árak, úgyhogy tényleg jobb is így.

A márványos pult került a mosogató alá. A pesti lakásban évek óta őrizgettem a mosogató-csaptelepet, már akkor megvolt, amikor a ház még egyáltalán nem; most végre elfoglalta a helyét, és olyan, mintha oda találták volna ki.

Beállítottuk a fürdőszoba sarkába ütött-kopott haveromat, a hordozható cserépkályhát, ehhez méretre szabták a kályhacsövet. Sokkal barátságosabb ennek a melegénél fürdeni, mint, mondjuk, egy hősugárzó mellett, és az előteret is ez fűti, úgyhogy nagyon fontos volt, hogy ez megtörténjen. Covid idején ezzel próbálok spórolni, mert úgy gondolom, a gázfűtés még várhat egy kicsit. Mondjuk, tényleg képes leszek értékelni, amikor már csak választható hangulati elem lesz a fafűtés, annyit dolgozunk érte ezen a télen is.

Megmaradt két LED-cső, azokat feltettük a nyári konyhába. Nem gyönyörű darabok, tévedésből vettem őket anno, de funkcionálisak, és ez a lényeg.

Készült maradék faanyagból küszöb a fürdőszobához, illetve egy ferde burkolatváltó a kis konyhához.

Kipótoltuk a Vitorlás szoba ajtaját alul fával, amennyire lehetett.

Megkezdődött az ajtók festése, de az első réteg után úgy döntöttünk, tavasszal visszatérünk rájuk, mert nem eléggé jó az eredmény: nagyon kiadja a hibákat a festék, viszont nincsen elég fény. Azért majd szépek lesznek, ez is látszik (a bejárati ajtó már korábban elkészült).

Maradt Mapegum nevű szigetelőanyag. Egy jógamatracon térdepelve felkentem a cementlap fölé 5 cm-es sávban a falra, hogy fogyjon, illetve arra ragasszuk majd fel a szegőlécet. A szegőlécekhez pedig elég volt a maradék ragasztóhab.

Az Mfkh-körbe tartozik az is, hogy ki fogom próbálni az infravörös fényt a könyökömre, mert csak nem jobb, és így végre előszedem az évtizedek óta meglévő izzót, illetve az, hogy most három-négy letöltött lakberendezési magazin várakozik a számítógépen, úgyhogy mindjárt áttérek az egyik kedvenc tevékenységemre, a nyelvgyakorlással egybekötött olvasásra.





Megjegyzések

  1. Kósa Márta2021. január 8. 7:31

    Csak azok a szürke csempék a mosogató fölött...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. country komfort2021. január 14. 6:47

      Márta, a hozzászólása pozitív része ugyan nem látható, én mégis feltételezem, hogy ott van az. :-)

      Megértem, hogy furcsa hatást kelt falusi házban a metrócsempe, de nekünk éppen ez a fricska kellett ide, a csőszerű "panel"-konyhába.

      Ó, és De gustibus...

      Törlés
    2. Rita2021. január 19. 11:35

      Nagyon szép és hangulatos lett. A ház minden - velünk megosztott - részlete barátságos, meghitt, igazán jó nézni a képeket. A metró csempe színtől függetlenül szerintem mindehova illik az egyszerűsége révén, így mindig a körítés határozhatja meg a stílust.

      Törlés
    3. country komfort2021. február 3. 7:20

      Rita, köszönöm! Egyébként tényleg próbálom is népies részletekkel körbevenni a csempézett felületeket, és abban reménykedem, hogy jófajta eklektika lesz belőle a végén.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk