Ugrás a fő tartalomra

Nyolc nap alatt VI.

Még nyáron mutatta H. nekem Isabel Paige YouTube-csatornáját, és most újra odakeveredtem. Nagyon érdekes fiatal lány: talán Washington államban, elképesztően szép természeti környezetben ún. egyszerű életet él, amelyben ugyan kicsit sok az "Oh, my gosh!"-sal kísért elragadtatás, a country gitárjáték és a benzin-/dízelhasználat, tehát az ökológiai lábnyoma egyáltalán nem biztos, hogy olyan kicsi, amilyennek lát(tat)ni szeretné, illetve vannak bizonyos, "az anyatermészet gyermeke vagyok" dogmából fakadó túlkapásai (mint például az ikonikus, jeges patakban való fürdések) és furcsaságai (csak hosszú ruhában szaladgál a hóban meg ilyenek), számos téren szenzációs és önazonos, amit tesz: a kabinjellegű lakberendezéshez, a növényi alapú főzéshez és a testmozgáshoz kimondottan kedvet csinál; jó nézni, és tetszik, hogy szembemegy az átlagos amerikai életvitellel. 

Mondjuk, mostanában olyan kevés időm van hasonló csacskaságokra, hogy a zenei videók kivételével mindent 1,75-szörös sebességgel szoktam nézni, tehát a chill hangulat és a slow living nem annyira jön át -- nincs hét percem egy célkás hummusz elkészítésének átélésére --, de azért értékes tartalom, ajánlom.

***

A hatodik napon készült el annak az ablaknak a pótlása, amelyik a korábban fekete, nyáron felújított tűzfalon található. Mert, mi tagadás, volt mit pótolni.


jeez

Nagyon szeretem, amikor úgy hozunk valamit rendbe, hogy teljesen autentikus lesz az eredmény.

Ebben az esetben régi ablaktáblákat használtunk, és ugyan sokat kellett csiszolni, méricskélni, pántokat állítani és vágni, a padláson bádogot találni, hetvenötször hátrarongálni az árokpartra, azt kell mondanom, megérte. 

Oh. my. gosh

A nyolc nap munkái közül nálam ez az ablak kapja a cementlappal megosztott aranyérmet - pedig erős volt a mezőny.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Túl sok, túl kevés

Érdekes ez a kelet-európai neurózis. Nem tudunk feloldódni a fogyasztói társadalom felszínes örömeiben, mert - abban reménykedem legalábbis - túlságosan intellektuálisak vagyunk hozzájuk, ugyanakkor számos esetben, amikor jó lenne, képtelenek vagyunk felszabadultan örülni, amire éppen azért lenne szükség, hogy amikor igazán nagy baj van, legyen mire emlékezni, noch dazu, miből töltekezni , hogy ezt a rettenetesen elcsépelt formulát használjam. Filozofálás helyett azt hiszem, inkább tornázom egyet hajnalok hajnalán, jobb lesz mindenkinek :D, viszont előbb, ha már elkezdtem, még egy kis fejtegetés arról, hogy az éppen elég lenne a célom, de sokszor billenek ki, ha lelkileg vagy testileg nem áll fenn az equilibrum, és hát, mostanában nagyon tudatosan kell visszalódítani magam. Vannak pozitív és negatív tendenciák. 1. Túl sok hírt olvasok. ...és túlságosan gyakran frissítem az oldalakat. Nem is értem magam, tényleg. Mindig is abban hittem, hogy a politika merő időpazarlás, és az sem érdek

Cementlap a linóleum alatt I.

Három éve, a házvételkor is tudtam, hogy amint lehet, fel fogom szedni a régi linóleumot az előszobában, és meg fogom menteni az alatta lévő cementlapot. 2020. április: végzett a festő, úgyhogy rá is vetettem magam (a linóleumra, I mean). Azaz, rávetettem volna, ha nem ütközöm az első mozdulatnál komoly nehézségekbe. Valaki, aki nagyon okos volt, a legerősebb ragasztóval kente be a cementlapot, és az a linóleum még ma is úgy áll, ahogy köll. Megemeltem egy saroknál, és, basszus, feltépte a cementlap felső rétegét. Mivel pár napig nem jött senki dolgozni, és nem szeretem ezeket a kivárós időszakokat, az egyik reggel megvizsgáltam, hogy mégis, mit lehetne tenni. Most már a hőlégfúvóval felszerelkezve tértem vissza a városból, és így egy fokkal jobban lehetett haladni, de lehetetlen volt igazán kíméletesen eltávolítani a linóleumot, annyira adhezív volt az az izé. A spakli és egyéb eszközök szinte semmit nem értek, csak ugyanúgy felszedték a ragasztóval együtt a c

Keser // édes

Nagyon úgy tűnik, hogy a családban harmadikként engem is megcsípett egy fertőzött kullancs. Négy év alatt ez három eset a legszűkebb körömben. És amellett, hogy már az előzőek miatt is szétidegeskedtem magam, pont Covid idején kell a végére járnom.  Vettünk helikopteres legot, rózsatövet, kis málna- és tőzegáfonyabokrot, amiket el is ültettem; isteni volt még a magamfajta kertészeti antitálentum számára is. (A legot természetesen nem ástam el.) Fél éve szenved hallótávolságon belül néhány (sok) kutya. Többször sírtam a tehetetlenség és a kibírhatatlan hangok miatt. Egy napig azt hittem, el tudtunk érni valamit hivatalos úton, de azt hiszem, mégis kudarcot vallottunk. Meglátjuk; elkeserítő a helyzet az egész országban.  R., ha azt mondjuk neki, "szeretlek", pörrögve elalszik a mellkasunkon. Tökre sajnálom, hogy vannak emberek, akikkel ahelyett, hogy barátok lennénk, kölcsönös hülyeségeink miatt inkább leckék vagyunk egymás életében (ennek még a leírása is borzasztóan rosszul e