Ugrás a fő tartalomra

Nyolc nap alatt VI.

Szerző:

Még nyáron mutatta H. nekem Isabel Paige YouTube-csatornáját, és most újra odakeveredtem. Nagyon érdekes fiatal lány: talán Washington államban, elképesztően szép természeti környezetben ún. egyszerű életet él, amelyben ugyan kicsit sok az "Oh, my gosh!"-sal kísért elragadtatás, a country gitárjáték és a benzin-/dízelhasználat, tehát az ökológiai lábnyoma egyáltalán nem biztos, hogy olyan kicsi, amilyennek lát(tat)ni szeretné, illetve vannak bizonyos, "az anyatermészet gyermeke vagyok" dogmából fakadó túlkapásai (mint például az ikonikus, jeges patakban való fürdések) és furcsaságai (csak hosszú ruhában szaladgál a hóban meg ilyenek), számos téren szenzációs és önazonos, amit tesz: a kabinjellegű lakberendezéshez, a növényi alapú főzéshez és a testmozgáshoz kimondottan kedvet csinál; jó nézni, és tetszik, hogy szembemegy az átlagos amerikai életvitellel. 

Mondjuk, mostanában olyan kevés időm van hasonló csacskaságokra, hogy a zenei videók kivételével mindent 1,75-szörös sebességgel szoktam nézni, tehát a chill hangulat és a slow living nem annyira jön át -- nincs hét percem egy célkás hummusz elkészítésének átélésére --, de azért értékes tartalom, ajánlom.

***

A hatodik napon készült el annak az ablaknak a pótlása, amelyik a korábban fekete, nyáron felújított tűzfalon található. Mert, mi tagadás, volt mit pótolni.


jeez

Nagyon szeretem, amikor úgy hozunk valamit rendbe, hogy teljesen autentikus lesz az eredmény.

Ebben az esetben régi ablaktáblákat használtunk, és ugyan sokat kellett csiszolni, méricskélni, pántokat állítani és vágni, a padláson bádogot találni, hetvenötször hátrarongálni az árokpartra, azt kell mondanom, megérte. 

Oh. my. gosh

A nyolc nap munkái közül nálam ez az ablak kapja a cementlappal megosztott aranyérmet - pedig erős volt a mezőny.





Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk