Ugrás a fő tartalomra

Nyolc nap alatt VIII.

Szerző:

Tegnap barátokkal leveleztem, nagyon jó volt, és újra tapasztaltam a házfelújítást övező szeretetteli drukkolást.


Nekem ez az első számú hobbim. Szó se róla, kicsit költséges hobbi, nem is vagyok benne profi, a hibákból tanulok, és nagyon sok komoly bosszúság, rajtam kívül álló suttyóság tényező van, amiről szándékosan nem írok, mert csak elszomorodnék vagy felhergelném magam miattuk, holott ide én is pozitív energiákért jövök. (És ma megint háromkor ébresztett R., most viszont az ölemben ül, és békésen húzza a lóbőrt. A macskák horkolása annyira vicces, csak kezdek kicsit kimerülni.)

Ezért: csakúgy, mint eddig, idén jó számokat akarok hallgatni, magazinokat olvasni (felhívnám a figyelmet az ausztrál country lakberendezési stílusra, egészen lenyűgöző évek óta, ami ott folyik), fontos lenne rendszeresen, nem segédmunkásként cipelve az anyagokat, hanem finoman, a női testre szabottan mozogni, meggyógyítani a könyököm stb.

Mi történt az utolsó napon?

A karnisok és a fehér székek megcsiszolása mellett gyújtósnak való maradék faanyag felkutatása, felaprítása. Truth be told, van abban valami bájos, amikor az egyik lábaddal az egyik ól, a másikkal a másik ól oldalfalára fellépve, két és fél méter magasból békebeli lovaglócsizmákat és -- vélelmezhetően a hatvanas évekből származó -- löncshúsos konzervdobozokat rángatsz le terpeszállásban egyensúlyozva a deszkapadlásról azért, hogy fel tudd szabadítani a kincset: a bontott tetőlécet.

Ezután következett a maradék fa-suhancok kicibálása a borostyánnal sűrűn benőtt erdőből, majd levezetésképpen komód-összeszerelés. (Nekem még így is kevés szerep jutott mindebben.)






Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk