Ugrás a fő tartalomra

Változások

 Nagyjából húsz percem van írni, lássuk, mire elég.

Tegnap reggel gyorsan lőttem egy képet az előszobában, és bár be is mozdult, a tükör sem elég tiszta, a cementlap csiszolatlan, nem vagyok már éppen húszéves, a pufimellény az esőkabát alatt pedig enyhén szólva előnytelen, eléggé büszke vagyok rá.

A fotó jól tükrözi, hol tartunk 2018. tavaszához képest.

Felkerült a falra a H.-tól kapott, vaskeretes tükör, fehérek a falak, mert eltüntettük a tapétát és a PVC-padlót, a helyén a radiátor és a két lámpa (a mennyezetit lomtalanításkor az utcán találtam), a szobába benézve látszik az új hajópadló.

Pontosan tudom, mi hiányzik még innen (pl. a szennyespad & a dekoráció), és azt is, mivel tenném túlzsúfolttá.

Pontosan tudom, mennyi áldozatot követelt eddig a ház, és azt is, hogy mennyi élményt, tkp. egy újfajta életstílust adott, amelyik inkább dolgos és küzdelmes, mint láblógatós és lazulós, de ennek a pszichés és fizikai előnyeit próbálom szem előtt tartani, nem azt, hogy mennyire baromira kimerítő.

Nagyon örülök, hogy ha valaha költekezem, az ma már kimerül a kályhára való zománcfesték vagy a könyök füstcső (?!?!) megvásárlásában. Két éve, a felújítás kezdete előtt felírtam magamnak, hogy "irányítsuk a libidónkat a házra és a kertre", és ez fokozatosan sikerült is. Sokkal értelmesebbnek tartom, mint a korábbi (pénzügyi) tendenciákat.

Azt hiszem, korábban sem voltam egészen fogalmatlan a ház körüli munkákat illetően, de mostanra tényleg elsajátítottam egyfajta vidékiházas szemléletmódot: mit kell először/legközelebb rendbe tenni, ezt vagy azt hogyan lehet egyszerűbben megoldani, milyen anyagot kell keresni hátul, hátha azzal be lehet foltozni egy lyukat stb. Mindent fel kell használni, Pro Level.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p