Ugrás a fő tartalomra

Szörp+

A legutóbbi bejegyzésekhez írt hozzászólásaitok arra inspiráltak, hogy a menta--citromfűszörpöt is próbáljam ki. Nos, ez is lenyűgöző. Miért vártam eddig? 

csendélet állvánnyal, bóbitával és jégkockával

Mivel a bodza úgy tűnik, leérett, tegnap este könnyek közt (szó szerint, de lehet, hogy csak a fáradtság miatt, majd mesélek) megittam az utolsó pohárnyit, ma pedig muszáj volt más után nézni, nagyjából ugyanazokkal a paraméterekkel: költséghatékony, finom és gyors legyen, a kertből.

Ma délután ebből a receptből kiindulva el is készítettem az egy befőttesüvegnyi karamellizált szirupomat, és szokás szerint nem bírtam kivárni az egy éjszakát, ameddig állnia kellene.

Szedéssel, főzéssel együtt ez is legfeljebb fél óra, és jobb így, hogy csak kevés készült egyszerre, mert a felújítás közben nehéz lenne ide-oda pakolgatni az üvegeket. Kb. tízszeresen lehet hígítani.

Már most csodás íze van. A legjobban a Tökéletes Pohárból (Tesco, 149.- forint) esik. Ha még a közeljövőben azt is kiderítem, hogy a cukrot mivel tudnám kiváltani, ami nem csillagászati összegbe kerül és nem egészségtelen, akkor tökéletes lesz.

Utóirat: H. kapott ajándékba gyömbéres sült teát, és emiatt most azon gondolkodom, hogy lehetne venni gyömbért, és főzni belőle mondjuk vaníliás vagy citromos szörpöt...





Megjegyzések

  1. Juditkám, nagyon örülök, hogy szeretnél eltenni a gyógynövényekből szörpöt. Én 40 éve rakom el, csak arra vigyázz, hogy külön tegyél el a citromfűből, külön a mentából. Mindkettő üditő, de nem együtt, mert a citrom nyugtat, a menta élénkit. Ugyanúgy kell eltlenni, mint a bodzát. De én mindent cukor nélkül teszek el citrommal, szárazdunsztba. Amikor kinyitom az üveget, akkor ízesíten sztiviával, vagy mézzel. Bekeverek egy kancsóval és kész. Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Ági néni, figyelni fogok, és nagyon jó hír, hogy felnyitaskor is lehet édesíteni!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má