Ugrás a fő tartalomra

3+1 dolog, amiben megváltoztam

Pár évvel ezelőtt nagyon másmilyen volt a prioritáslistám. Sokféle, kissé szerteágazó hobbim és kényszeresbe hajló szokásom volt, amelyek örömöt is szereztek, de komoly áldozatokat is követeltek: például pénzt és helyet. Elég sok pénzt és nagyon sok helyet. Örülök annak, hogy múlt időben beszélhetek róluk. Pedig nem is volt igazi minimalista fordulat az életemben. Még. 

1. IKEA-mánia: 

Fogalmam sincs, mikor jártam ott utoljára. Évek óta nem tud lázba hozni, holott még a lakberendezés iránti érdeklődésem is az IKEA hazai megjelenésével függ össze. Besokalltam az egyre kelet-európaibb, egyre műanyagabb, egyre lehúzósabb stílustól, az ottani vásárlás és nézelődés szép lassan elvesztette számomra a kikapcsolódás-jellegét. Lettek konkurenciái is, de azokba az áruházakba sem nagyon járok. Ti szeretitek még?

ezt az asztalt is én festettem át

2. Bútorhalmozás:

Fú, nagyon örülök, hogy ide eljutottam. Mondjuk, most, hogy írok róla, kicsit sajog még ennek a hobbimnak a helye, de jobb, hogy vége, illetve, hogy túl vagyok a túlkapásokon. Szeretek bútort festeni, és imádtam mindenféle kopott darabot venni vagy elfogadni az online csoportokban. A lakásból most fogok likvidálni egy csomó nem kellő gurulós asztalkát és kinőtt ágyat. Csak azt tartom értelmesnek, ha nem évekig tologatjuk a festésre váró darabokat. A Bonanza-székeket kellene most vagány színekre festeni, és éjjeliszekrénynek, illetve törölközőtartónak használni, ahogy a country magazinokban szokták.


3. Akciók figyelése: 

volt itt minden, legfőképpen szerszám- és gyerekruha-leárazások számon tartása. Mostanában inkább csak rácsodálkozom valamire, és szeretek megörülni a jó cuccoknak. Ma már nem szoktam felkerekedni csak azért, mert kinéztem egy ellenállhatatlan dekopírfűrészt farmersortot a katalógusból. Elég ritkán találok rá bármire is, mert élelmiszert ugyan muszáj venni, de a hátam közepére sem hiányzik, ezért hajtom a csapatot, hogy minél hamarabb végezzünk. Néha vannak kapások, ennyi. A nagy kerti gurulós hordozó kistestvérét például a múltkor találtuk nyolcszázvalahány forintért, és azóta többszörösen behozta az árát. Sokat munkázunk a kertben, az a helyzet.


+1: Torna:

már nem utálok csak úgy tornázni. Természetesen ez is a zenével függ össze, és azért olykor előfordul, hogy tulajdonképpen percek óta a dalszöveget olvasom a monitoron ("jé, ott tényleg azt énekli, hogy >>cold, kinetic heat<<?"), és egyáltalán nem a fenékizom-erősítő rúgásokat végzem, de elkezdődött valami. Van fix bemelegítőszámom. Annak a szövegét is tudom, hehe.

Szóval, a hatékonyságom még nem 100%-os, de jó kis kikapcsolódás, és most, szeptemberben meg is kellene találni azt az idősávot, amikor bekerül a napirendembe. A motivációs céllal megvett elasztikus tornaszalagokkal együtt. Push yourself, baby.




(a székes képek forrása)



Ti miben változtatok?



Megjegyzések

  1. Más téma, csak belefutottam, hátha nem ismered: https://www.otthonokesmegoldasok.hu/felujitas-2/felujitott-paraszthaz-kis-toronnyal-peteriben/

    VálaszTörlés
  2. S ég egy, régi megjelenésű, néha ráakadok, kedvelem: https://www.otthonokesmegoldasok.hu/felujitas-2/marina-home/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tippeket! Be kell vallanom, az Otthonok és megoldások oldal szerintem lehetne sokkal nívósabb is, például saját fotóssal, stylisttal... értem, hogy mi a promóciós célja, de sokszor vegyes minőségű, amit bemutatnak. A zirci csodás épület, az biztos!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má