Ugrás a fő tartalomra

Önerőből

Fú. Itt ülök, a konyhában, hajnali négykor, mert az előbb azt álmodtam, hogy valaki olvasta a blogon a ház történetét, beleszeretett, és mindenáron meg akarta venni. A nemleges válasz után lett csak igazán filmszerű a történet, mert engem elkábított, a házat kvázi elbitorolta, és csak a helyi ismeretségek felhasználásával, furfanggal és fizikai erőszakkal tudtam visszaszerezni az ingatlant. Na, akkor ezzel csináljunk valamit, Sigmund.


Esküszöm, hogy be vannak fizetve a közüzemi számlák. ;-)

Mindjárt vissza is megyek aludni, csak előbb pár adalék még.

Mikor fogok bejutni végre, lakberendezni?

Annyira sokat vagyunk kint a kertben (ennek kb. 70%-a munka, 30%-a pihenés), hogy per pillanat egyszerűen nem marad időm és erőm rá.

A diófák (Diófa Numero Uno, Dos y Tres) levelei pedig egyre csak hullanak. És még hogy fognak!

Legutóbb elvittem a vaslámpákat, erre a szerelőember mondta azt a telefonban, hogy "be van havazva," nem tud most jönni, de, idézem, "oda fogok érni valamikor, csak azt nem tudom megmondani, hogy mikor." 

Okés. 

Illetve, nagyon nem okés. 

Szervezem valaki mással, de ez mind-mind csúszás, vagy, hogy ezoterikusan fogalmazzak, mind-mind türelemre tanít. Mantrák mostanában:

Nem lehet mindent egyszerre.

Nem egyemberes munka. 

Ja, és:

nem tudok villanyt szerelni.

Hogy átfordítsam pozitív diskurzusba, itt a lista arról, hogy mit végeztünk el önerőből a nyáron (némelyik része ismerős lesz):
  • készítettem bodzabogyószörpöt és -lekvárt körtével (miért veszünk bármi ilyesmit a boltban? rém egyszerű, filléres tétel, elképesztően finom és teljesen bio-);
  • megszüntettem egy komplett szemétdombot;
  • a különböző ólakból és tárolókból likvidáltam irdatlan mennyiségű lomot: volt, amit szelektíven gyűjtve, volt, amit égetve;
  • a 3000 m2-en módszeresen körbejárva megnyirbáltam annyi bokrot, amennyit csak tudtam;
  • kitakarítottuk és átrendeztük a verandát (mondjuk, most újra kupi van, legközelebb meg kell csinálni, mert nagyon jó érzés, hogy milyen tágas);
  • szereztem egy komposztálót, és elkezdtük használni;
  • többször takarítottam a padláson (fent jártunk fénypászmát keresni E.-vel <= Harcos Bálint: Petya és Tulipán): ez sem lesz egyszerű történet;
  • a középső szobában kiürítettem az egykori konyhaszekrényt (ronda, vaj- és mentaszínű farost-: meg kellene szabadulni tőle), így most már csak a Vitorlásban tároljuk a ruháinkat;
  • lefestettem egy polcot, és kiraktam a retro kerámiákat;
  • megszereltettük a lógó konnektorokat;
  • lefestettük a kiskaput (még nincs teljesen kész) és a postaládát;
ez nem a selyemfényű zöld, ez egy eléggé gáz szín, de rozsdára kenhető (Alkyton márkájú), és amíg ez a kapu marad, jó lesz
  • írtam ütemtervet, hogy milyen munkákat kell elvégezni a fagyok előtt: ezek közül a kút-tető elkészíttetése az egyik legfontosabb, nemsokára írok a kis kálváriánkról.

Az a két balatoni úszás, amit most, szeptember közepén volt szerencsénk átélni, minden cipekedést, gereblyézést, levélhordást, hideg konyhát, fájó, feltört tenyeret (most akkor az van), kihagyott koncertet, szúnyogcsípést, autópályán araszoló forgalmat, nyomorult sávelhúzást megért. Nagyképűség nélkül mondom, mert engem is meglepett: többször meglegyintett az érzés, hogy most nem szeretnék cserélni senkivel.


Szép álmokat!






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…