Ugrás a fő tartalomra

10 dolog jövő (=idén) karácsonyra

2013-ban kimaradt, idén szeretném majd bepótolni:

1. szépen becsomagolt ajándékok faládában/nyitott bőröndben;





2. névkártyák (ülésrend-jelölők) az asztalra;

3. közös fotó, amelyiken végre senki sem izeg-mozog (= nem mozdul be);

4. gránátalmás panna cotta;


5. hangolódás az ünnepre a sztárséfek karácsonyi videóival és karácsonyi dalokkal (Nigella, Jamie, Christmas Radio etc.);

6. mécsesek a balkonra;

7. egy Pagonyból származó gyerekkönyv, amit tutibiztos helyre rejtettünk el még a nyáron, és most fogalmunk sincs, hol lehet;

8. kis gyümölcskenyér sütőformában mint gasztroajándék;


9. több fényfüzér a lakás különböző pontjain;

10. egy darab szarvasos díszpárna valahonnan (a tescoban elfogyott, mire odajutottunk).


Nektek mik?



Megjegyzések

  1. Javaslom a szarvasos díszpárna (huzat) házi elkészítését :)) Ha most elkezded, tuti elkészül Karácsonyig.
    Nekem egyébként a dekorációk korábban elkezdése, ajándékok időben (!!!) beszerzése, elkészítése és becsomagolása (!), gasztroajándékok kötelezettség-érzet nélkül, fényfüzér mostmár végre, karácsonyfa nem utolsó pillanatos beszerzése összeveszés nélkül. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Fanni, BUÉK!
      Öö, csiszolni és festeni fényévekkel jobban tudok, mint varrni, de egyébként jó ötlet. Úgyis szeretnék filcanyagot venni még időben. Képzeld, most csak úgy rejtettem el ajándékot (a spejz felső polcára, pssszt), hogy előbb be is csomagoltam. És a fa alatt egyetlen csomagról nem jutott eszembe sehogy sem, hogy kié, a többi stimmelt (de következetes csomagolópapír-használattal ez is elkerülhető :-)).

      Törlés
    2. ja, plusz egy dolog: a most karácsonykor megvett karácsonyi szalvétát használni, mert most találtam meg... kibontatlanul. :)

      Törlés
  2. Talán ez az első év az életemben, hogy nincs jelentős hiányérzetem. Egy nagy baki volt, hogy a szuper ajándéknak hitt medvehagymás olajaimat ki kell dobnom, mert kiderült, h. valami oltári veszélyes baktérium tenyészhet benne, Nagyon valószínűtlen persze, ám gondoltam, mégse kéne ilyen raffkós módon kinyírni valakit. 10 helyes kis üveg...Szerettem volna egy rendes abroszt venni , szép textilszalvétákkal, na ezt akkor inkább megvarrom majd. Szét szeretném válogatni a karácsonyfadíszeket, a fehéres színcsoportot külön szedem a piros -arany társaságtól. Jól néznek ki együtt is, de ezt meg kell próbálnom, és akkor ha kell, még szaporítom őket. Találkozni szeretnék a szalmadíszes nénivel, aki félelmetesszép cuccokat gyárt, potom pénzekért. Szerettem volna felújítani pár fémdobozt, de elkéstem a festéssel, már túl hideg volt kint. De annyi minden sikerült szépen, időben, jó sokat aludtunk, játszottunk, és mind együtt elmentünk az éjféli misére is!!(Jajj, még egy baki eszembe jutott, ami nem karácsonyi, 1 és fél tányér kocsonyámat megevett egy rendetlen macska!!! :( :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvi,

      jó olvasni, hogy ilyen szépen sikerült az ünnepetek.

      Fémdobozok átfestése, ez nagyon tetszik! És a macska-sztori is...

      Nekem is gyengéim a szalmadíszek, és nem is csak a fán szeretem őket. Még egyet ideírok: engedni korcsolyázni a lányom, akit féltésből és kényelmességből lebeszéltem az idén, pedig azt hiszem, nagy élmény lett volna neki.

      Nálunk végre szétkerültek a karácsonyi és az egyéb textilek a felső konyhaszekrényben, ami nem jelenti azt, hogy ne tudnék még párat elképzelni... a zöld-piros terítő helyett például nagyon bejönne az arany-bézs irány, persze, sok fehérrel. Vagy fehér terítő és teríték, ezüst evőeszközzel és ezüstszínű díszekkel stb.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má