Ugrás a fő tartalomra

Szubjektív februári jelentés

avagy: "Az élet apró örömei" című sorozatunk nem áll meg!*

1. A konyhánkban is működik a wi-fi (ez eddig nem így volt, vagy csak én nem tudtam róla, vagy nem is a mi wi-fink?!), így rendes háttámlás széknél is tudok dolgozni, váltogatva például az íróasztalnál gépeléssel és az ágyban írással. Szuperjó.


2. Sherlock BBC One. Annyira magas színvonalú, hogy még a félést kibírom a kedvéért. És visszaemlékszem a kamaszkoromra, amikor faltam a Sherlock Holmes-könyveket. Bónusz kényeztetés, sorozatfüggők álma: egyhuzamban nézni több részt.


3. Kinyílt a nárcisz a konyhai zsúrkocsin. Jókedvre derít. (Sz. olvasói megjegyzésben írta, hogy nála van, rögtön másnap vettem is.)


4. Voltam úszni. Isteni.

5. Megvan az új F&B-festékem, és hamarosan fel is fogom bontani.

6. Ehhez kapcsolódva: nekiálltam a szép, régi bútoraink régóta halogatott csiszolásának.


7. Tegnap csak mi voltunk a közeli parkban, fantasztikus hóesésben.

8. Sütöttem végre kekszet, ami teához, kávéhoz is naggyon finom. Kösz a receptet, Hédi!




 
*az alapötlet, azt hiszem, az Urban:Eve-ről való.




Megjegyzések

  1. Ez egy jokedvre derito bejegyzes! Amugy irigylem a F&B festeket, milyen szinu?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Aliz! Az egyik világos, majdnem fehér árnyalatot választottuk, hamarosan kiderül, hogy melyiket :) - bejegyzés is lesz róla. Neked melyik a kedvenced?

      Törlés
  2. Nekem is tetszenek a feher arnyalatok,de most a szurkeskek arnyalatokert vagyok oda! Sajnos eloben meg nem lattam, de remelem tavasszal eljutok a boltjukba! A konyhaszekrenyt tervezem lefesteni!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Selyemfényű zöld

Egy hónapig voltunk egyhuzamban a háznál, tegnap jöttünk haza. Most szinte folyamatosan jár a mosógép - az eszem pedig azon, hogy vissza akarok menni, hahaha.

Eléggé szuper volt, pedig nincsen különösebb infrastruktúra azóta sem. A kertben kicsit vitatkozunk az egy darab csíkos függőszéken, a házban ez idő alatt minimális fejlesztés történt, mert még mindig nem biztos, hogy felszabadulnak azok a súlyos összegek, amelyek nélkül nem képzelhető el komoly felújítás. De nem érdekel.
Azt az utat követem, hogy a saját erőmből dolgozom, amennyit tudok. Ez nem kerül semmibe, és nem kell folyton egyeztetni mással. Viszont jó kemény vagyok magammal. Három évet adtam arra, hogy eltüntessem a lomokat (ezt vic-nek írtam is már): mivel a ház 90+ éves, ez évente harminc év felhalmozott cuccától való megszabadulást jelent. Pretty good.
Negatívumok:
- (még júliusban) sok szúnyog: csak úgy lehetett meginni a reggeli kávét a verandán, ha égett a citronella gyertya és be is fújtam magam szúnyogspray-vel;
-…

Venni vagy bérelni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (2. rész)

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vá…

Plátói szerelem I. (#házak)

Ha van valami, aminek feketeöves nagymestere, örökös világbajnoka vagyok, akkor ez az. Irtó jó szemem van ahhoz, hogy tizenkétezer-kilencszáznyolcvan ingatlanhirdetésből kiszúrjam azt az egy különleges házat, amelyikbe majd nagyon bele tudok szeretni. És amelynek a nem-birtoklása nagyon fog majd fájni. Lamentáló-retrospektív poszt, a végén pozitív perspektívával.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedésteli periódusaim lesznek, furcsa is átélni őket nekem, aki életem összes traumája után egyféle nem voltam sosem: depressziós. Ez nem az, de hullámokban hasonló - és nagyon nem jó.
Ijesztő ennyire fixálódni valamire. 
És, basszus, az ember évekig tudja csinálni (per definitionem). 
Racionálisan tudja, hogy már nem kell neki és nem is lesz az övé, emocionálisan azonban még nem tudja lezárni.
Az összes platonikus érzelemmel kapcsolatban a leszokás rögös útján haladok; sokat segítenek a kávézáskor olvasott velős mondatok.
"Az idő értékes. Okosan pazarold."
Vegyük például azt a…