Ugrás a fő tartalomra

Veranda: nem randa, de...

      Hetek óta sanda szemmel kerülgettem a Veranda magazint, mert igen kellette magát: nézzél meg, vegyél meg, én vagyok az! Bennem nem találsz neobarokk csillárt, "retró kislakás"-t és műszőrrel borított trendi szarvast karácsony táján. Én vagyok a vidékistílus-freakek magazinja. Addig-addig ment az illegetés, hogy vettem egy nagy levegőt és a decemberi Lakáskultúra helyett egy Verandát. 
korábbi lapszám
      Velős megállapítással kezdeném: a Veranda tényleg az, és mégsem az.
 ***
      Van a magyar piacon egy magazin, amelyik nívós vidéki otthonokat mutat be. Ez a profilja. Lehet csemegézni:  akad közöttük túlzottan-mutatottan hagyományőrző, puccos, vonzóan eklektikus. Sajnos "shabby chic" jellegű nincsen, de a valóságban is ritka nálunk, mert nincs hagyománya igazán. A Veranda a magyar valóságról szól, és a négy lakásriport érdekes, színes, tanulságos írás. Csak a minőség hagy kívánnivalót maga után.
      Igazán nem mondhatjuk, hogy a nagymúltú Lakáskultúra minden szempontból kielégíti az olvasók igényeit, de egy biztos: a Veranda jelenlegi állapotával szemben professzionálisan összeállított magazin. Nagyon jó ugyanakkor, hogy vannak versenytársai, mert sokszor elkényelmesedik, unalmassá, sznobbá, önismétlővé válik (lásd az idegesítő Varró Zoltán-kultuszt!).
régebbi lapszám
      Összehasonlító elemzés helyett néhány sarkalatos pont:
  • A Lakáskultúra címlapja meg van szerkesztve. Kompozíciót alkotnak a színek, betűtípusok a fényképpel. Ugyan nem értem, hogy miért választanak ilyen sokszor "A hónap hangulata" rovatukból, mert így úgy érzi az olvasó, hogy átverték, hiszen nincs is ilyen lakásriport a magazinban, de biztosan komoly vevőcsalogató oka van (az Otthon decemberi számában is ez történt). A Veranda címlapján az angolos otthon egy részlete látható, érdekesen rossz szögből, nagy összevisszaságban.
  • Képaláírások: sokáig úgy gondoltam, felnőtt emberként el tudom dönteni, hogy egy enteriőrből mi érdekel, nem kell elmagyarázni. A Veranda magazinból kiderült, hogy dehogynem; megfelelő képaláírások nélkül kevésbé marad meg az amatőr olvasó emlékezetében, hogy mit látott.
  • Scrapbook-feeling: a Verandában a cirádás, virágmintás háttérre montírozott fényképek stílusa a helyi nyugdíjasklub éves táncestjén készült fotósorozathoz passzol. "Romantikus", és ettől giccsesen amatőr.
  • A lakásriportok száma a Verandában (amely kéthavi magazin) négy. A Lakáskultúrában is, illetve ott van a Vizitkártya-rovat, sokunk várva-várt csemegéje. Hozzá kell tennem, hogy a Lakáskultúrában a négy otthonból gyakran három, olykor négy nem érdekel, a Verandában négyből négy gondolkodtat el, indítja be kis country freak fantáziámat.
  • Miért nincs a Verandának honlapja? Miért nincs a Verandáról az interneten szinte semmi?
  • Egy képhangsúlyos magazinnak jó, ha olyan fényképésze van, akinek felismerhető a stílusa és a kvalitásérzéke. A Lakáskultúra esetében ez a fotós Darabos György. Nyilván az kell egy hasonló szakemberhez, ami a háborúhoz is.
  • Ha már itt tartunk: a Lakáskultúra reklámanyaga az elviselhetetlen mennyiséget súrolja egy ideje. De ne higgyük, hogy a Veranda nincs tömve promócióval. Ott van mindjárt Álomépítőkről szóló elég jó cikk. Oké, reklám nélkül nem lehet lapot csinálni. A legdurvább azért a Chippendale áruház hirdetése, lakásriportba ágyazva. A sparheltekről, kályhákról, a kertről (!) szóló egyébként informatív írások nem titkoltan promó-cikkek. A multifunkciós süniről pedig lakberendezési magazinban nem szeretnék olvasni, ha mégoly nagyszerű ajándék is.
  • A Meseházak az angol falvakban című remek cikk fotói "archívak". Az archív szó mióta lett az "összeollózott" szinonimája? Akkor az én netről lementett fotótáram is archív fotókból áll, és ha nem akarom lehivatkozni mások fényképeit, azt mondom majd: régiek.       
  • A Veranda karácsonyi számában egy oldalt tesz ki A szeretet ünnepe című opusz. Nem elemzek. Idézek: "Van úgy, hogy ez a sokféle szokás kavalkádja már talán el is fedi, el is felejteti, hogy miről, kiről is szól a karácsony." Sic! És ez korrektúra utáni állapot! A képanyagról szintén az egyik tavalyelőtti szlengkifejezés jut eszembe, a felejtős.
  • A Lakáskultúrával ellentétben (hová tűnt Lajos Mari?) a Verandában van főzőrovat, A séf otthonában. Más szóval, a mélypont. Hangsúlyozom, magazinkiadói és -olvasói szempontból, nem emberileg vagy a receptek minőségét illetően. Fájdalmas látvány az az IKEA Family sebtapasz, amelyet teljes premier plánban csodálhatunk meg a séf ujján. Zöld egyébként, és jó étvágyat. Aztán: a lányom egyszer komolyan megrótt, amiért a sütőtök-rajzomon nem volt ott a sütőtök szára. Ez persze csak az ő heppje, de kérem, hogy az amúgy sem túl fotogén sütőtököt a szára nélkül, a Wellington-bélszínt pedig mobiltelefonnal ne fotózzák. Természetesen csak abban az esetben, ha a magazin közel 600 forintba kerül. Köszönöm. Kedvenc idézetem a cikkből: "Amit csak lehet, mindent szépen lassan, sokáig és egymástól külön főzzünk." Hát ezért nem sikerült múltkor a húsleves!
***
       Mindent összevetve: fontos és jó, hogy van Veranda magazin. Hiánypótló és lelkesen megírt, jelenlegi állapotában azonban még nem professzionális lap. Szvsz. (És bocsánat a béna bejegyzés-címért. A magazin címe telitalálat.)




Megjegyzések

  1. igen, igen, ez volt az elso, amit olvastam, csak valahogy ez masfajta lett... vagy hogy is mondjam? :) meg is vettem utana a magazint (kivancsi voltam ezek utan:), de meg nem volt idom elolvasni...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…