Október elején két dolgot döntöttem el: 1. néhány napig semmilyen élelmiszert nem fogok vásárolni, csak a legszükségesebbeket -- vagy inkább azokat is helyettesítem valamivel, ami otthon megtalálható; 2. ha szükségem van valamire (például az őszi időjárás miatt), amit csak lehet, megkeresek, átalakítok és újrahasznosítok, nem pedig azt választom automatikusan, hogy új tárgyakat és ruhaneműt veszek vagy rendelek. Egy teljes hét története következik.
Igényelt némi tudatosságot a terv, mert a városközpontba bemenni általában felér egy jó nagy összegre rúgó impulzusvásárlással (az összes kedvenc boltom egy helyen van, rutinszerűen betérek mindegyikbe, előfordul, hogy kicsit beszélgetünk az eladókkal, jó a hangulat, meglátok valamit, ami megtetszik stb.).
Biztosan észrevettétek azt, hogy sokszor reflexből veszünk _kisebb_ dolgokat, pedig meglennénk nélkülük. Nálam mostanában a drogériákkal kapcsolatos pénzköltés kezdett elharapózni; hiába tudom, hogy majdnem minden illatszerből van még otthon, néha nagyon nehéz ellenállni nekik, főleg ugye akkor, ha gyakran vetődöm arrafelé.
Mondjuk ki: félretenni, spórolni, a kísértésnek ellenállni nem annyira szórakoztató, mint költekezni és abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy vásárlás közben valami hasznosat csinálunk -- egyik helyről a másikra megyünk, közben pedig gondoskodunk a családunkról és magunkról azáltal, hogy újabb és újabb termékeket teszünk a kosarunkba.
Olyan, mintha hasznos programon vennénk részt, holott ez nem igazi program, csak sok a színes-szagos, vonzó, vizuálisan felpimpelt tárgy a polcokon, mi pedig elcsábulunk, hiába igaz az, hogy a magyar háztartások nagy részében így is túl sok holmi, túl sok tartaléktermék és felesleges cucc van -- csak néha már nem is emlékszünk ezekre.
Pedig a zero waste és a no shopping: nagyon szexi.
 |
| hot porridge ;-) |
Nézzük, mi az, ami sikeres volt a magánakcióm során:
1. A mélyhűtőből kiszedtem néhány doboz fagyasztott meggyet és sárgabarackot, és azokkal készítettem zabkását. A gyümölcsöt még nyár elején a ház közelében lévő termelőtől vettük, és tudtam, hogy nagyon fogunk neki örülni ősszel-télen, de túl sok helyet foglaltak a hűtőben. Durva, hogy mennyiért adják a fagyasztott gyümölcsöt a boltokban, ezért különösen értékelem, hogy egy doboznyi meggy és barack kb. négyszáz forintba került.
2. Bár sajnos nem vagyok akkora lencserajongó, mint gondoltam, végül is nincs problémám vele, ezért az ide-oda rakosgatott maradék vörös- és feketelencsét megfőztem, a szintén parlagon fekvő szójacsíkokat pedig a chilis babba tettem. Sokkal jobb érzés a végére érni ezeknek az alapanyagoknak, mint sok hónap után végül kidobni őket.
3. A háznál lévő öreg almafa mostanra annyit termett, hogy nagyjából húszezer forintot spórolt nekünk, de lehet, hogy lesz az harmincezer is. Ebben szintén a gazdagságot, a hatalmas szerencsét látom és marha büszke vagyok rá -- ráadásul nagyon finom is az almánk. Ugyanakkor sosem gondoltam volna, hogy a gyerekeimnek olyan mondatokat kell hallgatniuk tőlem, mint például: "naponta egy paradicsomot eszünk, jó?" vagy "osszuk be az avokádót, és hagyjuk meg holnapra a másikat". Nyilván lehetne több paradicsomot és avokádót és mondjuk, kevesebb teát illatszert venni, de egészen elképesztőnek tartom az árakat, és nagyon sokszor nincsen kedvem élelmiszert vásárolni, mert furcsa érzés, hogy villámgyorsan eltüntetjük azt, amit egy vagon pénzért vettem. Ezért is fantasztikus, hogy almát gátlások nélkül lehet enni egy darabig. Rólam egyébként tudni kell, hogy kiskorom óta a legfontosabb alapélelmiszerem az alma, kb. minden második ovis fotón alma van a számban. :D
4. Bár megvan a kedvenc kávém, addig nem veszek újra, amíg az összes meglévő kapszulát el nem használjuk, akkor is, ha azok esetleg nem a kedvenceim. A sima instant kávét szintén megisszuk.
5. Találtam a dobozaimban illóolajat a szaunához, illatgyertyát az őszi hangulathoz, ráadásul az utóbbiak soha nem fogynak el nálunk, úgyhogy kicsit jobban figyelek arra, hogy esténként gyertyát gyújtsunk.
6. Rendrakás közben belebotlottam a következő random dolgokba: ecoegg utántöltő mosáshoz, decathlonos sportfelső, mindenféle dzseki és kabát. Ezekért a jutalmakért mindig érdemes szelektálni, ráadásul megjósolhatatlan, hogy mi fog felbukkanni.
7. Készítettem rozmaringvizet nulla forintért hajápoláshoz, és jégkockatartóban le is fagyasztottam belőle, hogy majd fel tudjam oldani egy spray-flakonban, ha kell.
8. Lehetett elhozni belőlük, ezért begyűjtöttem a bőrgyógyásztól többféle termékmintát, amik jól jönnek az edzőteremben zuhanyozáskor vagy a vonaton (pl. kézfertőtlenítés utáni krémezéshez). Mivel imádok ilyeneket próbálgatni, ez kényeztetés is. Az egyik, picit hámlasztó arclemosó annyira zseniális, hogy majd nagy kiszerelésben is be fogom szerezni, de még ráér.
9. Festettem ruhát! Az egyik régi háremnadrágomat és három felsőt újítottam meg. Sokszor hordom is őket, úgyhogy nagyon bejött a dolog, már tervezem a többi foltos póló megmentését.
10. Amiket végül mégis megvettem, de nem bánom, mert ennyi belefért, és így nem éltem meg annyira aszkétikusnak az egyhetes kihívást:
- hattyúnyakú öntözőkanna, amire évek óta vágyom (75% kedvezménnyel, egy ezres volt), és tudom, hogy hülyeség, de annyira next level élmény virágot locsolni vele, hogy mindig feldob;
- kicsi, szép formájú befőttes üvegek, amikbe jól lehet porciózni például az eritritet, zabot, ha a házhoz kell pakolni (500 ft/6 db);
- Ben & Anna tusfürdő-pellet, ami, hiába menő márka, annyira le volt árazva, hogy egy flakon otthon készített tusfürdő kb. 200 forintra jön ki, úgyhogy a házhoz is vettem belőle. (Mindhármat lásd a fenti fotókon.)
Nem értem a mondatot: "Pedig a zero waste és a no shopping: nagyon szexi." Mitől szexi? Nem vagyok impulzus vásárló. Nagyon is megfontoltan költekezek. Ebbe persze besegít az is, hogy nincsenek kedvenc üzletek a közelemben. Észszerű spórolás. Pedig nem vagyok aszkéta. Csak szem előtt tartom anyám példáját, pedig hogy utáltam gyermekként a szegénységünket. Később aztán rájöttem, hogy másokhoz mérve milyen gazdagok vagyunk - volt könyv és volt kenyér!
VálaszTörlés