Izgalmas kérdés, hogy az ember milyen érdeklődési körökre tesz szert az évek során, és ezek közül melyek azok, amelyekhez hűséges marad. Az én esetemben egyértelmű, hogy melyik két művészeti ág marad örök szerelem: a zene és az építészet, az utóbbin belül pedig, miközben a városi vonala, például a régi bérházak stílusa is lenyűgöz, külön kis színfolt az emlékházak és a tájházak világa.
A somogytúri Kunffy Lajos Emlékházat nagyjából egy éve meg akartam nézni: mindig felírtam kérdőjellel egy kis papírra utazás előtt, az el nem felejtendő dolgok közé, de valahogy sosem voltak ideálisak a körülmények. Most augusztusban viszont Fonyód környékén kavarogtunk, és mivel nem hiszem, hogy a helyi Lidl felkeresése kell, hogy ilyenkor a fő cél legyen (bár hozzátenném, H. élete briósát vette ott), gondoltam egyet, és elkanyarodtunk Somogytúr felé(je).
Már megérkezni is egészen idilli volt: álmos falu, sehol senki, csak mi álltunk meg a tökéletes helyszínre emelt ház előtt. A parkba lépve érezni lehetett a régi idők hangulatát: hogy milyen volt egy somogyi nagybirtok a múlt század elején (ez a niklai Berzsenyi-kúriánál is hasonló: tulajdonképpen csak ezért is megéri felkeresni őket).
A tornác és környéke kifejezetten hangulatos, nagyon jólesett lófrálni és bájos részleteket fotózni, belépve pedig a végtelenül kedves múzeumi munkatársak fogadtak bennünket. Ezután megnéztük az egytől egyig pazar szobákat és olvasgattuk az információkat a festő életművéről.
Amikor a pincéhez értünk, az egyik múzeumpedagógus odajött és mindenféle érdekességet mesélt, azután a hajdani konyhába érve folytatta a történeteket. Kicsit diskuráltunk az egyik kedvenc témámról, a cementlapokról is. Benéztünk a szuvenírboltba, és vettünk pár apróságot (magába a múzeumba egyébként teljesen ingyen mehettünk be amiatt, hogy pedagógus vagyok, holott nekem nincsen erről igazolványom, szóval irtó kedvesek voltak), de a java csak ezután következett: a munkatárs átvitt minket a kis dombon álló, külön épületbe, a műterembe, és ott jöttek az igazán lenyűgöző történetek. Nagyon emlékezetes volt az egész, az pedig már csak hab a tortán, hogy a műteremben koncerteket is tartanak olykor, és emiatt van ott egy olyan Steinway zongora, amelyik tud magától dalokat játszani (nem viccelek).
Nem tudok mást mondani, mint hogy a nyár egyik legjobb élménye volt, és az emberi oldala még meghatóbbá tette. Látogassátok meg a Kunffy Emlékmúzeumot, ha tehetitek: biztosan gyönyörű ősszel és télen is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése