Egy nap a háznál

Pontosan ma lesz a napja, hogy kifogyunk itthon minden teából: a nagyon jóknak és az átlagosaknak is a végére értem, de várjuk a szállítmányt a boxba. Bármelyik pillanatban megjöhet az új adag, amiben két doboznyi Pumpkin Chai is lesz, biztos, ami biztos. Ahogy beütött az október, megkezdtem a szezont: ahhoz, hogy szinte egész nap beszélni tudjak, hidratált és munkaképes maradjak, szükségem van arra, hogy mindig legyen a bögrémben egy adag forró tea. Ezzel szemben ez egy igazán régi, nyáron elkezdett poszt lesz.

Megvártam egy koncertet a forró városban, előtte elmentem edzeni is, és csak a következő reggel indultam el, elég kevés alvás után. Képtelen vagyok melegben aludni, és egy ponton bepánikolok, hogy nem fogom bírni a másnapot, ami egy ördögi kör, mert annál kevésbé tudok visszaaludni. Bár a főtéren nagyon jó volt a hangulat, és szerintem kevés klasszabb dolog van, mint nyári estén egy zenés esemény, nem biztos, hogy megérte, mert az utolsó napok már szinte csak a hőség miatti szenvedésről szóltak. De hol nem? Szerintem a jövőben 'nyaralás' címszó alatt az emberek tömegesen fognak olyan hűvös helyekre járni, ahol júliusban is pulóverben lehet lenni, ami nagyon szomorú és nem is igazán fenntartható, mégis azt hiszem, mi is ezt fogjuk tenni. Viszont, ahogy az angol mondja, "I digress," úgyhogy vissza aznap hajnalhoz.

A lakásban még gyorsan kimostam a lepedőt, a párnahuzatokat és a nyári paplant, hogy frissen várjon minden, amikor visszatérünk, locsoltam -- bár elég siralmas állapotban vannak a növények --, és a hűtőből mindent átraktam a hűtőkosárba, amit csak el tudtam hozni.

Az autó mindig úgy néz ki, mintha minimum költöznénk: most egy lapra szerelt komód, két nádszék, festéshez szükséges dolgok, hatalmas vödrök és egy kisebb mobilklíma voltak benne a ruhák és az ennivalók mellett. (Ekkor még nem tudtam, hogy a háznál éjjel az erdő felől a legfinomabb hűvös levegő jön, és nem kell semmilyen gép.)

Félúton mindig tankolunk, most is ez történt, ennek apropóján leadtam néhány szatyornyi ruhát a közeli gyűjtőkonténerbe.

Direkt fürdőruhára vett farmersortban és trikóban indultam el, mert régen sokszor álltunk meg idefelé jövet is úszni egyet, és úgy éreztem, hogy muszáj természetes vízben megmártóznom végre -- de nem volt strandidő, és az út végére egyébként is csak az szokott érdekelni, hogy odaérjünk, és becsukhassuk magunk mögött a nagykaput. Most is így volt.

A háznál a fű szokás szerint frissen volt vágva, nagyon szeretem ezt a látványt, ráadásul most kicsit meg is ázott, ami nagyon jót tett neki. Csak néhány kiégett folt van, azokat majd rendbe hozzuk.

Bent már nem volt olyan szívderítő a helyzet, mert mindenhol pókhálók lettek, és sajnos, hiába a vastag falak és kis ablakok, kifejezetten meleg fogadott. A spaletták árnyékoló hatása nélkül nem is tudom, mi lenne.

A paradicsomok szépen növögetnek, teljesen el vagyok képedve. A vicc az, hogy elveimet meghazudtolva még permetezőt is vettem pár hónapja, de úgy tűnik, idén nem fog kelleni, egyszerűen jobb év van, mint tavaly.

A közelben épített mosoda és fitneszterem nem nyílt még meg, sajnos, viszont E. örömére egy vadiúj, műfüves focipálya igen.

Érkezéskor kicsit hiperaktívan kitakarítottam a mikrót és a hűtőszekrényt, mielőtt kipakoltam az ennivalót, aztán persze, jött egy kisebb energiadeficit, mert az érkezős napokon valójában nem szabad semmi komolyat csinálni: éppen elég a be- és kipakolás, a hosszú vezetés és az akklimatizálódás. Úgyhogy aludtunk egyet, és egyből jobb lett a hangulat. Estefelé még tornáztam is a teraszon az új, decathlonos gumiszalaggal, amit a féléves edzeni járás megünneplésére kaptam saját magamtól. 

Minden hibája, a járulékos költségek és a sok vele járó munka ellenére még mindig szeretem a házat és büszke vagyok rá, nagyon sokat ad.

(Folyt. köv.)