Ugrás a fő tartalomra

Kapszulagardrób II. (városi)

Tanultam egy új szót: skort. A szoknya és a (rövid)nadrág egyesítéséből jött létre. Nem a hagyományos értelemben vett, bő szárú nadrágszoknya, hanem a nadrág és a szoknya rétegesen vannak egymáson. Szerintem tök vagány; ez "az" alkalmi/koncertre járós darabom, amióta megvan (1995.- forintba került).

Csak mondom, magam is ösztönözve: ha arra gondolok, hogy láttam egy csinosan öltözött lányt/nőt az utcán, és megpróbálom felidézni, mi volt rajta, 90%-ban nem nadrág, hanem ruha vagy szoknya. Vagy skort. :)


Azt hiszem, nagy meglepetést nem fogok okozni a bejáratott tavaszi ruháimmal: virágos felsők (a sötétkéket most már inkább a lányomnak adom), kék-fehér csíkos ruha (több képemen szerepelt), bordó, cipzáros, kapucnis "biciklis" vékony dzseki, szürke kockás dzseki (új, 990.-), kék overshirt, alatta pedig egy kötött poncsó, amit figyelmeztetésül raktam a fotóra, hogy hordjam is, ha már ezer éve megvan. (#mfkh = mindent fel kell használni)



Kapucnikból egyébként csak azokat szeretem, amik tényleg a fejre = fülre simulnak. És, bár virágba borult minden, engem nem lehet átverni (vagyis, viszonylag könnyen át lehet, de most nem ez a téma, ugye): tudom, hogy szükség lesz még erre a kötött anyagú dzsekire.

 

#áprilisivagyok

A kitűzőkről jut eszembe: amikor kb. egy hónapja 40%-os leárazás volt a Flying Tigerben, (magamat is beleértve) legalább tíz embernek vettem apró ajándékot ötezer-ötszáz forintból, tizenöt perc alatt (indult a buszom & több készpénz nem volt nálam meg kártya sem, hála a jó égnek). Nagy részüket már szét is osztottam, de hát, elképesztő volt. Pöttyös zoknik, vicces képeslapok, notesz, szalvéta, díszpárna és 🐇 alakú utazós flakon, hajkefe, 🐠formájú palack stb. A csináldmagad hűtőmágnest Á.-tól kaptuk, az is a Tigerből származik, a többit pedig én vettem húsvétra/gyereknapra, úgyhogy 🤫..

dekortapasz, kitűző, papírfüzér, pecsét
Na, de: vissza a ruhákhoz. A kedvenc színeim a zöld, a kék, a fehér és a szürke. Nagyon hálás téma  szőke haj esetén, a többiről nem tudok nyilatkozni  a bordó és a narancssárga is. A rózsaszínből fokozatosan kiszerettem, azt hiszem. 

A pirosat pedig (nagyon) nem szeretem, pedig állítólag az is hálás téma (lenne).

A feketét egy bizonyos kor felett nem nagyon érdemes túltolni. Itt üzenem a huszon- és harmincéveseknek: ha szeretitek a feketét, most nyomjátok!

Visszatérve az első gardróbposzthoz: úgy gondolom, a fehér póló/trikó és a friss, ropogós fehér vagy csíkos ing farmerrel* mindig jó választás. Szeretem a csipkés, áttört, kicsit romantikus blúzokat is.



*elvégre, általában nem állami ünnepségre megyünk.

Nagyjából ennyi + az előző posztban mutatott mennyiség teszi ki az aktuális ruhatáramat. Lassan bővül majd a meglévő nyári ruháimmal, amiket a legtöbbször dzsekivel/blézerrel és vászon tornacipővel kombinálva fogok hordani.

Nektek mik a kedvenc ruháitok vagy szettjeitek városi programokhoz?




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má