Ugrás a fő tartalomra

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.


Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).

Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.

Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 

Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban fáradtságtól, megszokástól és még sok tényezőtől függ. 

Sokszor jelzem nekik, hogy nem fogok közbelépni, nem fogok beleszólni.

Eközben a józan ész azt diktálja, hogy azért E. felsőjét igenis be kellene tűrni, mert jobban járunk mindannyian, ha nem lesz megint három hétig náthás, illetve, hogy okosabb, ha rámutatok, hogy így ki fog szakadni H. kedvenc farmernadrágja. 

Egykeként felnőtt és (érdekes módon a társaságot is kedvelő) introvertált emberként ez számomra néha maga a kínzás.

Mégis, sok csodálatos dolog történik ezekben a fárasztó együttlétekben. Ügyesen működik az emlékezet, az biztos. (#szelektál) 

Idillikus volt a szuper kis eltévedésünk (kösz, rendesen soha ki nem táblázott helyek!) miatt másfél órával hosszabb kirándulásunk utáni minimál pasta-ebéd a tornácon: fusilli tészta + piros pesto, utána pedig az utolsó üveg befőtt. A szieszta ígéretével a levegőben.


Az az egyetlen működő trükköm egyébként, hogy amikor nyugalom van, akkor azt 100%-osan átélem és értékelem. Amikor tojást festettek + LEGO-t szereltek V-vel, az ilyen volt.



Vagy például, miközben aggattam fel a nyúlnak tulajdonított ajándékokat a kert különböző pontjaira, és emiatt volt egy kis magánidőm, éreztem, hogy ez közel van a tökéleteshez. Benne van a pillanatban a várakozás, az izgalom, öröm, ami mindjárt megjelenik a gyerekek arcán. Benne van a lehetőség.



A másik, amikor az egyik délután mindenki szentül meg volt győződve arról, hogy E. mindjárt három órája alszik, az én megérzésem viszont mást súgott. Ahogy óvatosan benéztem a szobába, azt láttam, hogy együtt üldögélnek R-rel a Vitorlás szoba (hideg! pókhálós! koszos!) ablakmélyedésében, mint igaz barátok. 

mert azok is

A harmadik, amikor sétáltunk a faluban, és a patak környékén fényképezhettem néhány percig (a gyerekek alatt végül nem szakadt be a korhadt híd, nem estek hasra a kiálló vasakban, megosztották a nálunk lévő fél üveg vizet, továbbá nem evett meg minket az arra járó kóbor kutya).



Klassz volt még a Let's do it again a Curtis Mayfield-tribute albumról teljes kakaón az autóban. H. azt mondta, abból tudta, hogy éppen érkezünk haza a boltból E.-vel, hogy az egész falu zengett. Miért, kérdem én, egyébként hogyan kellene hallgatni ezt a számot? Szerintem csak döngetősen szabad. ;)

ő pedig Jocó a szomszédból (személyiségi jogai miatt most ezt a fotóját adom csak közre 😎)




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p