Kicsi ellenségek (és az ellenszer)

Tegnap ismét le kellett vadásznom egy nyomorult kullancsot a macskánk szőréről. Igen, induláskor elfelejtettük lefújni magunkat. Úgyhogy, itt az ideje ennek a bejegyzésnek.

Nota bene, nem térdig érő dzsumbujban történt az eset, hanem kicsire nyírt és rendszeresen ápolt gyepen.

Nagyon érdekes, mert olyan sűrű az állatunk bundája, hogy a kullancsnak keresnie kell a helyet, ezért többnyire, ha borzasztóan figyelek, van egy nanoszekundumnyi időm arra, hogy közbelépjek.

Magamon viszont a múltkor, még április elején, zuhanyozás közben találtam egyet. Mindig a csípőmnél támadnak, ezt sem értem (van ott valamilyen fő ér, ugye?), mindenesetre, vááááááááá.

Hetek kérdése, és a háznál kezdődik a szúnyoginvázió: ez a jó szó rá. Van egy árok (hajdani patakmeder) a kert aljában, és hatalmas békakuruttyolás is, de az ökoszisztéma valahogy nincs egyensúlyban. El tudjátok képzelni szerintem.

A gyerekek tudják, hogy muszáj bekenni vagy befújni magunkat szúnyog- és kullancsriasztó szerrel, mert még így is szinte összefüggő csípések szoktak lenni a bababőrükön, amitől néha alig tudnak elaludni. Nagyon sajnálom őket, ráadásul a bolti spray-ktől kimondottan rosszul vannak, annyira erős vegyszeríze és -szaga van szinte mindnek, plusz iszonyúan drágák is.

Idén ezért kísérletezünk házi készítményekkel. Több recept található az interneten, a mi kollaboratív, filléres kullancsriasztónk így készül:

- 1 pumpás testpermet palackja, az alján pár ml maradék citromos-mentás olajjal

- 15-20 csepp citromolaj (a dm-ből)

- 15-20 csepp geránium- (=rózsamuskátli-)olaj* (az eurós/450.- forintos boltból)

- meleg víz

Összerázzuk, használjuk (!).

Őszintén remélem, hogy szúnyog ellen is ér valamit.

Fogok keresni csípésre való krém-receptet is a neten.

*ennek pontosan olyan illata van, amilyen a neve alapján sejthető: egy ilyen nippes-csipkés-likőrös világot idéz. Elég, ha annyit mondok: nagyon kell mellé az a citrom-.

Ti hogyan védekeztek a szúnyogok és a kullancsok ellen?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

További információk

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem. A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött. Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban