Nem áprilisi tréfa

Hat környékbeli kőműves telefonszámát írtam ki legutóbb. Ebből három nem él (úgy értem, a szám...), három pedig nem ér rá.

Hogy miért _most_ keresek kőművest? Szeretnék némi betekintést engedni a problémába.

A ház felújítására fordítható összegek közül kettőnek is szoros elszámolása van, csak még mindig nem közölték, hogy pontosan milyen formában kell ezt megtenni, és ha lehet, nem cseszném el a papírmunkát. Tehát nem volt módom januárban fixálni az időpontokat, és most is csak feltételesen tudom mindazt megszervezni, ami szerződés- és számlaköteles.

Mindegy, nem fogok belehülyülni ebbe.

Zs. javasolta a legutóbb, hogy nézzem meg a készbeton, a.k.a. mixerbeton árakat is – és tényleg, milyen jó lenne, ha nem konkrétan egy hónapig kellene hallgatni a betonkeverőt, nézni (és fizetni) a nálunk ~~dohányzó~~ dolgozó munkásokat, elterelni E.-t, hogy ne haverkodjon mindegyikkel végérvényesen össze stb. Majd beszámolok róla, mit sikerült kiderítenem: lehet-e emberi áron rendelni ilyet a környékünkön.

Ti használtatok készbetont, amikor építkeztetek?

Most nem volt olyan zseniális a háznál töltött idő, mint a múltkor (más stresszforrás is akadt), de azért itt egy random lista a jó dolgokról.

🐝🦋🐝🦋🐝🦋🐝🦋🐝🦋🐝🦋🐝🦋🐝🦋🐝🦋🐝🦋🐝🦋🐝🦋

tökéletes volt az idő, ráadásul a város zaja után a rovarok zümmögéséről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni;

még mindig virulnak az első tavaszi virágok;

beszélgettem B-vel és többször megcsodáltam L. babát (+ kaptam ajándékba körömlakkot :) );

megtaláltam (még Bp-n) az egyik elveszettnek hitt könyvet, így a háznál már csak a másikat kellett keresnem (még nincs eredmény, de találtam pl. naptejet);

nagyon kívántam friss gyümölcsöt meg a folyadékot, és rengeteget ittam: rooibos teát, vizet meg ilyen rusztikus paradicsomos izét:

ismét jó volt a Gerendásban aludni és reggel kicsit nézegetni a mennyezetet.

Folyt. köv. – és jól jönne egy kis drukk!

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

További információk

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem. A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött. Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban