Ugrás a fő tartalomra

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.


Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.

Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.

(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)

Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.

Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.

Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is vannak még ilyen esetek, hajjaj), amikor órákon át pakolva a sok sz@rságot, szitkozódva, szétfáradva, szinte sírva fogadtam meg, hogy a rohadt életbe, nálunk ezentúl semmi nem lesz kirakva porfogónak. 

Továbbmegyek: hogy mindent kivágok a kukába.

Az is biztos, hogy szükség van a szenvedésre ahhoz, hogy a nagy elhatározás megszülethessen. (#nemuszhatomeg)

Egyszerre kell a porrongy, a gumikesztyű, a szódabikarbóna, a citromsav meg az önostorozás.

A kis rendrakási purgatóriumok, hehe.


Ahhoz, hogy kirángassam magam a megszokott posványból, szembesülnöm kell takarítás közben azzal, hogy micsoda kosz- és tárgyrétegek vannak egymáson. Látnom kell a kuplerájt; azt, hogy milyen lelkiállapot leképezése a rendetlenség, és iszonyúan kell akarnom azt, hogy ez többé ne legyen így. És akkor megjön az az energia is, amelynek segítségével menni fog a változtatás.

Kb. mintha az utolsó erőmmel feljutnék a vízfelszínre levegőért. Fuldoklás over.

Most egyszerre örülök annak, hogy naponta nagyjából egy zacskónyi szemetet dobok ki, és annak, hogy eközben szuper dolgokat találok. Ha biztos vagyok abban, hogy van értelme megtartani egy tárgyat (ezt abból tudom, hogy amikor ránézek, kigyúl az öröm szikrája a szememben 🤩– à la Marie Kondo), akkor megtisztítom, majd egy feliratozott dobozban várja, hogy készen legyen a helye a házban. 

Mert a kiskonyhába azért ki fogunk rakni valamit. Néhány valamit.

a régi kiöntők például nagy kedvencek; és mennyire jó már az a bordó ablaktábla mint mosogató mögötti fröccsenésgátló?!
Van nagy, pályaudvari falióra-imitációnk, szerintem az is rendben van, találtam még mérleget (régit is, retro stílusú újat is), illetve, mindig is imádtam a tányértartó polcokat. Megpróbálok nem elszállni mennyiségileg, és mindent egyszerre akarni.

Ígértem dokurealista fotókat is a kiinduló állapotról, úgyhogy tessék, itt van az adott sarok, ahová a kiskonyha kerül majd:


illetve, a hűtő és fölötte egy felettébb érdekes, ilyen giccses üzenetet tartalmazó kerámiaszív, amit már én biggyesztettem oda; na, ő is marad, ellentétben a tapétával.

a bejárati ajtó másik oldala; ebben a sarokban lesz az előszobafal

Azt is tudom, hogy valamelyik kis festményünk is megtalálja majd a helyét ebben a country előtérben. Van például ez a közepes igényességgel megföstött szarvasmarha. Szerintem a keret javítása után tökre illik oda majd.


A múltkor konkrétan a szemét levitelekor találtam gondosan becsomagolva a kukák tetején ezeket a fűszertartókat a Városlődi Majolikagyárból, és hát, muszáj volt felhoznom őket.

ugye, ti is mindig nyitott szemmel jártok a kukák környékén...?

Az alábbi képekhez hasonló hangulat jár a fejemben – természetesen, mindig inkább csak egy-egy vagy maximum néhány tárgyat kiemelve:





Nálatok van(nak) érdekes/furcsa tárgy(ak) a konyhában és ha igen, mi(k) az(ok)?

(a képek forrása)




Megjegyzések

  1. Itt ülök a konyha asztalnál a laptoppal és fölnéztem. Antik kávéfőzőgép, mozsár, tajine Marokkóból, Atomic aluminium kévéfőzőgép anyámtól, cserép ágymelegítő Angliából, fondue set Svájcból stb., stb. Hát, hogy ezek furának számítanak-e vagy nem, az személyes és életviteli dolog, nem? Kivéve talán a legantikabbakat, mindegyiket még használhatnánk is mert működnek, de alig hiszem, hogy az elmúlt 10 évben kezemben lett volna bármelyik, kivéve portörlés miatt. Szóval ezek mégis inkább díszek, de hiányoznának nekem, ha elraknám őket. Valahogy nagyszerűen beleférnek abba a filozófiába, hogy minden tárgy aminek sztorija van, az megérdemli, hogy maradjon. És ezeknek mind van.

    Az én konyhám eléggé rusztikus, leginkább azért, mert a polcok alatt, meg a falakon lóg sok minden. De azok nem díszek, hanem mindegyiket használjuk: lábos, serpenyő, wok, szűrő, reszelő, leveses kanál stb.

    Nagyon várom már a kis konyhasarok konkrét tervét. Olyan fantasztikus dolgokat lehet kis helyen nagyon olcsón és mégis nagyon stílusosan megoldani. Hajrá!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. emiGrants,

      valóban ezek a tárgyak adják a hangulatot! Készítjük a terveket, bár most kissé lelassultam, eltereltek az intéznivalók.

      Törlés
  2. Ja, és a Rosenstein névnapból nem lett semmi, mert kint vagyunk Béren. Majd később! Azért voltunk kicsit kirándulni ma a csodás napsütésben: ez volt az első kiruccanás a hosszan nyúlódó megfázás után. És hazafelé Bercelen megebédeltünk a Rózsakert Fogadóban. Nagyon jól főznek és az áraik röhejesek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó: én kirándulások után mindig csárdákba meg fogadókba vágyom. :-)

      Törlés
  3. Mi van veled? olyan rég írtál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsi, a korábbiaknál több a - nem építkezős - munka! :) Ami nem mentesít a beszámolóírás alól, persze, úgyhogy készülök.

      Törlés
  4. Vár rám valami.... Tizenegy éve halogatom a szüleim hátrahagyott eszközeinek szanálását... Nekem nehéz az ilyen elengedés. Pláne, ha olyasmiket kell(ene) kidobni, aminek más hasznát veheti még. Reméltem, hogy találok egy jó kis kecót, s oda elvihetek néhány tárgyat, de semmi, nekem alkalmas nem jön szembe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is évekig volt jó néhány dobozom a pincében, Little House on the Prairie felirattal, teljesen aterzem, amit írtál. Ezeket a dobozokat most végre kibonthatom, a mai eszemmel persze, lehet, hogy kevesebb tárgyat tettem volna félre. Képzeld, még most is vannak zárt kartondobozok, és őszintén meg fogok lepődni azon, ami bennük van. Próbálom nem túlzsúfolni a tereket, de nehéz. Ha valamiről nem érzem, hogy végre megtalálta a helyét, elajandekozom (persze, puhatolozas után, hogy örülne-e neki az illető).

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má