Ugrás a fő tartalomra

Tejeskávé-túlköltekezés - avagy, a Latte Faktor (1. rész)

Engem nem kell meggyőzni arról, hogy kávézóba járni nagyon jó. A lányomtól kézzel írott kupont kaptam karácsonyra: tudja, hogy vannak kedvenc helyeim és nagyon érdekel a nyers torták világa, úgyhogy nemsokára megyünk kávézni és édességet enni. Nagyon örültem az ajándéknak, igazi kincsként tekintek rá: fontos és klassz dolog az apró kényeztetések luxusa.


Nem volna szabad azonban szem elől tévesztenünk - pláne nem minden nap -, hogy bizony, a hétszáz-->ezerkétszáz forintos kávé és az ötszáz-->kilencszáz forintos sütemény: luxus, mégpedig nem is annyira apró. Abban az értelemben az, hogy amikor beugrunk az adott baráttal/családtaggal egy helyre, megeszünk egy eléggé cukorsokk jellegű cookie-t és megiszunk egy többnyire szintén geil kávét meg egy gyümölcslevet/ásványvizet, mindezért pedig lazán otthagyunk ötezer+ forintot, akkor - az alapanyagokon kívül - tulajdonképpen a szociális életünkre költöttünk el ennyit. (Meg a kávézó rezsijére, a dolgozók bérére, valamint a tulajdonos meggazdagodására.) A társasági lét persze, fontos szelete az életünknek, és mindenféle képzelt vagy valós elvárás, tradíció és egyéb tényező miatt, tipikusan urbánus környezetben, nagyon virágzik a kávézás szokásrendszere, mégis jó, ha látjuk a visszásságait is, és olykor mérlegelünk. 

Különösen akkor, ha házat újítunk fel. :-)


Az amerikai David Bach alkotta fogalom, a tejeskávé-faktor évek óta foglalkoztat. Amint először olvastam róla, erős aha-élményem volt: hú, végre valaki megmondta a tutit. Szuper, hogy a világ legordasabb fogyasztói társadalmában, az eldobható papírpoharak mekkájában éppen az egyik legbefolyásosabb pénzügyi szakértő alkotta meg a jelenséget leíró fogalmat, amely már nevében is figyelmeztet arra, hogy 

"hé! vigyázz, könnyen bedarál ám a rendszer: 

akár bevallod magadnak, akár nem,

túl sokat költesz erre-arra, 

és elképesztően sokat

divatkávéra". (ezt én zanzásítottam)


Egy másik, zseniális megfogalmazás szerint: te döntesz. De jó, ha tudod, hogy sok kicsi sokra megy, és konkrétan a latte faktor miatt van az, hogy a Starbucks-lánc tulajdonosa kőgazdag lett, te pedig nem. :D


Még kalkulátor is létezik: a segítségével kiszámolhatja az ember, mennyit költ el apró-cseprő dolgokra. Mert az a helyzet - erre hívják fel a figyelmet a közgazdászok is -, hogy ha nem költené el, akkor jelentősen több maradna befektetésekre vagy váratlan kiadásokra. 


Ha vissza tudja fogni a pékség-pénzt, a magazin-pénzt, a kávézó-pénzt, a dm-pénzt, a H&M-pénzt, a Zara-pénzt, akkor meg tudja teremteni azt a biztonsági paplanernyőt, amelyik ott lesz a váratlan autógumi-szett vásárlásánál, az orvosi kiadásoknál, a nyaralási előleg befizetésénél, és, hogy témámnál maradjak, a házfelújítás "na, erre aztán végképp nem gondoltam" szegmenseinél.

Nem is beszélve arról, hogy:


Persze, kávézóban találkozni kellemes, trendi, illetve, ilyen középosztálybeli életszínvonal-marker is, 


de én szeretem nem kritika nélkül fogadni a markereket és státuszszimbólumokat. 

Nem gondolom, hogy a hazai kávéházi kultúránkat majd éppen az én blogbejegyzésem fogja megváltoztatni, és nem is ez a célom. Csodás dolog, jelentős építészeti és irodalmi értékekkel. 

Azt azonban remélem, hogy az eléggé uralkodó újhullámoskávé-sznobéria az Instagram-fotókkal egy idő után alább fog hagyni, és más, kevésbé felszínes dolgok veszik majd át a helyét. 

Bár, ha jobban belegondolok, az nyilván ugyanez lesz pepitában, hiszen a mögötte meghúzódó igény nem más, mint annak a bemutatása, hogy "erre is telik", "ennyire igényes vagyok", nekem "így kezdődik a napom", illetve, "benne vagyok az adott társadalmi rétegben".


Olvastam egy baromi jó, angol nyelvű tanulmányt kávézás-témában, itt egy fontos részlete:

"First of all, coffee predominantly is an
outside drink and its consumption location is café. Coffee
pulls people into café houses with a motivation to bond and
develop relationships. The phrase ‘let’s have coffee’
implies ‘let’s get together’. An invitation for a coffee is not
an invitation for nourishment or making someone better
physiologically. Rather, coffee is an alibi for opening a
conversation and starting a business or intimate relation-
ship. Coffee is higher on both price and preparation com-
plexity which moves it away from ordinariness. This adds
a dimension of specialness to coffee as a beverage. An
invitation for coffee may be purely an exercise in an expe-
riential event to indulge in pleasure play through sensory
engagement. Coffee derives its utility in this perspective
from aesthetically appealing spaces, lighting, aroma and
sound designed to arouse emotions (MacInnis & Jaworski,
1988; Park, 1995; Prentice, 1987). The outcomes during
these instances are in the realm of arousal of emotions such
as happiness, joy and excitement. Situations that are
marked with emotional arousal become memorable. This
way coffee generates a repertoire of memorable moments
which provides happiness when recalled. This is one of the
ways in which brands are created. Brands create ‘dopaminic
memories’ by building an inseparable link with the pleas-
ant things or moments in peoples’ lives (Plessis, 2011)."*

dopaminic memories

Nálam három esetben van kivétel, azaz, három esetben választom gondolkodás nélkül a kávéházat az otthon helyett:
  1. ha a hely belső designja annyira hangulatos/lehengerlő/értékes, hogy szívesen fejezem ki csodálatomat ebben a materiális formában is - a kávé árába építve mintegy (bár az sem mindig tetszik, hogy a műemlék-épületekben McDonald's és Costa Coffee terpeszkedik, sőt... jobban szeretek kisebb kávézókat támogatni a vásárlással, így még mindig közelebb esik az egész az antikonzumerista elvhez);
  2. ha a velem szemben ülő féllel a kapcsolatunk olyan, hogy például munkamegbeszélés miatt szükség van arra, hogy ilyen formában üljünk le;
  3. ha a velem szemben ülő féllel ugyan baráti/rokoni kapcsolatban állok, de úgy döntöttünk, hogy a) megjutalmazzuk magunkat; b) otthon akkora a rendetlenség, hogy egyszerűbb így. (Hm, hm... ez utóbbi is mutatja, hogy a lakásunkban uralkodó kupleráj is luxus. A rosszabbik fajtából.)
Persze, mindenki eldöntheti, hogy mire költi a pénzét, ezen belül, mire költi a kényeztető dolgokra fennmaradt összeget. A kikapcsolódás konkrét formája mindenkinek szíve joga.

Azt is tökéletesen megértem, ha valaki jól tud ilyen környezetben dolgozni, és ezzel okosan kitermeli a kávézása árát. Mivel én zenét hallgatok, közben pedig ritmusra rángatom a testem, kevésbé szoktam alkalmazni.


Azt állítom ugyanakkor, hogy naponta elfogyasztott elviteles/kávéházi kávé nélkül is rengeteg luxus van az életünkben. Lehet, hogy néha energiát és kreativitást követel az, hogy megtaláljuk őket, és többségük nem alkalmas arra, hogy egy picit - vagy nagyon - demonstráljuk velük az anyagi jólétünket és a státuszunkat, de nagyon finomak.

Nem mellesleg a hulladékcsökkentéshez, a zero waste-hez is jóval közelebb álló dolgok (akkor is, ha  egyébként elveinket hangoztatva nem kérünk szívószálat a Costa-ban vagy a saját termoszunkat visszük a Starbucksba). 


Jófajta luxus:
  • az adományozás (és az arra szánt idő);
  • az önkénteskedés;
  • a menhelyek segítése (itt bármilyen Instagram-fotó jöhet);
  • az idő, amit úgy használsz fel, ahogyan akarsz;
  • a sport, a kirándulás;
  • a tanulás;
  • a nem használt szolgáltatások kikapcsolása;
  • a túlvásárlások/a l'art pour l'art shopping kiiktatása (döbbenet, hogy ennyi szanálás után még mindig, újra meg újra találok olyasmit a szekrényben, amivel kapcsolatban nem értem, hogy anno miért vettem meg, pedig sosem voltunk krőzusok);
  • a magazinolvasás (én továbbra is letöltöm, ami érdekel);
  • a pezsgős banánkenyér (szilveszterkor nem bontottuk ki az ajándékba kapott palackot, ma lesz a napja);
  • a kulturális élmények gyűjtögetése: most azt tervezem, hogy beköltözöm napi egy-két órára a közeli jazzklubba, ahol ingyenes vizsgakoncertek lesznek;
  • egy isteni, illatos fürdő;
  • a rendrakás (és például a közben talált körömlakk alkalmazása);
  • egy órányi tánc a nappaliban, amikor te vagy a DJ;
  • városban: szép épületek felkutatása, faluban: szép házak keresése, séta a közeli erdőben/határban.


A tejeskávét mostanában többnyire otthon készítem el (és a konyhapultnál állva valahogy nem szoktam latténak hívni ;-)). A (csilis) forró csokit hasonlóképpen. Mindkettő pontosan annyira édes és adalékmentes, ahogyan én szeretem, ráadásul a kedvenc csészémből ihatom őket. Egyébként bármelyiket választjuk, alapjáraton három főre háromszáz forintba kerülnek, ami azért eléggé jól mutatja a kávézók túlárazásait. (H. ebben is művész: a koffeinmentes változatból olyan tejhabos csodákat állít elő magának, hogy hamarosan eljön a nap, amikor könyörögni fogok neki: készítse ő az én kávémat is.) Ettől még szeretnék többet eljárni, és most, ahogy írok róla, nagyon meg is kívántam (az az addiktív kávéillat... a sistergő gőz hangja... tudom, tudom), de értitek... mérlegelek.

Plusz, 

szerencsére, 

van egy kuponom.


Mit gondoltok erről? A ti életetekben van-e Latte Faktor, és ha igen, mi az?

Folyt. köv.: legközelebb jön az építkezős változat. Megnézzük, milyen tényezők a házfelújítás Starbucksai (a la Bödőcs).

*(Coffee and Tea: Socio-cultural Meaning, Context and Branding. Available from: https://www.researchgate.net/publication/303812645_Coffee_and_Tea_Socio-cultural_Meaning_Context_and_Branding

(a képek a freepik.com-ról származnak)





Megjegyzések

  1. OK, soha nem pazaroltunk, sőt amikor már kezdtünk jobbmódúbb lenni, akkor se. Sőt akkor pláne nem, hogy azok is maradjunk. Részemről ez a szegénységben felnőtt gyerekkor, Roy-nál a "protestant work ethic" szövődménye.
    Aztán megöregedtünk és rájöttünk, hogy már nem szabad várni semmire, mert akkor soha nem jutunk el odáig. Ez a fő filózófia manapság amivel magyarázzuk a luxust. Ami, pedig egyébként nagyon távol áll mindkettőnktől. Ez, szerintem, egy hasznos érv fiatalabbaknak is. Vannak dolgok amivel nem szabad várni olyan sokáig, hogy elérhetetlenné váljanak.

    Lista:
    Akkor ülünk taxiba amikor kedvünk van rá.
    Sokat járunk vendéglőbe és ha otthon főzünk már megvesszük a bélszínt vagy a fésűs kagylót.
    Ha hirtelen valamihez kedvünk van (egy ruhadarab, szép festmény vagy kerámia, komoly ajándék az unokáknak) rá se nézünk, hogy mennyibe kerül. Ez klasszikus esete a "Mert megérdemled!" jelszónak és persze azt a fajta komfort érzést növeli, amiről a posztban is írtál. Ez nálam sokkal könnyebben megy, mint páromnál. Őt kicsit nevelni kellett erre, de már többnyire beadta a derekát.

    És végül példának, itt egy nemsokára tervezett luxus: február 16-án van Julianna nap és valaki ajánlotta a Rosenstein Vendéglőt. Árai szerint tényleg luxus, de egy barátom posztolta a fotót amivel meggyőzött. Királyrák és fésüs kagyló tejszínes tészta ágyon. Ezzel fogom ünnepelni a névnapomat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. A Latte Faktor definíciója számomra azért nagyon fontos, mert arra világít rá, hogyan hagyjuk elfolyni a pénzünket ún. _apróságokra_ azáltal, hogy szemet hunyunk a túlárazottságuk fölött.

      Az, amiről te írtál: hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban nem szabad a végsőkig tanakodni és várni, esetemben egyértelműen a Ház volt. Nem pici, hétköznapi luxus, az biztos.

      Visszatérve a Latte Factorra:
      majd egyszer, ha híres szocio-nyelvész leszek (...), írok egy tanulmányt a lingvisztikai trükkökről, amelyekkel bevonzanak a trendi kávézók, konkrétan a Latte-k cukorfüggésünkre apelláló elnevezéseiről, pl. "Pumpkin Spice", "Gingerbread Cookie", és most majd, mit tudom én, "Chilly January", illetve "Frothy February", "Valentine Candy" - csak improvizálok. :P

      Boldog közelgő névnapot! Úgy hallottam, hogy Rosensteinéknél magáért a klasszikus vendéglátás-hangulatért is megéri elkölteni egy vacsorát.

      Törlés
  2. Kicsike luxusokat szeretek.... talán azért, mert nagyobbakra nem telik, talán másért....
    De alapjában nagyon is szerényen élek.
    Következménye a roppant szegény gyerekkornak - könyv és étel volt.
    Egyéb "fényűzés" ritkán.
    Nem éheztünk, apánk dolgozott, anyám otthon volt a négy gyerekkel és kerti, baromfi udvari finomságokkal volt megrakva az asztal.
    Puritán nevelés - vallási és politikai (56) okokból.

    Most, hogy leszokóban vagyok - a kávéról nem izgat fel a kávézók világa.
    De! Örülök, hogy a lányomék - kikapcsolandó a három gyerek zsivaját - egyszer-egyszer beülnek valahová.
    Harminc évet töltöttem mélyszegénységben élő gyerekek között - meghatározó számomra a karitativitás. És a hála unokákért, meleg otthonért, boldog nyuggerségért!
    Amikor szembe jön a nyomor szíven üt, hogy mennyi vergődés, lemondás, küzdelem volt az éltemben, s milyen jó, hogy nem kell megfelelnem külső igényeknek! És segíthetek ott, ahol tudok!
    Jó volt olvasni téged!


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, de jó, hogy leírtad ezeket. Akkor te érted, amit én mostanában kezdek felfogni és kiterjeszteni az élet elég sok területére: azzal, hogy az igényeinket nem duzzasztjuk mesterségesen nagyon nagyra, sokkal könnyebben eljutunk az elégedettségig. Így nem kell "hajkurászni" a boldogságot. :-) Én is sok mindennek tudok nagyon örülni, és a tejeskávé-pénzeket például könnyen el tudom engedni, másra (más dologra vagy éppen másvalakire) tudom fordítani.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…