Ugrás a fő tartalomra

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.


Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.

Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.

(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)

Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.

Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.

Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is vannak még ilyen esetek, hajjaj), amikor órákon át pakolva a sok sz@rságot, szitkozódva, szétfáradva, szinte sírva fogadtam meg, hogy a rohadt életbe, nálunk ezentúl semmi nem lesz kirakva porfogónak. 

Továbbmegyek: hogy mindent kivágok a kukába.

Az is biztos, hogy szükség van a szenvedésre ahhoz, hogy a nagy elhatározás megszülethessen. (#nemuszhatomeg)

Egyszerre kell a porrongy, a gumikesztyű, a szódabikarbóna, a citromsav meg az önostorozás.

A kis rendrakási purgatóriumok, hehe.


Ahhoz, hogy kirángassam magam a megszokott posványból, szembesülnöm kell takarítás közben azzal, hogy micsoda kosz- és tárgyrétegek vannak egymáson. Látnom kell a kuplerájt; azt, hogy milyen lelkiállapot leképezése a rendetlenség, és iszonyúan kell akarnom azt, hogy ez többé ne legyen így. És akkor megjön az az energia is, amelynek segítségével menni fog a változtatás.

Kb. mintha az utolsó erőmmel feljutnék a vízfelszínre levegőért. Fuldoklás over.

Most egyszerre örülök annak, hogy naponta nagyjából egy zacskónyi szemetet dobok ki, és annak, hogy eközben szuper dolgokat találok. Ha biztos vagyok abban, hogy van értelme megtartani egy tárgyat (ezt abból tudom, hogy amikor ránézek, kigyúl az öröm szikrája a szememben 🤩– à la Marie Kondo), akkor megtisztítom, majd egy feliratozott dobozban várja, hogy készen legyen a helye a házban. 

Mert a kiskonyhába azért ki fogunk rakni valamit. Néhány valamit.

a régi kiöntők például nagy kedvencek; és mennyire jó már az a bordó ablaktábla mint mosogató mögötti fröccsenésgátló?!
Van nagy, pályaudvari falióra-imitációnk, szerintem az is rendben van, találtam még mérleget (régit is, retro stílusú újat is), illetve, mindig is imádtam a tányértartó polcokat. Megpróbálok nem elszállni mennyiségileg, és mindent egyszerre akarni.

Ígértem dokurealista fotókat is a kiinduló állapotról, úgyhogy tessék, itt van az adott sarok, ahová a kiskonyha kerül majd:


illetve, a hűtő és fölötte egy felettébb érdekes, ilyen giccses üzenetet tartalmazó kerámiaszív, amit már én biggyesztettem oda; na, ő is marad, ellentétben a tapétával.

a bejárati ajtó másik oldala; ebben a sarokban lesz az előszobafal

Azt is tudom, hogy valamelyik kis festményünk is megtalálja majd a helyét ebben a country előtérben. Van például ez a közepes igényességgel megföstött szarvasmarha. Szerintem a keret javítása után tökre illik oda majd.


A múltkor konkrétan a szemét levitelekor találtam gondosan becsomagolva a kukák tetején ezeket a fűszertartókat a Városlődi Majolikagyárból, és hát, muszáj volt felhoznom őket.

ugye, ti is mindig nyitott szemmel jártok a kukák környékén...?

Az alábbi képekhez hasonló hangulat jár a fejemben – természetesen, mindig inkább csak egy-egy vagy maximum néhány tárgyat kiemelve:





Nálatok van(nak) érdekes/furcsa tárgy(ak) a konyhában és ha igen, mi(k) az(ok)?

(a képek forrása)




Megjegyzések

  1. Itt ülök a konyha asztalnál a laptoppal és fölnéztem. Antik kávéfőzőgép, mozsár, tajine Marokkóból, Atomic aluminium kévéfőzőgép anyámtól, cserép ágymelegítő Angliából, fondue set Svájcból stb., stb. Hát, hogy ezek furának számítanak-e vagy nem, az személyes és életviteli dolog, nem? Kivéve talán a legantikabbakat, mindegyiket még használhatnánk is mert működnek, de alig hiszem, hogy az elmúlt 10 évben kezemben lett volna bármelyik, kivéve portörlés miatt. Szóval ezek mégis inkább díszek, de hiányoznának nekem, ha elraknám őket. Valahogy nagyszerűen beleférnek abba a filozófiába, hogy minden tárgy aminek sztorija van, az megérdemli, hogy maradjon. És ezeknek mind van.

    Az én konyhám eléggé rusztikus, leginkább azért, mert a polcok alatt, meg a falakon lóg sok minden. De azok nem díszek, hanem mindegyiket használjuk: lábos, serpenyő, wok, szűrő, reszelő, leveses kanál stb.

    Nagyon várom már a kis konyhasarok konkrét tervét. Olyan fantasztikus dolgokat lehet kis helyen nagyon olcsón és mégis nagyon stílusosan megoldani. Hajrá!!

    VálaszTörlés
  2. Ja, és a Rosenstein névnapból nem lett semmi, mert kint vagyunk Béren. Majd később! Azért voltunk kicsit kirándulni ma a csodás napsütésben: ez volt az első kiruccanás a hosszan nyúlódó megfázás után. És hazafelé Bercelen megebédeltünk a Rózsakert Fogadóban. Nagyon jól főznek és az áraik röhejesek. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…

Bérelni vagy venni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (1. rész)

Bő egy évvel ezelőtt már biztosak voltunk abban, hogy nekünk kell egy saját ház. Persze, mondták a haverok a játszótéren, hogy a gereblyézésnél és a fűnyírásnál másképp fogom majd ezt látni, de én egyre hajtogattam: ide nekem azt a... birtokot. Majd én tudom, hogy mit hogyan fogok ott csinálni. Azóta azért a birtok néha visszanyal visszakérdez: bírtok?

Néha eléggé nehezen bírjuk, szó se róla. És a gereblyézés meg a fűnyírás... egen.
Tudom, hogy ez tipikus hitvita: annak jobb, akinek nincs a saját házzal gondja, vagy annak jobb, aki többszörös ingatlantulajdonos?
A mi szemszögünkből így fest a dolog (most csak az első adagot osztom meg, sok további tapasztalattal jövök még):

A bérelt nyaraló
Családos életem legszebb emlékei közé tartozik az a néhány Vas és Zala megyei pihenő, amelyet fantasztikus vendéglátók nagyszerű szálláshelyein töltöttünk. Két vendégházban is úgy érezhettük, hogy megtaláltuk a tutit. Annyira, hogy vissza is fogunk még menni.
Vannak azért hátulütői is, csak ezeket m…