Ugrás a fő tartalomra

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.


Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.

Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.

(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)

Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.

Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.

Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is vannak még ilyen esetek, hajjaj), amikor órákon át pakolva a sok sz@rságot, szitkozódva, szétfáradva, szinte sírva fogadtam meg, hogy a rohadt életbe, nálunk ezentúl semmi nem lesz kirakva porfogónak. 

Továbbmegyek: hogy mindent kivágok a kukába.

Az is biztos, hogy szükség van a szenvedésre ahhoz, hogy a nagy elhatározás megszülethessen. (#nemuszhatomeg)

Egyszerre kell a porrongy, a gumikesztyű, a szódabikarbóna, a citromsav meg az önostorozás.

A kis rendrakási purgatóriumok, hehe.


Ahhoz, hogy kirángassam magam a megszokott posványból, szembesülnöm kell takarítás közben azzal, hogy micsoda kosz- és tárgyrétegek vannak egymáson. Látnom kell a kuplerájt; azt, hogy milyen lelkiállapot leképezése a rendetlenség, és iszonyúan kell akarnom azt, hogy ez többé ne legyen így. És akkor megjön az az energia is, amelynek segítségével menni fog a változtatás.

Kb. mintha az utolsó erőmmel feljutnék a vízfelszínre levegőért. Fuldoklás over.

Most egyszerre örülök annak, hogy naponta nagyjából egy zacskónyi szemetet dobok ki, és annak, hogy eközben szuper dolgokat találok. Ha biztos vagyok abban, hogy van értelme megtartani egy tárgyat (ezt abból tudom, hogy amikor ránézek, kigyúl az öröm szikrája a szememben 🤩– à la Marie Kondo), akkor megtisztítom, majd egy feliratozott dobozban várja, hogy készen legyen a helye a házban. 

Mert a kiskonyhába azért ki fogunk rakni valamit. Néhány valamit.

a régi kiöntők például nagy kedvencek; és mennyire jó már az a bordó ablaktábla mint mosogató mögötti fröccsenésgátló?!
Van nagy, pályaudvari falióra-imitációnk, szerintem az is rendben van, találtam még mérleget (régit is, retro stílusú újat is), illetve, mindig is imádtam a tányértartó polcokat. Megpróbálok nem elszállni mennyiségileg, és mindent egyszerre akarni.

Ígértem dokurealista fotókat is a kiinduló állapotról, úgyhogy tessék, itt van az adott sarok, ahová a kiskonyha kerül majd:


illetve, a hűtő és fölötte egy felettébb érdekes, ilyen giccses üzenetet tartalmazó kerámiaszív, amit már én biggyesztettem oda; na, ő is marad, ellentétben a tapétával.

a bejárati ajtó másik oldala; ebben a sarokban lesz az előszobafal

Azt is tudom, hogy valamelyik kis festményünk is megtalálja majd a helyét ebben a country előtérben. Van például ez a közepes igényességgel megföstött szarvasmarha. Szerintem a keret javítása után tökre illik oda majd.


A múltkor konkrétan a szemét levitelekor találtam gondosan becsomagolva a kukák tetején ezeket a fűszertartókat a Városlődi Majolikagyárból, és hát, muszáj volt felhoznom őket.

ugye, ti is mindig nyitott szemmel jártok a kukák környékén...?

Az alábbi képekhez hasonló hangulat jár a fejemben – természetesen, mindig inkább csak egy-egy vagy maximum néhány tárgyat kiemelve:





Nálatok van(nak) érdekes/furcsa tárgy(ak) a konyhában és ha igen, mi(k) az(ok)?

(a képek forrása)




Megjegyzések

  1. Itt ülök a konyha asztalnál a laptoppal és fölnéztem. Antik kávéfőzőgép, mozsár, tajine Marokkóból, Atomic aluminium kévéfőzőgép anyámtól, cserép ágymelegítő Angliából, fondue set Svájcból stb., stb. Hát, hogy ezek furának számítanak-e vagy nem, az személyes és életviteli dolog, nem? Kivéve talán a legantikabbakat, mindegyiket még használhatnánk is mert működnek, de alig hiszem, hogy az elmúlt 10 évben kezemben lett volna bármelyik, kivéve portörlés miatt. Szóval ezek mégis inkább díszek, de hiányoznának nekem, ha elraknám őket. Valahogy nagyszerűen beleférnek abba a filozófiába, hogy minden tárgy aminek sztorija van, az megérdemli, hogy maradjon. És ezeknek mind van.

    Az én konyhám eléggé rusztikus, leginkább azért, mert a polcok alatt, meg a falakon lóg sok minden. De azok nem díszek, hanem mindegyiket használjuk: lábos, serpenyő, wok, szűrő, reszelő, leveses kanál stb.

    Nagyon várom már a kis konyhasarok konkrét tervét. Olyan fantasztikus dolgokat lehet kis helyen nagyon olcsón és mégis nagyon stílusosan megoldani. Hajrá!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. emiGrants,

      valóban ezek a tárgyak adják a hangulatot! Készítjük a terveket, bár most kissé lelassultam, eltereltek az intéznivalók.

      Törlés
  2. Ja, és a Rosenstein névnapból nem lett semmi, mert kint vagyunk Béren. Majd később! Azért voltunk kicsit kirándulni ma a csodás napsütésben: ez volt az első kiruccanás a hosszan nyúlódó megfázás után. És hazafelé Bercelen megebédeltünk a Rózsakert Fogadóban. Nagyon jól főznek és az áraik röhejesek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó: én kirándulások után mindig csárdákba meg fogadókba vágyom. :-)

      Törlés
  3. Mi van veled? olyan rég írtál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsi, a korábbiaknál több a - nem építkezős - munka! :) Ami nem mentesít a beszámolóírás alól, persze, úgyhogy készülök.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hidegburkolat: a győztesek I.

Vettem a bátorságot: a házban egyik este a telefon kijelzőjén látható kép alapján választottam ki a fürdőkbe kerülő padlólapok közül a két befutót úgy, hogy nem láttam őket bemutatóteremben. Merész, majdhogynem vakmerő módszer, ugye? 

Csak saját felelősségre szabad ilyet csinálni! 
Nem nagyon okos dolog akkora horderejű döntést, mint amilyen az éveken át nézendő hidegburkolatok kiválasztása, online meghozni, de az a helyzet, hogy az előző burkolatos bejegyzésekben (1. rész & 2. rész) taglalt, bemutatótermekben gyűjtött inspirációkat így absztraháltam (vagy mi), a rendelési idők miatt ki akartam mondani az utolsó szót és hát, állati jó szemem van. Nem bántam meg a választásaim, sőt. 
Tudtam, hogy szofisztikált, időtálló, nem vibráló, nem túlzottan markáns vagy túl divatos mintájú, alapszínüket tekintve mindenképpen világos lapokat akarok (a fő fürdőszoba eléggé sötét), ha lehet, kis csavarral, mert a visszafogottan vízparti stílusú nyaralóba ez belefér. Így lett egy pici poén is, és…

Saját kútfő (1. rész)

Megvettük a házat másfél évvel ezelőtt, és annyira naivan bólintottunk egy csomó hiányosságára, hogy ma már csak mosolyogni tudok rajta. Derékmagasságig vizesedik a fal? Semmi gond, majd ezzel kezdjük! Lóg a nyári konyha ajtaja a zsanérról? Hát, igen, érthető, nem mai csirke már. Nincs teteje a kútnak? Persze, azt sem fogjuk így hagyni. 

Hogy is hagynánk így.
Ez a csillogó szemű, felújításra kiéhezett, elhamarkodottan sokat vállaló hozzáállásom - a korlátozott anyagi lehetőségekkel párosítva - azóta sok fejtörést okozott saját magamnak, de szerencsére, a kút még a könnyebben teljesíthető feladatok közé tartozott. És már nagyon bökte a szemem a téglákkal lenyomott, ferdén odacseszett ráhelyezett paladarab is.
"Csak" anyag kellett hozzá - és ember. 
Mondom, naïveté...
Volt terv a fejemben, le is rajzoltam filccel, khm, perspektivikusan, egy darab papírra, aztán finomítottam rajta, győzködtem a kiszemelt embert, hogy menni fog ez neki, a gyerekeket pedig minden sétánál figyelmez…