Ugrás a fő tartalomra

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.

(P.B. fotója <3)

My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így tél derekán ilyen képekkel motiválom magam:


(forrás: Country Home magazin)

Tavaly karácsonykor sikerült betartani azt, hogy ne túlzó értékben vegyünk egymásnak hozzon a Jézuska ajándékokat. Ennek ellenére nem valami fényes a január anyagilag. És a február sem... Kreativitást igényel, hogy ne legyen szürke és unalmas. Anyukámmal, akinek mostanában lesz a születésnapja, tartottunk egy tök jó napot: voltunk turkálóban, és féláron találtunk néhány cuccot (új, címkéseket is), aztán vettünk finom ebédet, hazafuvaroztam, kicsit olvastam, kávéztunk, és ugyan szinte azonnal vissza kellett indulnom, mégis nagyon klassz volt.

Éppen ezért jó a Latte Faktor tudatában lenni: attól, hogy szándékosan ritkábban élek a hétköznapi luxusdolgokkal, sokkal jobban tudom értékelni őket. Teljesen fel tud villanyozni egy "új" - akár másvalakinek vett - ruhadarab, egy nem általam főzött ebéd, egy jó kávé.

Emellett néha arra is figyelmeztetem magam, hogy a spórolási kényszer és a szegénység nagyon sok ember számára nem azt jelenti, hogy mondjuk, a DeLuxe Premium mosogatótabletta helyett egy hónapig a Classic változatot kénytelen a gépbe helyezni. Most nem részletezem - demagóg és pontatlan lenne -, hogy miket jelent. De azt biztosan, hogy nincsen mosogatógépe (sem). Vagy tiszta ivóvize*, például.


My other happy place

Vidéken ott a Ház, a városban pedig van kultúrdömping, tömegközlekedés és wifi (többnyire, haha).

Ha már itt kell lenni, fiziológiai igényem volt arra, hogy január közepén meghallgassam a közeli jazzklubban az ingyenes vizsgakoncerteket, és az első kettőnek csak a felén tudtam ott lenni..., de ennek is örülök, még így is napi másfél-két óra élő zenét jelentett.

az egyik legígéretesebb csapat produkciójának vége

Lett egy új kedvenc sztenderdem; több változatát hallottam, mire rájöttem a címére. Olyan deja vu-érzés volt; tulajdonképpen mindig is ismertem ezt a számot, miközben nem.

(..ahogy az első pár verzió hallgatása közben lázasan próbálom megtalálni "akvadzsí bebe"-t a telefon keresőjében..)

Szóval, *Aqua di Beber - pedig aztán a bossanova egyáltalán nem áll közel hozzám, de ez valami isteni. Elképesztően fülbemászó - napok óta tart a dallamtapadás. A gyerekek fejvesztve menekülnek, amikor látják, hogy éppen feléjük tartok, és mindjárt dúdolni fogom. 🙉🙉 Vigyázat, én szóltam.


(szeretném külön kiemelni a videoklip futurisztikus jellegét)

Vannak új YouTube-felfedezetteim is:
Írom a felújítás-posztokat, és hozom őket, ahogy tudom!






Megjegyzések

  1. Apropos Happy Place. Anno 1999, ülök a buszon és éppen, hogy befordult a Szirák-Bér közötti országútra. Látom a hegyeket s egy meghatározhatatlan jó érzés vesz hatalmába, amit úgy kb. a gyomrom környékén érzek. Ez az én Happy Place indikátorom. Úgy éreztem, hogy hazamegyek, bár akkor még el se kezdtük a renoválást. Ez az amit el kell fogadni, minden intellektuális reflekció nélkül. És igaz lett, mert Béren mindig otthon érzem magam és boldog vagyok. Pedig, szerintem a boldogság az sokkal komplexeb annál, hogy pontosan hely-specifikusan definiálható lenne. És mégis!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam is megvannak a hasonló pontok az odaút során!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p