Ugrás a fő tartalomra

7 dolog rólam ('18/'19 winter edition)

1. I am a morning person. 


Reggeli típus vagyok. Ha este normális időben fekszem le, ébredéskor megihatom a kávém (kötelező kiegészítő: egy darab banán), és békén hagynak, hajnali öt és hét óra között komoly munkabírásom van, akkor vagyok igazán produktív. Sok gyógynövényes vagy gyümölcsteával. Kilenckor menetrendszerűen jön az első holtpont; délelőtt tíz körül újra feléledek. Számos zenei élményem kötődik ezekhez a fülhallgatós szeánszokhoz.

2. Gondolom, a vonatkozó bejegyzésemből is kiolvasható,

- és biztosan köze van az öregedéshez is, hehe -, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy az állatok sokszor jobb fejek, mint az emberek. Nem keserűen mondom ezt, hanem újra és újra rácsodálkozom. Most kihagyom a giccses vallomásokat (elég nehéz megállnom, az az igazság). 🐈💓


3. Nem szeretem a túlsózott ételeket.

Borzasztóan károsnak tartom a só mértéktelen használatát, ezért próbálok inkább picit nem ízetlenül, de sótlanul főzni. Ha egy ételbe túl sok só került, akkor számomra el is van rontva.

4. Bár többször vicceltem már ezzel,

az egyik terület, amelyik igazán passzolna hozzám, a szociológia. Emlékszem az egyetemről a szociolingvisztikára, Sárosi Zsófia nagyszerű szemináriumára, arra a kutatásra, amit neki írtam, illetve Nádasdy Ádám zseniális óráira. (Nádasdy nem - vagy nem közvetlenül - szociolingvisztikát tanított, csak annyira szeretem, hogy muszáj megemlítenem.) Lehetséges, hogy hobbiszinten még jobban bele fogom ásni magam - mondjuk, két betonréteg elterítése között, képzelte el Móricka.


5. Karácsonyra csavarhúzókészletet szerettem volna kapni,

de nem kaptam. :-) Olyan mértékben lekötött a többi eltalált ajándék és a gyerekek öröme, hogy ez csak napokkal később tűnt fel. Úgyhogy, kedves szponzorok, itt a lehetőség. Nem bitfejeset szeretnék, hanem klasszikusat, jól záródó táskában - csak, hogy biztosra menjünk.

6. A budapesti épületek szépsége

nagyban hozzájárul ahhoz, hogy meg tudtam szokni és el tudom viselni a nagyvárost. Rendszeresen felhergelem magam pl. a vasútállomások és pályaudvarok egészen balkáni állapotán, aztán felnézek, és ahhhh.


7. Azért kezdtem el a rendezo365 kihívást az Instagramon, 

mert nem adom fel azt a célt, hogy kacatmentesített és megnyugtató hely legyen az otthonunk; viszont, amilyen durva a helyzet most, kell egy év hozzá. Érdekes, mi mindent talál az ember rendrakás közben. Ezek a kis önjutalmazó cuccok mindig újabb lendületet adnak.

citromfű-levendula tea, fürdősó, m&m's




Megjegyzések

  1. Happy New Year!!!

    A csavarhúzó készlet kivételével, rám is stimmel minden amit írtál. A citrmofű teát imádom bár inkább mentával keverve, (emlékszel?) Budapest épületeinek a felnézéssel valő felfedezése még a blog korszak ősidejéből az én ötletem volt, amikor egy új blogger megkérdezte az olvasóit, hogy milyen ötleteik vannak posztokra/kamp'nyokra. Persze, mondanom sem kell, hogy 6 hónap múlva meg is jelent, de nem ismerte el, hogy az én ötletem volt. Mindegy! Azért attól még élvezni lehet azt a tucatnyi különböző stílust amit felfedezhetsz azzal, hogy egy kicsit felnézel..

    A lomtalanítás már nálunk is folyik, de nem egy éve, hanem minimum 12 éve. Azaz, azóta amióta itt lakunk állandóra. A végére soha nem fogunk jutni, de az állandó rendrakás/kidobás valahogy egyensúlyba tartja a kacatot a normál cuccal.

    A szociológiát minden formájában szeretem, a sós ételeket viszont utálom és mindig is utáltam. Manapság, ha még szeretném is a szívem miatt nem szabad. Az állatokról szintén megegyezik véleményünk, de az igazi poén a reggeliség. 5-7-ig én is nagyon szeretek bütykölni, sőt sokszor már 4-kor meg még korábban is. Persze akkor egy kicsit szunyálni is kell később, napközben, de a kora hajnal varázsát csak az ilyen kukorékolós típusok, mint Te meg én tudják igazán értékelni.

    Mégegyszer sok-sok boldogságot 2019-ben az egész családnak és talán ez lesz az újra találkozásunk éve! :-) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves emiGrants,
      fiatal még a reggel, :-) így hajnali négy tájban válaszolok. Emlékszem a frissen szedett levelekből készített, csodálatos teára, amit nálatok kaptam.
      Ad épületek: a szuper ötletekkel az a baj, hogy a gyakorlottabbak/exhibicionistábbak/ötletszegényebbek gátlástalanul átveszik őket. Ó, hányszor maradt el a forrásmegjelölés a javaslataim kapcsán... legalább 3 olyan kollaborációt tudnék mondani, amelyik konkrétan az ötletem alapján született (én mutattam be a feleket egymásnak stb.), csak nyomulás híján kimaradtam belőlük, még említésszinten is. Teljesen megértelek, és én sem pazarolom az energiáimat már ezekre a projektekre. A szellemi termék védelme is fontos dolog, acsarkodni viszont nem elegáns. Amúgy - majd lehet, hogy erről is írok egyszer - az évek múlásával az irigység kezd teljesen kiveszni belőlem. Ó, nem tudom, ma mikor lesz délutáni alvás, de kb. csak arra tudok gondolni már most, hogy milyen isteni lesz. :-) Köszönöm a jókívánságokat, és ha ügyesek vagyunk, idén megtaláljuk a földrajzi metszéspontot!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má