Ugrás a fő tartalomra

A Vitorlás szoba hangulata: inspirációk

A tengerész stílus a kék-fehér csíkokkal évek óta trendi az öltözködésben, és ránk is nagyon jellemző családilag. Volt egy korábbi korszak, amikor azt gondoltam, hogy az ízlésemet - és, persze, a finom lelkivilágomat (ah!) - a virágminta fejezi ki a legjobban. Akkoriban sokszor hordtam apróvirágos ruhákat - ez egyébként egybeesett azzal, amikor a lakástextilek közül is a virágos-vintage mintájúak voltak a kedvenceim. Aztán jött egy nyár, jöttek a csíkok - és maradtak is. Naná, hogy alig várom a Vitorlás szoba berendezését!


Emlékeztek? Annie Sloan könyve motivált annyira, hogy rendesen nekifeküdjek a terveknek. A Room Recipes oldalain olyan szofisztikált tengerparti stílust mutat be, amelyik nélkülözi az összes cikis elemet, az összes túlzást, és valahogyan mégis azt érzi az ember, hogy a lakberendezésben ez a tengerész stílus par excellence.


life goals: állni a festékeskondér mellett és csak keverni...



(Muszáj közbevetnem, mert ezen az eseményen nem fényképeztem, viszont emlékezni akarok majd rá: tegnap a Bartók Konzervatórium végzőseit hallgattuk meg a jazzklubban, és ennek a Stevie Wonder-számnak a feldolgozása volt az egyik legjobb. Nem kicsit tombolt a végére a konszolidált, borospoharat-mindig-a-nyakánál-fogó, úri közönség, hehehe. Reggel végig erre a zenére válogattam a képeket a bejegyzéshez [minden covert ismerek...], és most egy ideig ehhez kötöm a nyár-hangulatot. Imádnivaló.)


Kérdések, dilemmák a Sailor's Room kapcsán:

Sötétbarna fapadlója elég szép állapotban van. Mély sötétkék falszínnel, megtartott barna bútorokkal jól is mutatna. Kb. így:


Azt kell eldönteni, hogy ennyire komolyra komponált legyen-e ez a szoba. A kékeket ugyanis nem akarom keverni, de sajnos a kopott türkizt szintén nagyon szeretem, és hatalmas kedvenc az acélkék (ruhákban is). Választani kell.

Fehér deszkaborítás: a padlón vagy a falon legyen? Lehet, hogy módosítva alkalmazzuk ezt is. Megmaradt az utcai ablakok spalettája (az utca felől dupla ablakok vannak, de így nem marad hely a spaletták felakasztására) - és bár funkciótlan a falra applikált ablaktábla, roppant hangulatos, és azt hiszem, nálam még ennyi belefér. (Ígérem, nem festek sirályt melléje.)

Milyen lámpák legyenek? Funkcionálisan annyi biztos, hogy kell egy mennyezeti, egy olvasó- és két hangulatlámpa. Itt hagyni fogom, hogy bekússzon az ipari stílus.


Újrahasznosítás: ezt sem felejthetem el. Guberáltam valamikor télen még egy retro ruhaakasztót: mosott türkizre/fehérre festve jó szolgálatot fog tenni.

Szalmakalap?? Ebben az enteriőrben például meglepően klasszul mutat, és tetszik, hogy nem ez jut eszembe első körben a tengerész stílusról.

(a fehérre festett bőröndért én kérek elnézést, de a többi szerintem határozottan közelít ahhoz, amit úgy hívunk: 100% nyár)

Összegyűjtöttem, hogy mire kell figyelnem, melyek azok az elemek, amelyek az én fejemben összeegyeztethetőek a Vitorlás szobába képzelt összhatással - és melyek nem.



Ami belefér:


  • térkép (tengerrel/tóval)

  • hajómodell

  • hajólámpa/lámpás

  • csíkos vászon


  • uszadékfa (óvatosan)

  • fonott/kötélhatású horgolt cuccok 

  • nádbútor, szizálszőnyeg

  • természetben talált kagyló/csigaház


a rozsdás bádog kivételével jöhet


Ami nem fér bele:


  • szalvétatechnika/dekupázs/kopott stencil bármilyen formában

  • túltolt evező-/hajókormány-/horgony-/mentőöv-/világítótorony-tematika

  • homok üvegfestékkel dekorált üvegben

  • cuki, dagadt halacskák


  • vicces Popeye-figurák

  • piros (bocs, nem szeretem)

  • kalózos poénok

  • értelmetlen feliratok: "SEAFOOD", "BEACH" (esetleg egy eredeti kikötői táblára kapható vagyok) 

  • "mindenből egy kicsi": egy kicsit szakadt, egy kicsit csíkos, egy kicsit tengericsillagos minta itt-ott - erre nagyon kell vigyáznom, mert már így is túl sok mindent gyűjtöttem össze. 
...vagy például egy kicsit űrös sem lesz jó ide, hiába "navy blue"



Ti hogy álltok a tengerparti stílussal - és mit tennétek egy tengerész stílusú szobába?






(Egyelőre az összes kép: Pinterest, "nautical room", ill. "sailing boat" keresés) 



Megjegyzések

  1. Nagyon tetszenek a listáid. Egyetértek. Szerintem a fehér a falon legyen, me a padlón. Nagyon sérülékeny egy fehér padló és míg a 'distressed look's lehetne nagyon casinos is, elõbb utøbb fárasztó karbantartás tartani. Vigyázz nehogy túl sok kütyü legyen mindenütt! ''Less is more!' Nagyon bōlcs mondás. Ja, a borospoharat azért jó a nyakánál fogni, mert különben nem cseng a koccintásnál. Szóval, hajrá vitorlás szobában, már nagyon várom a végsõ dizájnt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy először a lényegre reflektáljak: a borospohár szárát tartva ujjlenyomatok sem lesznek sehol rossz helyen, a hőmérséklete sem változik az italnak, illetve nagyon hozzáértőnek is tűnünk ;) - szóval, nem kifogásolom, inkább egy jelenséget írok le ezzel :)

      Uhh, padlófestés: abban reménykedtom, hogy valaki majd a UK-ből megerősíti, hogy "évtizedek óta használjuk a mindenféle színű festett padlókat, toljad nyugodtan!" Elgondolkodtató, amit írtál. Titkos álmom volt szép törtfehér Farrow & Ball festékkel (elnézést, Annie) végigmenni rajta, de nagyon költséges is.

      Törlés
  2. Elnézésedet kérem a sok hülyeségért, mindet az autocorrect csinálta.

    VálaszTörlés
  3. Hi there! I just wish to give an enormous thumbs up for the good information you've right here on this post. I shall be coming again to your weblog for more soon. best online casinos

    VálaszTörlés
  4. Üdv, nekem egy tengerparti szállásomon az ágy felett egy narancssárga műanyag mentőöv volt az ágyam felett. Amúgy imádtam. Nagyon szép felújított fürdőszoba volt, ahol a falon és a padlón is élethű fa utánzató csempe és járólap volt. Ugyanezen a helyen, másik szobában uszadékfából kirakott óriási hal volt a falon. De a legjobb az, hogy a tenger valóban 5 percnyi sétára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó kis szállás lehetett! Minden tetszik, amit leírtál. A mi hazunkban éppen a napokban fejeződött be a Vitorlás szoba festése, most jön a hajópadló lerakása, utána pedig végre berendezzuk! Ebbe a helyiségbe vettem a kék szarvasi lámpát csillár gyanánt. Ahogy alakul, írok majd róla újra!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p