Ugrás a fő tartalomra

Apró-cseprő kalandok

Még mindig kétséges, hogy milyen nagyobb felújítási munkák fognak beleférni a költségvetésbe és az időbe idén nyáron, ezért azzal a sok aprósággal haladunk, amivel lehet - és amivel muszáj. 

meglepetés; rá nem emlékeztem tavalyról
A hét első két napjára fantasztikus időt jósoltak, úgyhogy tudtam, hogy kizárólag akkor vagyok hajlandó szétdolgozni magam a kertben, ha úszhatunk is. Így is tettünk.

Van egy strand-SOS-táska az autóban, mert az évek során többször előfordult, hogy útközben spontán megálltunk fürdeni, és ugyan a gyerekek néha ("valamit valamiért" és hasonlóan szimpatikus szülői dumákkal) rávehetőek arra, hogy pamutalsóban ússzanak, ez esetemben azért neccesebb. Vettem én már két számmal nagyobb tűzpiros bikinit egy vagyonért magamnak az úszógumi-árustól, szóval, próbálok ezekre a helyzetekre felkészülni. 


Nagyon szeretem a partrészt, ahová járunk. Megnyugtató, szellős. 

Úszás után jött a finom gereblyézés (3000 m2-ből amennyit sikerült: kb. a járda-árok környékét és az előkertet), metszőollózás, gyomirtás, komposztra hordás. Verandasöprés, portörlés, porszívózás, ágyáthúzás, kapufestés.


És az élet apró örömei: mosakodás :-), tiszta ruha, sebtapasz a kezedre, jéghideg kóla, almaízű alma, kiscsoki negyven forintért.


A vitorlás szoba ajtajára Anyukám varrt egy füzért a lányom régi farmerruhájából, és kitettük az anno az utcán talált kis hajómodellt is. (Nem is bánom, hogy egy csomó képen ott van a virágos műanyag tapéta és a linóleum; egyszer majd jó lesz visszaemlékezni, hogy ilyen volt.)





A kerti izomláztól még egy minimáldekorra maradt erőm: kitettük a szent (amúgy pécsi) munkagép fotóját és néhány régi, kiesett és megmentett könyvlapot.


Egy vicces és titkos dolog csak nektek, csak itt: a hazafelé úton elkanyarodva újra megnéztem kívülről a házat, amit anno az orrunk előtt vettek meg. 

Hátha újból el akarják adni, thinking wishfully.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez olyan, mint az exed adatlapját felkeresni a Facebookon (tudom, ez senkire nem jellemző; én is csak olvastam róla valahol, muhaha), de nem tudtam leküzdeni a vágyat. Sajnos nincs kint az eladó tábla, ellenben osztatlan, fehér műanyag ablakokra cserélték a régi fakazettásakat. Ennek a praktikumát és a költséghatékonyságát egy pillanatig sem vitatom, de hát, naggyon kemény a változás. (Egy valaha teljes mértékben helyi védelem alatt álló, kuriózumszámba menő, híres művészhez kötődő épületről beszélünk.) 

Csúnya analógiák jutnak eszembe dilettantizmusról, ízlésficamról, sors fintoráról. 

Fontos lecke arról, hogy az ég szerelmére, óvatosan nyúljunk a régi építészeti értékekhez.  

Aztán voltunk Török Ádám és a Mini-koncerten, szuper volt, a tizenegy és fél éves bluesgitárosukkal együtt. Újra megállapítottam, hogy - rossz hír a fesztiválbüféseknek - sem sör, sem kilencszáz forintos sült krumpli nem kell ahhoz, hogy igazán jól érezzem magam, csak zene. 




Megjegyzések

  1. A házatok, kertetek (útközben olvastam valahol a múltkori bejegyzésed) gyönyörű, ne sajnáld a másikat. A faluban nálunk is tettek egy hasonló épületre műanyag ablakot, sikoltoztam. Nem értettem, nem látnak?Nem. Múltkor én is visszanéztem régi fotókat, döbbenetes a változás, az lesz nálatok is. A kerti munka utáni felüdülésnél bizony nincs jobb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, azért is mentem vissza, hogy a megszépítő emlékezetet kicsit korrigáljam, és ne mitizáljam már az egekig magamban azt a házat. Közben sajnálom, hogy az egykori fénye így kopik meg. A saját házunk iránt egyre erősebben érzek. Egyébként a mi falunkban is dívik a műanyag nyílászáró, és akkor a meggypiros műcserép-lemezt még nem is említettem, hajjaj.... egyszerűen levetetik a helyi védelmet az épületekről, és attól kezdve szabad a pálya.

      Törlés
  2. Műanyag ablakok?!?!?! Basszus. :( Erre valami ízlés-rendőrséget kellene alapítani, és büntetést kiszabni :P Sovány vigasz, de a penészedéssel ők fognak szívni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen, ezt a kommentet is megtaláltam!! Penész: egyetértek, és persze, nem jó megfázni a nem tökéletesen záró, régi ablakok miatt, de az a helyzet, hogy a régi házak mikroklímája sem véletlenül van úgy...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Selyemfényű zöld

Egy hónapig voltunk egyhuzamban a háznál, tegnap jöttünk haza. Most szinte folyamatosan jár a mosógép - az eszem pedig azon, hogy vissza akarok menni, hahaha.

Eléggé szuper volt, pedig nincsen különösebb infrastruktúra azóta sem. A kertben kicsit vitatkozunk az egy darab csíkos függőszéken, a házban ez idő alatt minimális fejlesztés történt, mert még mindig nem biztos, hogy felszabadulnak azok a súlyos összegek, amelyek nélkül nem képzelhető el komoly felújítás. De nem érdekel.
Azt az utat követem, hogy a saját erőmből dolgozom, amennyit tudok. Ez nem kerül semmibe, és nem kell folyton egyeztetni mással. Viszont jó kemény vagyok magammal. Három évet adtam arra, hogy eltüntessem a lomokat (ezt vic-nek írtam is már): mivel a ház 90+ éves, ez évente harminc év felhalmozott cuccától való megszabadulást jelent. Pretty good.
Negatívumok:
- (még júliusban) sok szúnyog: csak úgy lehetett meginni a reggeli kávét a verandán, ha égett a citronella gyertya és be is fújtam magam szúnyogspray-vel;
-…

Venni vagy bérelni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (2. rész)

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vá…

Plátói szerelem I. (#házak)

Ha van valami, aminek feketeöves nagymestere, örökös világbajnoka vagyok, akkor ez az. Irtó jó szemem van ahhoz, hogy tizenkétezer-kilencszáznyolcvan ingatlanhirdetésből kiszúrjam azt az egy különleges házat, amelyikbe majd nagyon bele tudok szeretni. És amelynek a nem-birtoklása nagyon fog majd fájni. Lamentáló-retrospektív poszt, a végén pozitív perspektívával.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedésteli periódusaim lesznek, furcsa is átélni őket nekem, aki életem összes traumája után egyféle nem voltam sosem: depressziós. Ez nem az, de hullámokban hasonló - és nagyon nem jó.
Ijesztő ennyire fixálódni valamire. 
És, basszus, az ember évekig tudja csinálni (per definitionem). 
Racionálisan tudja, hogy már nem kell neki és nem is lesz az övé, emocionálisan azonban még nem tudja lezárni.
Az összes platonikus érzelemmel kapcsolatban a leszokás rögös útján haladok; sokat segítenek a kávézáskor olvasott velős mondatok.
"Az idő értékes. Okosan pazarold."
Vegyük például azt a…