Ugrás a fő tartalomra

Dekooder-búcsútrilógia: I. rész

Bár tök jól nagyszerűen éreztem magam szerkesztőtársaim között, most abba kell hagynom, legalábbis fel kell függesztenem a dekooderre való cikkgyártást: egyszerűen nem lesz rá időm, és szeretnék a saját "gyerekemmel", a Country Komforttal rend(szer)esen foglalkozni.

Visszatekintésképpen áthozom ide a kedvenc cikkeim bevezetőjét. 

Egy kis nosztalgia: általában a megjelenés előtt, kedd hajnalban készültek a posztjaim, hosszas képkeresgélés után, a reggeli kávé utáni-óvoda és munka előtti időszak sprintjében, a család "hol van a...?"-kérdéseinek figyelmen kívül hagyásával...

Legyen az első az egyik "kis" szerelmem, az AGA tűzhely. Direkt idemásolom az elejét, úgy, ahogy van.

Súlyos stílusikon: AGA

Álmodoztál már angol vidékies stílusú konyháról? Ha igen, biztosan láttad magad előtt minden részletét: a bútort, a fogantyúkat, a színeket, a pultot, az edényeket és a mosogatót. De beszéljünk a legfontosabbról! Mekkora tűzhelyt képzeltél a vágyott rusztikus konyhádba: kicsit, közepeset, nagyot vagy... egy AGA-t? Na, ugye.


Az AGA rövidítés az 1904-ben alapított svéd energiatársaság, az Aktiebolaget Svenska Gasaccumolator nevéből származik. A kortalan klasszikusnak számító tűzhely a Nobel-díjas fizikus, Gustaf Dalén tervei alapján született, és világkarriert futott be; az ügyes marketingnek köszönhetően pedig ma már nemcsak az autentikus country stílusú konyhák elmaradhatatlan kelléke, hanem modern összeállításokban is megtalálja a helyét.
Olvassátok a folytatást a dekooderen!




Megjegyzések

  1. Drága Judit! Nagyon örülök, hogy így döntöttél. Az idei nyáron néha több, mint egy hetet is kellett várnunk a következõ posztodra és az túl hosszú. Remélhetõleg mostantól gyakrabban élvezhetjük csodás képeidet, jópofa játékaidat és a country stílusról írt elképzeléseidet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, emiGrants! Mindig is azt szerettem volna, hogy legyenek olvasóim, legyen párbeszéd. Belehúzok.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p