Ugrás a fő tartalomra

Sosem gondoltam volna magamról...

...hogy barkácsrovatot fogok indítani a blogon. Pedig de!

Ahogy tegnap írtam, vár egy régi, kopott, konyhai tálalószekrény és a lenyűgöző Farrow and Ball festék.

Nincs más hátra, mint előkészíteni a bútort és végre festeni!

Ebben a Bosch okos szerszámgépei lesznek segítségemre.

A sztori egy saját magamnak vásárolt csiszolóval kezdődött. Mindenkit meggyőztem a családban, hogy nekem egy barkácsgép kell. Elkerekedett szemmel néztek rám ("Judit! Biztos vagy te abban... hogy nem ruha, nem könyv... és pont te...?"), de végül beleegyeztek.

Köszönöm Szentgyörgyi Katának, hogy segített kiválasztani szülinapi ajándékomat, az excentercsiszolót:

az első használat előtt, egy sörpadon...

...az egyik kedvenc szoknyámmal fotózva, hogy legyen benne valami country is ;)


A szuper tapasztalatok után - a gép nem zajos, fürge, kézre áll, és ahogy Kata írta, szinte gyalul - nem sokkal kiderült, hogy a Bosch is támogatja a Country Komfort blogot, így nem állhatott semmi a bútorfelújítós projekt útjába.

Most pedig már az új gépek is várják a bevetést (egyébként a kedvenc olvasós fülesfotelünkben fotóztam le őket - mert az is zöld :-):


Hamarosan bemutatom a bútor megújulását!




Megjegyzések

  1. űűűű de jó kis gépek. Na a csiszolóba tényleg érdemes befektetni, nekem egy Virutex kézi csiszolóm van, megvettem, tudatosan, mert vettem egyszer egy tescoban kapható 2 ezer ft körüli vackot de semmit sem ért. (itt írtam róla, bár képet nem tettem fel a gépről, csak az ajtókról amit megcsináltam.
    http://edit-gondolataim.blogspot.hu/search/label/Fest%C3%A9s
    Szóval szuper volt vele dologzni, órákat kibír egysszerre, hihetetlenül megkönnyíti a munkát.
    Én is szeretem az ilyen jó kis gépeket, apum halála után (sajnos) maradt pár szerszám, de már a körfűrésszel is úgy bánok, hogy ihaj :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edit, teljesen igazad van: a jó géppel haladós a munka! Te is nagy fába vágtad a fejszédet, és szép lett!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…