Ugrás a fő tartalomra

Van egy nap májusban, amikor...

...nem maradunk a vidéki romantika kategóriájában, bocs. 

Ma az a zene inspirál, amit mostanában sokat hallgatok. Újra.

Hajós András, az Emil.RuleZ! együttes énekese köztudomásúlag utálja, ha a szexepiljét tematizálják. Éppen ezért nem írok esszét a kérdésről, de azér' igazság szerint, amióta világ a világ, Robert Planttől Kiss Tibiig a frontemberek egyik differentia specifikája éppen az, hogy miközben nézed őket és hallgatod a zenéjüket, észrevétlenül elmászkálnak a gondolataid, és óhatatlanul felmerül benned, hogy... és aki ezt tagadja, az bizony hazudik.

Azt sem  fejtegetném egy mondatnál tovább, hogy a bennem mélyen megbúvó feminista szerint a nők fenekéről, melléről, valamint a szőke lányokról (igen...! érintve vagyok...!) szabad ugyan vicceseket írni, de akkor a férfiak kockahasáról, izmos válláról, illetve esetleges kopaszodásáról, tokájáról és sörhasáról ugyanekkora szabadsággal lehet, ugyanilyen vicceseket. :-)

Az itt idézett dalnak az eredeti verziója is zseniális, az élő változatban pedig még az a csavar is ott van, amiről fent beszéltem: reflektál az egész sex and rock'n'roll jelenségre.

És hát, ennél az improvizatív intrónál kevés szexibb dolog van a világon.



{Van egy nap}
Májusban, mikor a nők egy része
A tükörbe meredve azt veszi észre
Hogy a feneke valahogy a múlt nyár óta
Megnőtt, vagy csak az az idióta
Mosodás mosta a szoknyáját túlontúl
Forró vízben és ezért ezentúl
Vigyázni kell, hogy kinek adja
Be mosni a ruháit.
De persze a nagyja




A problémának ettől nem tűnik el
Hiszen a fenék-kérdésbe' dönteni kell,
Hogy fájó szívvel a molett butikból
Új ruhát kell venni vagy megint holnaptól
A sütit és a tésztát is el kell hagyni
A kakaós tejnek is sajnos annyi
És a nőknek, akik a butikot választják
Rendezzük a Nagy Fenekű Nők Napját.




- Legyen ez igazi ünnep - mondja Jules
Aki májusban már a tengerparton ül
És hogy legyőzze feltörő zsír-iszonyát
Felhúzza egy sellő régi uszonyát
Amit a homokban talált eldobva egyszer
Szegény sellő, nyilván valami vegyszer-
nek a hatására, ami a tengerbe ömlött
Kínjában földi nő formát öltött




S egy társkeresőnél dolgozik most
Delfinek helyett a hatos villamost
Lovagolja migidi-meg minden reggel
A zötykölődéstől kissé petyhüdt seggel
Májusban a tükör elé áll
Kicsit később már a mosodába' kiabál
És ha valaki, hát ő elmondhatja
Hogy neki szól a Nagy Fenekű Nők Napja.


 (szöveg: Hegyi György / Emil.RuleZ!)



Megjegyzések

  1. Ez nagyon jó :). Épp most néztem tükörbe, és hát... Ráadásul a mosodás is én vagyok, tehát még őreá sem foghatom (vagy mindenképp én vagyok a hibás?). Ja, és Kiss Tibinél pedig tényleg óhatatlanul felmerül bennem, hogy...

    VálaszTörlés
  2. Hadd járuljak hozzá a Nagyfenekü Nõk Napjához ezzel a linkkel:
    http://www.youtube.com/watch?v=VMnjF1O4eH0

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má