Ugrás a fő tartalomra

Mit jelent számodra a country stílus? - I. rész: OtthonKommandó válasza

[Country Komfort:] Az úgy volt, hogy az elmúlt hétvégét (is) vidéken töltöttem, és miközben kertészkedni segítettem teljesen amatőr módon, és mindenféle csip-csup dologért szaladgáltam a boltba, a számítógépet pedig be sem tudtam kapcsolni, beugrott egy ötlet. (Ez tudatos döntés egyébként: ha már a hét nagy részében az internet-függés irányítja a napjaimat, legalább a hétvége egy része olyan legyen, amikor mindent kikapcsolok...) Szóval, bár nem vettem észre, hétfőn nagy energiákkal kezdtem dolgozni, blogolni - azt hiszem, azért, mert sikerült feltöltődni. Vidéken. Az ötlet pedig nem más, mint egyfajta párbeszéd a hazai bloggerek között - mi másról, mint a vidékies stílusról! Elsőként Ditta válaszát olvashatjátok, aki az OtthonKommandót szédületes gyorsasággal, sok praktikus tanáccsal és gyönyörű képekkel tette a vezető blogok egyikévé.

                                                                        ***

"A country szó hallatán képek villognak a szemem előtt: kockás és rózsás textilekkel borított angol vidéki házikó, skandináv fehérség, patchwork, repedezett fagerendák, giccsek, eleganciát képviselő shabby chic, csipkés romantika, régi kopott tálaló és friss mezei virágok az asztalon.
A country mint stílus szerteágazó, nem is kísérlem meg definiálni. Szavakkal és érzésekkel könnyebb kifejezni. Számomra nyugalmat, természetközeliséget, elvágyódást, harmóniát, harmatos gyümölcsöt és friss zöldséget jelent. Egy olyan életvitelt testesít meg, amiről a pörgős, városi életben - ha van időm - álmodozom egy kicsit. 

A vidékies trendekkel talán próbáljuk becsempészni ezt az életérzést városi mindennapjainkba, és más stílusokkal keverve zseniális dolgok születhetnek. De tisztán önmagában, igazán jól csak autentikus környezetben mutat.

Csatoltam egy képet. Van itt napfény, természet, kopott asztal, friss zöldség..."


(via)




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…