Ugrás a fő tartalomra

Belgiumi barangolások II.

Pár percem van csak, úgyhogy ismét a képeknek kell mesélniük. Székesegyház és biciklikölcsönző Antwerpenben. Kacsák Bruges-ben. Régiségkereskedés Molban. Hú, de jó volt!



















Megjegyzések

  1. Hu de izgalmas ut lehetett. Imadom ezeket a kaosz szeru regiseg uzleteket. En is utazgattam februarban, azert voltam kicsit hallgatag a blogon. En Angliaban es Portugaliaban jartam, de nem volt idom regisegkereskedoknel jarni. Az a haz a felig cserep, felig zsupp fedelevel nagyon jol nez ki.

    VálaszTörlés
  2. Portugáliaaa! Én is szeretnék! Képzeld, ezek a régiségüzletek ráadásul szemtelenül olcsók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Angliaban sok helyen nagyon halvany a hatarvonal az "antique" draga uzletek es a "junk" uzletek kozott. Ezek a belgiumi uzletek amiket felraktal is olyan fele-fele junk es antique-nak latszanak,ahol ha ugyes vagy nagyon jo cuccot lehet osszeszedni potom arert.
      Sajnos jelenleg agyban betegeskedem - kitort rajtam a nemletezo influenza jarvany!! :-( De azert a Country Komfort-ot igy is olvasom!! :-)

      Törlés
    2. Akkor általános jelenség lehet a jóléti társadalmakban a levetett dolgok ilyetén újrahasznosítása. Nekem (is) nagyon tetszik!

      Jobbulást!

      Törlés
  3. Mennyire érezhető a hangulat a képeken!! Jó neked, hogy ott lehettél. Bruges-be különösen vágyom a film óta, nagyon tetszett a városka, meg a film is. (In Bruges-2008)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kinga, kösz a filmajánlást - te vagy a második két napon belül, úgyhogy meg is nézem a napokban. Nagyon-nagyon jó volt, Bruges-ben amúgy a hajókázós városnézés (is) kötelező!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má