Ugrás a fő tartalomra

Veranda januárban: mint a forró kása

Kerülgettem, kerülgettem, sehogy sem akaródzott ismét kritizálni a magyar magazinpiac egyetlen kizárólag vidéki házakat bemutató lapját. Aztán meggondoltam magam. Itt a február, mire várok?


Sajnos ma nem tudok összefüggő mondatokat alkotni.
És már úgyis késő. Pásszé.
Dadaista szöveg következik.
***
Nem jó a címlap. Mert a címlapon szereplő ház csak illusztráció (you know, "archív") Az új country stílus című egyébként hasznos és jó cikkhez. Tehát ezért a házért ne vegyük meg a lapot.

Kiknek íródott ez a lap?
Azoknak, akik vidéki házra vágynak és azoknak, akiknek van vidéki házuk.

Női magazin ez vagy lakberendezési magazin. Én az utóbbit preferálnám; pechem van.
A színésznős sorozatot például nem szeretem, de ez önmagában még nem adna okot a fanyalgásra.

Az mondjuk jó, hogy Hungarian Provence írhatott az olasz kisvárosról, kedves cikk lett.

Tetszett még - bár aprók és sötétek a beltéri fényképek - a Pécsely felett, Barnag alatt című írás.

De engem érdekelt volna az Olvasónk romantikus otthona kissé bővebben is. Ezt a rovatot is tipikusan hiányérzettel nézi végig az ember.

Megszámoltam, hogy hány oldalon nem található közvetlen hirdetés. Nem sok ilyen van. Idegesítő.

Ha rászabadítottak volna egy profi fotóst a Korhűen a Szigetközben című riportban (és reklámban) látható házra, csodás anyagot lehetett volna belőle csinálni. Azt a házat ellenállhatatlanná lehetett volna tenni.
És a 12. oldalon a következő ház nappalijának fotóját komolyan gondolták? A szög pocsék, és pont ott fénylik meg sötétlik, ahol nem kellene fénylenie meg sötétlenie.

Tudom már: néha olyan érzésem van, mintha ingatlanhirdetéseket olvasnék. És szállodakatalógust. Pénzért.

Pedig a Verandában igazán sok anyag és rengeteg munka van. De milyen minőségű ez a szöveg? 
Félreértés ne essék. Nem intertextuális utalásokkal tűzdelt intellektuális esszéket várok. Csak szakszöveget. Újságírást. A bemutatott otthonok professzionális fényképezését.
És nem és nem.




Megjegyzések

  1. ...amíg se a fotóst, se a szerzőt nem fizetik meg egy lapnál, nem is várható színvonal. Ingyen munka ritkán jó, illetve csak egy darabig. Kár a VERANDÁÉRT, sok a beletett energia és kategóriájában húzó lap lehetne, ha akarna, s áldozna rá.

    VálaszTörlés
  2. Én ezért szoktam le az Otthon és Szép Lak újságokról is. Pedig hegyekben álltak itthon. Felejtősek, semmi eredeti ötlet. Reklám nem is lenne rossz ötlet, mert az kell az építkezőknek, de inkább egy külön fejezetben. Nézegettem ezt a Verandát is régebben, de visszatettem a polcra. Drágák nagyon, helyette meg ott az internet, szebbnél szebb fotókkal és cikkekkel. Ezzel azért nehéz versenyezni.

    VálaszTörlés
  3. Kinga: ...se a képszerkesztőt... pedig számos a hirdető is - nyilván kiadói kompetencia lenne a megfelelő gárda kiválasztása és kifizetése. Néha elképzelek a Verandában egy jó kis Balaton-felvidéki Vizitkártyát - hú, de jó lenne.

    Ramimami: hasonló a helyzet nálam is magazinfronton, bár minden új lap kinyitásakor megvan még a bizsergető érzés, hogy hátha, majd most... és aztán többnyire nem. De hát a shabby chic például annyira menő ma, erre igazán lehetne alapozni! Ahogy az Otthon februári száma is tette (bár az a külföldi példa nekem picit túl plüssmackós meg modorosan antikolt).

    VálaszTörlés
  4. Hasonlóan jártam a mostani Otthon és Kert című magazinnal. Csalódás.

    VálaszTörlés
  5. Heni!
    Sajnos, legtöbbször én is így érzek. Azonnal szólj, ha látsz valami jót. ;-)

    VálaszTörlés
  6. Most olvastalak. A Veranda szinte hirdetés, alig van pár bemutatott lakás, az is széttört szerintem. Már a bemutatása, nekem az úgy nem tetszik. Sajnálom, mert ahogy írtad a régi házak iránt érdeklődőknak jó lapja lehetne. Polgári vagy paraszházaknak, vagy mindkettőnek? Lehetne. Megveszem, mert várom mindig a csodát, aztán csalódok. Kérdés már csak az: meddig vagyok hajlandó még csodát várni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én leszokóban voltam, aztán pedig jól le is szoktam. bármikor vissza fogok szokni, ha érdemes magazint fedezek fel!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p