Ugrás a fő tartalomra

Veranda januárban: mint a forró kása

Kerülgettem, kerülgettem, sehogy sem akaródzott ismét kritizálni a magyar magazinpiac egyetlen kizárólag vidéki házakat bemutató lapját. Aztán meggondoltam magam. Itt a február, mire várok?


Sajnos ma nem tudok összefüggő mondatokat alkotni.
És már úgyis késő. Pásszé.
Dadaista szöveg következik.
***
Nem jó a címlap. Mert a címlapon szereplő ház csak illusztráció (you know, "archív") Az új country stílus című egyébként hasznos és jó cikkhez. Tehát ezért a házért ne vegyük meg a lapot.

Kiknek íródott ez a lap?
Azoknak, akik vidéki házra vágynak és azoknak, akiknek van vidéki házuk.

Női magazin ez vagy lakberendezési magazin. Én az utóbbit preferálnám; pechem van.
A színésznős sorozatot például nem szeretem, de ez önmagában még nem adna okot a fanyalgásra.

Az mondjuk jó, hogy Hungarian Provence írhatott az olasz kisvárosról, kedves cikk lett.

Tetszett még - bár aprók és sötétek a beltéri fényképek - a Pécsely felett, Barnag alatt című írás.

De engem érdekelt volna az Olvasónk romantikus otthona kissé bővebben is. Ezt a rovatot is tipikusan hiányérzettel nézi végig az ember.

Megszámoltam, hogy hány oldalon nem található közvetlen hirdetés. Nem sok ilyen van. Idegesítő.

Ha rászabadítottak volna egy profi fotóst a Korhűen a Szigetközben című riportban (és reklámban) látható házra, csodás anyagot lehetett volna belőle csinálni. Azt a házat ellenállhatatlanná lehetett volna tenni.
És a 12. oldalon a következő ház nappalijának fotóját komolyan gondolták? A szög pocsék, és pont ott fénylik meg sötétlik, ahol nem kellene fénylenie meg sötétlenie.

Tudom már: néha olyan érzésem van, mintha ingatlanhirdetéseket olvasnék. És szállodakatalógust. Pénzért.

Pedig a Verandában igazán sok anyag és rengeteg munka van. De milyen minőségű ez a szöveg? 
Félreértés ne essék. Nem intertextuális utalásokkal tűzdelt intellektuális esszéket várok. Csak szakszöveget. Újságírást. A bemutatott otthonok professzionális fényképezését.
És nem és nem.




Megjegyzések

  1. ...amíg se a fotóst, se a szerzőt nem fizetik meg egy lapnál, nem is várható színvonal. Ingyen munka ritkán jó, illetve csak egy darabig. Kár a VERANDÁÉRT, sok a beletett energia és kategóriájában húzó lap lehetne, ha akarna, s áldozna rá.

    VálaszTörlés
  2. Én ezért szoktam le az Otthon és Szép Lak újságokról is. Pedig hegyekben álltak itthon. Felejtősek, semmi eredeti ötlet. Reklám nem is lenne rossz ötlet, mert az kell az építkezőknek, de inkább egy külön fejezetben. Nézegettem ezt a Verandát is régebben, de visszatettem a polcra. Drágák nagyon, helyette meg ott az internet, szebbnél szebb fotókkal és cikkekkel. Ezzel azért nehéz versenyezni.

    VálaszTörlés
  3. Kinga: ...se a képszerkesztőt... pedig számos a hirdető is - nyilván kiadói kompetencia lenne a megfelelő gárda kiválasztása és kifizetése. Néha elképzelek a Verandában egy jó kis Balaton-felvidéki Vizitkártyát - hú, de jó lenne.

    Ramimami: hasonló a helyzet nálam is magazinfronton, bár minden új lap kinyitásakor megvan még a bizsergető érzés, hogy hátha, majd most... és aztán többnyire nem. De hát a shabby chic például annyira menő ma, erre igazán lehetne alapozni! Ahogy az Otthon februári száma is tette (bár az a külföldi példa nekem picit túl plüssmackós meg modorosan antikolt).

    VálaszTörlés
  4. Hasonlóan jártam a mostani Otthon és Kert című magazinnal. Csalódás.

    VálaszTörlés
  5. Heni!
    Sajnos, legtöbbször én is így érzek. Azonnal szólj, ha látsz valami jót. ;-)

    VálaszTörlés
  6. Most olvastalak. A Veranda szinte hirdetés, alig van pár bemutatott lakás, az is széttört szerintem. Már a bemutatása, nekem az úgy nem tetszik. Sajnálom, mert ahogy írtad a régi házak iránt érdeklődőknak jó lapja lehetne. Polgári vagy paraszházaknak, vagy mindkettőnek? Lehetne. Megveszem, mert várom mindig a csodát, aztán csalódok. Kérdés már csak az: meddig vagyok hajlandó még csodát várni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én leszokóban voltam, aztán pedig jól le is szoktam. bármikor vissza fogok szokni, ha érdemes magazint fedezek fel!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…