vidéki városi

Most már biztos: mi - kedvenc városaink mellett - a legjobban az eldugott, kevéssé látogatott helyeket szeretjük. Idén a kolostortemplom volt a legkülönösebb élmény. Horvátországban a kő, az igazán régi műemlékek-romok és a luxuriózusan hosszú, észveszejtően szép tengerpart minden egyes alkalommal elvarázsol. Nem lehet nem közhelyesen mondani. Imádom. Ennyi.   Tavaly a régi Bergendy-számok, idén ez a dal volt a legjobb esténként. Hogy is mondja a reklám? Naplementekor letekert ablakokkal megérkezni a kempingbe, miközben szól a kedvenc zenéd: felbecsülhetetlen...

Modern és rusztikus: nagyon nehéz ízlésesen ötvözni őket. - ez volt az első gondolatom, amikor megláttam a kőfalú, ám belül meglepően letisztult ház fotóit. A második pedig az, hogy a burjánzó környezetbe, a szinte felfoghatatlanul szép kilátáshoz mennyire jól illik ez a párosítás. Pedig tudjátok, hogy nem vagyok nagy rajongója a minimál enteriőröknek, és őszintén szólva, gyakran fáj, amikor csodálatos provanszi házakat és toszkán villákat high-tech konyhákkal és dizájnfürdőszobákkal modernizálnak. Itt valamiért bejön. Ha ugyanis elképzelek egy dézsából kialakított kádat (amit amúgy sem kedvelek, és nem is nagyon értem a szakadatlan népszerűségét), egy téglából épített konyhapultot meg zsákvászon párnákat a nappaliba, talán túl sok lenne a jóból. Azért van egy kritikus megjegyzésem: tükröt a mosdó fölé, plíz! Ismersz valakit, aki parasztházba vagy más, autentikus vidéki otthonba nem rusztikus berendezést választott? Ha igen, milyen hatást kelt? (Nem az adott ismerősöd, h...

Nagyon szeretnék romos házikót felújítani.  Úgy képzelem, hogy a régi épületek renoválása hasonlít a pincetakarításhoz: a rengeteg bosszúság (a múltkor egy lámpabúra esett a fejemre... nem röhög!), kosz és izomfájdalom mellett kincsekre, eredeti építészeti és díszítőelemekre bukkanhatunk.  Odi et amo - ahogy gimiben tanultuk Catullustól. Velem együtt biztosan sokan gondoljátok úgy, hogy egy régi ablak, burkolólap, kőpárkány olykor sokkal többet ér, mint a modern változata, a pótlék, amit a helyére tehetünk. Olyannyira, hogy nagyon gyakran a régi tárgyak állaga, tömörsége, arányai is jobbak, mint az újéi. (Újéi: hát nem imádnivaló a magyar nyelv?) A kedves nógrádi házigazdák mesélték, hogy Nagy-Britanniában nagyon komoly hagyománya van nemcsak a garázsvásároknak, hanem az óriási építészeti lerakatoknak: ha valaki elbont egy házat, nem a sitt-telepre viteti az ajtót-ablakot-gerendát (!), hanem jó pénzért eladja. (Nálunk hasonló a vaterázás, de kint kereskedésekb...

Szerda. Átlagos hétköznap. Dehogyis, ma megyek vidékre! Reggel elviszem a lányom az óvodába, otthon megiszom még egy habos tejeskávét, megsütöm gyorsan az ebédet, és indulok. A kocsiban kiteregetem magam mellé vendéglátóm, Júlia levelét, amely jobb leírást ad az útvonalról, mint bármilyen online tervezőprogram. A fentieknek köszönhetően egyetlen eltévedés nélkül, nagyon jó hangulatban érkezem: a szelíd táj és az autóban duruzsoló dzsessz megalapozza a napot. Néha nagyon jó egyedül vezetni, mi tagadás. Nem ez az első alkalom, hogy egy találkozást a blognak köszönhetek, de az első olyan alkalom, amikor nem én kezdeményeztem a látogatást: Julianna a vidékiház-kérdésekben sok fontos megjegyzést írt a bejegyzéseimhez, és ő invitált, hogy nézzem meg egymás melletti, felújított házaikat egy Nógrád megyei faluban. Ugye, hogy nem lehet ellenállni az ilyesminek? Kellemes izgalommal csöngetek be, és öt perc múlva úgy beszélgetünk a háziasszonnyal, és férjével, Royjal, minth...