Ugrás a fő tartalomra

Nógrádi házriport

Szerda. Átlagos hétköznap.

Dehogyis, ma megyek vidékre! Reggel elviszem a lányom az óvodába, otthon megiszom még egy habos tejeskávét, megsütöm gyorsan az ebédet, és indulok.

A kocsiban kiteregetem magam mellé vendéglátóm, Júlia levelét, amely jobb leírást ad az útvonalról, mint bármilyen online tervezőprogram.

A fentieknek köszönhetően egyetlen eltévedés nélkül, nagyon jó hangulatban érkezem: a szelíd táj és az autóban duruzsoló dzsessz megalapozza a napot. Néha nagyon jó egyedül vezetni, mi tagadás.

Nem ez az első alkalom, hogy egy találkozást a blognak köszönhetek, de az első olyan alkalom, amikor nem én kezdeményeztem a látogatást: Julianna a vidékiház-kérdésekben sok fontos megjegyzést írt a bejegyzéseimhez, és ő invitált, hogy nézzem meg egymás melletti, felújított házaikat egy Nógrád megyei faluban. Ugye, hogy nem lehet ellenállni az ilyesminek? Kellemes izgalommal csöngetek be, és öt perc múlva úgy beszélgetünk a háziasszonnyal, és férjével, Royjal, mintha nagyon régen ismernénk egymást.

A házak a megvételkor borzalmas állapotban voltak, de valami még megmaradt a régi arányokból, és a házaspár úgy gondolta a 90-es években, hogy érdemes belevágni a felújításba. Az eredményt a képeken láthatjátok.

A berendezésről három jellemző szó jut eszembe: praktikus, fesztelen és vidékies - az utóbbi persze, teljesen a házigazdák ízlése és nem valamiféle elvont szabály szerint értendő. És ez így jó, így önazonos. A konyhákban ugyanúgy megtalálhatóak a saját készítésű fapolcok, mint az IKEA-bútorok és a natúr fenyő tálalók. A helyi ízt részben a valóban itt talált népi-paraszti tárgyak, részben a kalandos úton idekerült - például budapesti lomtalanításon talált - cserépedények, kerámiák adják.

Jó itt vendégeskedni, és minden olyan magától értetődő: ahogy ebédelünk, ahogy teázunk, ahogy kiülünk a kertbe, ahogy éppen ezen a júniusi napon nem ömlik az eső, hanem csodálatos napsütésben élvezzük a növények és a madarak látványát, a hely sajátos mikroklímáját.

Délután nem akaródzik elindulni, de muszáj. Hazafelé virágos jókedvem van, és az autóban a zenén át is hallom a madárcsicsergést. 

Jöjjenek a fotók!

Tornácok egymással szemben, hátul pinceajtó, és felsejlik a kert.



A pinceajtó közelebbről, délutáni fényben.


Az egyik ház frontja.


Reggeli napsütés.



A késődélutáni kert.


A veteményes (rabarbarával!).


Júlia virágai.


Tulipános láda.


Reggeli a szabadban. A házigazda, Roy látogatásomkor fenomenális rebarbarás desszertet készített az ebédhez.


A kert és a kiülős rész látványa a hálószobából.


A fűszerkert. A délutánt értelemszerűen citromfű- és mentatea-iszogatással töltöttük. :-)


Rebarbara!

Kályhák különböző szobákból.




Egyéb kedves részletek.


Kedvenc helyiségem, a konyha az egyik házban, s.k. polcokkal.


A lakókonyha.



Julianna, aki olyan lazacos-újkrumplis salátával látott vendégül, hogy másnap (!) addig mentem, amíg ugyanazokat a hozzávalókat meg nem találtam, hogy újra ilyet ebédelhessek.


Etno-folk.



Családi darabok: komód (sublót).

 

Egy sokat látott szekrény Angliából.
 

Végül egy "természetfotó": óriási szarvasbogarat, ölyvet, rigót láttunk együtt.


Köszönöm, hogy ott lehettem, és köszönöm, hogy olvasol, emiGrants!



Megjegyzések

  1. Nagyon jól esett a szememnek, szívemnek , lelkemnek, ellátogatni Veled ebbe a házba.
    Nagyon tetszett!
    köszönöm, hogy megmutattad, hogy Veled tarthattam!:)
    Steretem ezeket a lakóházakat, én is tudnék itt élni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük a kedves szavakat! Én is visszavágyom...

      Törlés
  2. Hát ..persze hogy tetszik..na ez az a stilus..amit én is szeretek..semmi cicó...meglepődtem amikor láttam a ház hátában azt a teraszt..persze hogy Bramac..lapokkal van kikövezve..szerintem..nagyon jol esik a sok nyilt fű-terület!..Köszönöm hogy láthattam..most már csak arra kellene rájöjjek hogy "KIK"..ők?...<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, tényleg jellemző a tulajdonosokra és így a berendezésre is a sallangmentesség. A kert szépségét megközelítőleg adják vissza a fotók, ahogy a ház hűvösségét, a konyha otthonosságát és ötletességét is!

      Törlés
  3. Nógrád gyönyörű, és érdemtelenül elhagyatott tája hazánknak!
    Bájos részleteket tártál elénk.
    Terasz burkolatban nekem a bontott tégla az esetem.
    Receptek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márta!
      Teljesen egyetértünk Veled. Mi is a régi, bontott tégla szerelmesei vagyunk. Sajnos amikor ez a renoválás folyamatban volt egyrészt nem mindig voltunk itthon és 2000km távolságból nehéz az anyagbeszerzés, másrészt akkor még nem volt annyira könnyen elérhető a bontott tégla. A másik probléma az volt, hogy bár sikerült egyszer felkutatni egy bontót a kapható mennyiség közelében sem volt annak amire nekünk szükségünk lett volna. Igy maradt a Bramac, mint megoldás, ami messze nem annyira szép, mint az öreg tégla, de legalább tartós. Egyébként, a magunk módján kis mértékben sikerült régi téglát felhasználnunk, miután kénytelenek voltunk a tornác tégaloszlopait lebontani. Abból lett a könyvtár belső kéménye.
      emiGrant

      Törlés
    2. Márta: igazad van, de lehet, hogy éppen ezért érdemes Nógrád megyében pihenni, annak, aki teheti, házat keresni... alaprecept: a rebarbarát enyhén cukros vízben megpároljuk, a levét elfőzzük. Behűtjük, tejszínhabbal tálaljuk. Mi ilyet ettünk, de fantasztikus a rebarbarás morzsa és a pite is!

      Törlés
  4. Valamennyi részletében nagyon tetszik.
    Ékes példája, hogy kis hazánk népi építészetének mennyi értéke van amit érdemes lenne megmenteni. A háziak ragyogó példáját adták ennek mint külső, mint belső megjelenésében, berendezésében... Biztos vagyok abban, hogy ezért rengeteget dolgoztak és sikerült egy olyan
    OTTHON-t
    teremteni ahol boldogan tölthetik a mindennapokat és tovább dolgoznak azért, hogy ez így is maradjon.
    Ma és tegnap már sokszor megnéztem és azt mondom, hogy nekem ez a leg.. leg.. leg... Köszönöm, hogy láthattam, felért egy gyönyörű utazással.
    Nagyon szeretnék még sok ilyet látni....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. neska, nagyon kedves tőled!
      feltétlenül fogok még házriportot készíteni, hiszen a kedvenc műfajom, és mindig szárnyakat kapok, ha ilyen visszajelzések érkeznek...

      Törlés
  5. Húú, csak most fedeztem fel ezt a blogot. De gyönyörű a kert is meg a házak is. (irigyirigyirigy:-) A bútorok is csodásak. S milyen jó ötlet a mentát és a citromfüvet kordában tartani, én bezzeg küzdök velük rendesen, mert igen expanzívak.

    VálaszTörlés
  6. Az a kert valóban csodás! De ahogy elnézem van vele elég meló:)

    ... és az a rengeteg tájfutó érem felakasztva:) Akárcsak nálunk. sőt, még a gerendázat is hasonló. jut eszembe, hozzám is ellátogathatnál valamikor. csak úgy is:) (de TÉNYLEG!!!, csak 30perc az út..)
    Ígérem se levendulás fagyi, se levendulás bonbon, süti, szappan nem lesz! :D valami más...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Fanni, mindenképp! Sportolók egymás közt - persze, hogy az érmeket figyelik :))

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…