Nagyon jó, sőt: egészen varázslatos dolog szeptember végén a tengernél tölteni pár napot, viszont semmiképpen sem ajánlom a könnyen eltántorítható utazóknak (not for the faint of heart). Van vele némi macera, elkerülhetetlen az izgalom és nem kevés a rizikó -- de bármikor újracsinálnám.
Esetünkben úgy kezdődött a történet, hogy az augusztusi, Krk szigetére szóló foglalásunkat kétszer is módosítani kellett: egyszer az én figyelmetlenségem miatt*, egyszer az időjárás hibájából. Mégis ragaszkodtam ahhoz, hogy elmenjünk; nem érdekelt az sem, hogy iskolaidőben nehezebb lesz megoldani. A foglalás kapcsán mindenki kedves és együttműködő volt, én pedig úgy éreztem, hogy hiába tudnám elintézni, nem korrekt lemondani az utat: lesz, ami lesz, szeptember utolsó napjaiban odamegyünk, és majd alkalmazkodunk az időjáráshoz.
*majd egy hosszú, téli estén ezt is elmesélem
Rendben, de idén ősszel sokszor annyira borzasztó volt az idő Horvátországban, hogy napról napra iszonyodva nézegettem az időjárásjelentést, és azt mantráztam: nem baj, hogy nem lehet bemenni a tengerbe, így is biztosan szép lesz az út és biztosan tudunk majd valamit csinálni (...).
Eljött az utazás napja. Mi dzsekiben, vastag nadrágban, az autó még a szokásosnál is jobban agyonpakolva, az optimizmusom beszorulva valahová a bőröndök és az esőkabátok alá. Egy pillanatra megingott az a korábbi elhatározásom, hogy alapvetően két évszakra: nyárra és őszre pakolok, és indulás előtt majdnem kiraktam az összes úszó- és snorkelcuccot a garázsban. Előrevetítem: hatalmas hiba lett volna.
Elindultunk, nem igazán virágos jókedvvel. Bár sokat nevettünk, mert ilyenkor kicsit stand-up comedian üzemmódba kapcsolok, messze volt az igazán felszabadult hangulattól. A háznál meg tudtunk állni egy fél órára. Ilyenkor mindig hálát adok az égnek, hogy van: annyira szuper, hogy a saját konyhádban készíthetsz egy kávét, leülhetsz a teraszon, nyugodtan megihatod, és úgy folytathatod az utad.
Kb. négy óra alatt értünk oda. Az idő borongós és szeles volt, acéloztam a lelkem, hogy akkor ez végig ilyen lesz, és annak örültem, aminek lehetett: a makulátlan szállásnak (hófehér, 100% pamut ágyneművel) és a szinte nevetségesen gyönyörű kilátásnak a közeli, hatalmas hegyekre. Este elsétáltunk a tengerpartra: az volt az első pillanat, amikor kezdtem valóban megnyugodni. Ugyan a tenger háborgott, az emberek teljesen természetesen és jókedvűen töltötték az időt a parti sétányon és az éttermekben, még a szél is egészen más volt, mint mondjuk itt, a Duna-parton: sokkal balzsamosabb, a színek pedig teljesen lenyűgöztek. Elfogadtam a körülményeket és elengedtem a klasszikus nyaralás illúzióját.
Másnap a Szent Luca templomot néztük meg, melynek kapcsán megértettük, mi a glagovita ábécé és mik azok a szobrok mindenhol Baška körül. Bevásároltunk, megebédeltünk, délután focizni mentünk, és ekkor kisütött a nap. Óriási szerencsénkre elő tudtunk rántani egy komplett vízicipő-fürdőruha-törölköző pakkot a kocsi csomagtartójából, és öt perc múlva már a türkizkék tengerben úsztunk, eléggé eksztatikus állapotban (a többi emberen is ezt láttam, sokakkal összenevettünk, csodálatos volt).
Harmadnap Krk városába mentünk, ahol nekem egy fő célom volt: megtalálni a bácsit, aki hajómodelleket hoz rendbe és állít ki. Sokat tekeregtünk az utcákon, amíg végül meglett a kis múzeum, amely idén sem okozott csalódást: számomra ez a Krk szigetére jellemző tengerészeti múlt esszenciális gyűjteménye. Órákig tudnék ott bogarászni, imádom a hangulatát. A délelőtt többi részében fagyiztunk, zenélő dobozokat próbálgattunk, macskákat ajnároztunk, a parti sétányon flangáltunk, templomot néztünk, szűk utcákon kaptattunk felfelé, gyrost ettünk, ellenálltunk a szuveníreknek, de végül azért egy plüsskutyát vettünk -- és élveztük, hogy egyre melegebb van.
Ekkor már teljesen spontán hangulatban voltam, ezért felvetettem, hogy ússzunk egyet -- a kedvenc helyünk úgyis csak félórányira van a várostól. Így is tettünk, és fantasztikus volt. A vízhőmérséklet jó alacsonyra süllyedt eddigre -- ez azon is lemérhető, hogy csak mi úsztunk, a parton lévő helyiek nem --, mégis nagyon jólesett. Felavattuk a snorkelcuccokat: odavagyok a bamba, de közben nagyon okos halakért, a látványért, a felpezsdítő energiáért.
Hazafelé megnéztük Baška lenyűgöző hegyeit egy kilátópontról, amelyhez az ötletet az első napon látott templom nagyon kedves munkatársa adta. Egy alkalom valószínűleg nem is elég erre, olyan tömény élmény.
Az utolsó napon még ellátogattunk a közeli kis faluba, ahol az az igazi, békebeli, ósdi szállodás, szezonvégi, lusta-reggelizős vibe uralkodott, nagyon maradtam volna még.
Dobrinj városa talán nem annyira bájos, mint a tavaly látott Vrbnik, mégis örülök, hogy ott jártunk, mert a helyiekkel elvegyülő, ebédre váró többszáz biciklisre és a jó hangulatra mindig emlékezni fogok.
Teljesen valószínűtlen volt, hogy a megtömött autóval, úgy, hogy farmerdzsekiben egy picit fázunk, a fürdőcuccaink nyolcvan százaléka nedves még az előző nap miatt, az időnk pedig eléggé ki van számítva, úszni menjünk hazafelé menet, mégis megtettük. Úgy történt, hogy ráböktem egy olyan pontra a térképen, ahol értelmesnek tűnt megállni, hogy el tudjunk búcsúzni a tengertől. Leparkolás után elmentünk sétálni, így láthattuk Omisalj édes kis kikötőjét, és először ugyan kizártnak tartottuk, hogy újra átöltözzünk, tíz perc múlva mégis a vízben voltunk -- szeptember 29-én! --, és nagyokat nevetve-vacogva búvárkodtunk még egy kicsit. Nagyon büszkék voltunk arra, hogy ezt is megcsináltuk; tapasztalatom szerint az ilyen spontán kanyarokból lesznek a legnagyobb élmények. Azért jövőre (R. javaslatára) veszünk majd a merüléshez shorty overallt, és akkor semmi nem állhat utunkba, még a 18.9 Celsius fokos vagy annál hidegebb víz sem. :-))
Gyönyörű képek és jó, hogy picit téged is láthatunk, végre összekapcsolhatjuk a blogot az írójával. Képzeld mi itthon még október közepén is fürödtünk a medencében, 15-16 fokos vízben, egy egy fűnyírás után. Mint a finnek a szaunázás után :D el nem tudtam volna képzelni, hogy én ilyenre képes vagyok, jó volt nagyon. :)
VálaszTörlés