Ugrás a fő tartalomra

Lazán összefüggő II.

Ha jót akartok magatoknak, hallgassátok meg Stevie Wonder Innervisions című lemezét, amelyen - amellett, hogy ez az egyik legjobb Jamiroquai-album (1973-ból! ;-)) - zseniális egyfős zenekart vonultat föl. Elképzelem, ahogyan megbeszélte magával: - figyelj, csináljunk egy lemezt! - Jó, én majd dobolok, játszom szintetizátoron, amikor éppen nem zongorázom, miközben énekelek (de még hogy! - a szerk.), vokálozom és én írtam az összes szöveget a zenékkel együtt, illetve, jól meg is hangszereltem őket (magamnak, hehe). 



Könnyen tudok kapcsolódni; tényleg, minek az a sok ember..? Ha értenék hozzá, kb. mindent én csinálnék a házon - de, Csoda Pistával ellentétben fél kezemen meg tudom számolni, mi az, amit el tudok végezni. Az építkezés: nem one (wo) man show. 

Az említett albumot éppen a legutóbbi, óriási narancssárga teliholdnál hallgattam, és közben átgondoltam, mi sikerült, mi nem a felújítási tervek közül. Folyton ezt csinálom mostanában úgyis...

Nincsen rendes fürdőszobánk.

Néha már nagyon unom az egész építkezést, ami valahogy úgy van szerintem a nagy magyar valóságban, hogy lehetsz okos, lelkes és szorgos, de valamelyik ponton úgyis belefáradsz a sok időhúzásba, a néhány kontár/gazember pedig, akibe majdnem biztosan belefutsz, eléggé elveszi a lelkesedésed. Ha nem volt 30%-kal több pénzed, mint a költségvetés által előirányzott összeg (hint: nem volt), hogy rendbe tedd, amit mások csesztek el, akkor eljön az utolsó, a minden elfogyott-fázis, ami reménytelen és kissé kínos is. Na, mindegy: még egy pár szanitert és csapot fog-összeszorítva ki kell gazdálkodni és beállíttatni.

Aztán, amikor mindenki levonult, nekiesem a greslapnak padlóbevonattal, és átfestem. Tisztasági festés. Csinosításra pedig a fent látható zománcozott táblákat és csempematricákat vettem. Megsúgom, hogy el tudnám képzelni a gyógyszertári-labor jellegű hangulatot is kis üvegekkel, fém szekrénykével stb.



Van (lesz) kisfürdő.

"De akkor miért nem csináltattátok meg inkább a rendes fürdőt?"

Hát, azért, mert a volt spejz aljzatát úgyis fel kellett törni a fűtéscsövek miatt, úgyhogy akkor már járólappal is burkoltattuk, ráadásul az eredetileg meglévő egy db wc és fürdő kevésnek tűnt. Nem tudom, az adósságszakértő Dave Ramsey mit szólna hozzá, hogy kierőszakoltam bevállaltam ezt a pluszt, illetve, pontosan tudom: azt mondaná, hogy "stupid". Stupid, mert túlmentél az anyagi kereteiden. Ugyanakkor, ne hülyítsük magunkat: vagy most lesz ott zuhanyzó vagy soha. Mert

ki az, aki még egyszer szeretne építkezni?! 

Nem látom a kezeket...

Úgy döntöttem, hogy inkább legyen a fő fürdőszoba puritán és maradjon meg benne a 15x15-ös fehér csempe, mert a célnak megfelel, de legyen egy másik tisztálkodóhelyiség, amelyik a nyári konyhából érhető el. Erre a helyiségre tényleg a lehető legkevesebbet költöttünk: a karamellszínű csempe a falon kb. 1000 forint volt az outletben, a fehér 20x20-as csempe évek óta állt a sufniban, a padlólap pedig mindössze 4 m2 (mondjuk, az nem a legolcsóbb fajta). Vettem még egy pici törölközőszárító radiátort és egy apró mosdót. Sima, negyedköríves zuhanytálca lesz zuhanyfüggönnyel, és csókolom.







Megjegyzések

  1. Igazat adok, ha épitkeztek legyen meg ami belefér.Tapasztalat. s jó az a két fürdő is, nagyon jó, ha van. A parketta szép, büszke lehetsz rá. Már attól meleg lett a szoba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Holdgyongy, mindig lelkesítő, amit írsz!

      Törlés
  2. Szia! Éppen ezt a Keros padlólapot néztük ki magunknak mi is!🙂 Nálatok már lent van egy ideje, így hálás lennék ha megosztanád a tapasztalatokat. Mennyire kényes, könnyen/nehezen tisztítható? Ráejtettetek már valami jó súlyosat? 😃Hogy bírta? Köszi előre is! Klaudia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Klaudia, még "csak" építési koszt takaritottunk fel róla, azt meglepően jól bírta. A zuhanyzó szerelvenyezése még csak most következik. Örülök, hogy nektek is ez a kedvenc! Mekkora helyiségbe kerül majd? Vagy már a helyén is van? 🙂

      Törlés
    2. Nem, egyelőre még csak megvenni próbáljuk, de a bolt nem akarja (fura a nyári nyitvatartásuk)!😃 20nm lesz, konyha és előtér. Szerintem szép lesz! Látom, ti saját anyagából raktatok lábazatot, de nálatok kb. egész lapra jött ki a helyiség oldala. Nálunk biztos nem így lenne, úgyhogy lehet hogy fehér lábazat lesz hozzá. További kitartást az építkezéshez, szépen alakultok!😉

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p