Ugrás a fő tartalomra

5+1 költséghatékony újévi szokás

A 2020. év arról fog szólni, hogy még okosabbnak kell lennünk anyagilag. Nem hiszem, hogy az építkezés alatt bármikor extravagancia lett volna jellemző a költéseinkre, de van mit kompenzálni: volt itt a csalóktól kezdve a "sajnos, hölgyem, mégis magasabb lesz az anyagköltség"-en át a váratlan csőtörésig minden. Észrevettétek, hogy az új alapegység a "százas"? Úgy értem, a százezer forint. Abban számol szinte mindenki, ami ugyan viccesen nem korrelál az átlag magyar életszínvonallal, de erre (majdnem) mindenki magasról tesz.


Úgyhogy, az év eleji lendülettel, bevallottan az Instagramról és a YouTube-ról inspirálódva összegyűjtöttem a kedvenc öko-spórolási tippeimet, közülük is azokat, amiket nemcsak nézni szoktam (meg hümmögni rájuk, hogy milyen menők), hanem amiket effektíve csinálunk is.

1. Szilárd sampon 🧼

Köszönöm M-nek, V-nek és Sz-nek, hogy kitalálták a gondolatomat, és szilárd sampont meg balzsamot ajándékoztak nekem karácsonyra!

2. Mosótojás + ecet 🥚🧴

Ezekkel mosunk. Van ez a műanyag, lyukacsos, tojás alakú tároló, amiben kétféle golyó van, és egyszerűen a mosógép dobjába kell tenni, az ecetet pedig az öblítőtartályba. Várom, hogy a tojás behozza az árát, ami maximum egy év.

3. Kultúra - alkalomra 🎼

Ezen a hagyományos középosztály biztosan berzenkedne, de mit tegyek, ha ez van. Sőt, ha őszinte akarok lenni, már jó ideje ez van: egy komolyabb koncertjegyet csak rendkívüli költségvetési tételként tudok beiktatni; nincs olyan, hogy "kultúrára elkülönített összeg." Természetesen nagyon el akarok jutni oda, hogy legyen ilyen összeg... ezért meg kell találni azt a lyukat a költségvetésben, ahol valami sokkal kevésbé fontos dologra folyik el a pénz. Szerintem sokan vagyunk ezzel így.
Jelenleg karácsonyra vagy születésnapra adunk nagyobb értékű kulturális terméket ajándékba.


a csempeátvételi raktár mellett

Egy biztos: számomra tényleg ünneplésszámba mennek ezek az alkalmak. Amikor nem cementeszsákokat pakolok arrébb, hanem Chick Coreát hallgatok élőben. Mondjuk, őt idén valószínűleg pont nem fogom, de értitek.

4. Egy adag ételt megeszünk, egyet lefagyasztunk későbbre 🥘

Ó, mindig is ezt kellett volna csinálni. Imádnivalóak a nem főzős napok, és a többet főzős napok is élvezetesek, mert az ember tudja, hogy csak egyszer fog bevásárolni, elmosogatni stb.

5. Lett egy pitekészítő gépünk

Akciósan, párezer forintért, meg amúgy is karácsonyi ajándék volt, úgyhogy az áráról nem illik beszélni, de a lényeg, hogy a két ünnep között beüzemeltük, és ilyen hét nyelven beszélő minipitéket sütünk vele azóta. 🥮🥮🥮🥮 Öt perc alatt négyet tud elkészíteni, és odáig vagyunk meg vissza. Pedig nem is volt sokféle hozzávalóra keretünk, eddig három változat készült:

🍎almás-fahéjas
💛pestós-tofus
💚spenótos

Kb. ötven-hetven forintba kerül egy ilyen pite házilag elkészítve. Remélem, nem unjuk meg hamar, mert zseniális.

+ 1 📱💸📑

Adósságvisszafizetésről és havi költségvetés készítéséről szóló videókat nézek/hallgatok a régi fast fashion- és egyéb online vásárolgatós oldalak görgetése helyett. És, bár nekem is nehéz elhinnem, ahogy ezt írom, de jók! Nagyon jók! Sokat tanulok belőlük és tökéletes kikapcsolódás is. Mondjuk, most eljutottam arra a szintre, hogy betéve tudok néhány visszatérő frázist ("cut cable," "debt snowball," "the borrower is slave to the lender"), de mindig vannak újabb témák. Arról nem is beszélve, hogy így tudok vasalni vagy ruhákat hajtogatni, mert hangoskönyvként használom őket.

Most ezek a legizgalmasabb hétköznapi újdonságok.

Nektek milyen környezetbarát / pénztárcakímélő ötleteitek vannak 2020-ra?

óévbúcsúztató séta 






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má