Ugrás a fő tartalomra

Minimalizmus - my way

Nem láttam még olyan embert, aki ne érezte volna magát jobban tiszta, nyugodt környezetben. Különösen akkor, ha ő maga is takarított az adott helyiségben. Észrevettétek, hogy mindenki milyen harciasan védi a legapróbb morzsától az általa felporszívózott szobát/letörölt felületet/a saját ételét?

Mégis, újra meg újra szétcsúszik a rendszer, mindenki zizeg, senki nem talál semmit. (Ami egyébként pontosan azt jelzi, hogy nem sikerült rendszerszintre emelni a rendrakást, csak kampányok vannak. Legalábbis nálunk.)

#1 Az egyik legfontosabb tanács, amit hallottam, hogy szabaduljunk meg a tárgyaink harmadától.

Személy szerint még mindig ebben a fázisban vagyok; a hét elején tartottam egy hatalmas, három teli zsákkal végződő papírszortírozást. Állati kimerítő volt, jöttek a hiperszenzitív emberekre jellemző emlékekbe roskadások, de nagy sikerélményt is jelentett. Erősödöm ilyenkor, és úgy látom, néhány dolgot valóban ki kell dobni ahhoz, hogy ne legyen nyomasztóan ott (in the back of my mind).

Továbbra is imádom, amikor ilyen alkalmakkor megtalálok valamit; most éppen azt a hal formájú kitűzőt, amit Vác egyik terén, a hóból vett föl nekem E. több mint két évvel ezelőtt. Emlékszem, hogy utána somlói galuskát ettünk egy édes kis helyen, illetve koncertre mentünk (mert akkor még voltak ilyenek).

#2 Hasonlót a hasonlóval.

Ezt az alapvető bölcsességet, pofonegyszerű rendszerezési elvet semmikor nem volna szabad elfelejteni: ha fogalmam sincs, egy tárgy hová kerüljön, de meg akarom tartani, akkor a többi közel ugyanolyan alakú/funkciójú/méretű tárgy mellé teszem, és kész. Amikor egy csavarokkal, tiplikkel, szegekkel teli fiók fölött állok, és fogom a fejem, hogy ezt utálom, hagyjuk így, kit érdekel, maradjon ömlesztve, akkor jobb, ha típusok szerint elkezdek kis csoportokat képezni.

Ide beilleszteném az egyik ismerősöm meglátását is, miszerint: "ha az ember csinálja, akkor kopik!" -- ti. a munka tárgya. Ha nem agonizálok, hanem elkezdem csinálni, akkor elfogy az a hasogatni való fa, gereblyézni való falevél, mosogatni való edény. Olyan még nem volt, hogy ne így történt volna. (Az újraképződést most hagyjuk.)

#3 Légy türelmes magaddal.

Persze, persze. Az a helyzet, hogy ezt mondhatjátok egy Kosnak, sosem lesz eléggé nyugodt és higgadt, de idővel meg lehet tanulni, hogy a kis eredmény is eredmény. A gyerekek ruháit elbíró kétszer két szekrénypolc is az.

Ti hogyan tartjátok fenn a rendet?

(A bejegyzéshez felhasználtam Joshua Becker és a Minimal Mom csatorna videóit.)





Megjegyzések

  1. Én nagy minimalista és rendszerető vagyok, időnként "borzasztó" rendrakásba kezdek, szortírozok, ajándékozom, kidobálok dolgokat. Mindig van valami, pedig nem vagyok felhalmozó, sosem veszek meg felindulásból semmit (régebben hányszor! de tanulni lehet a nem-et) . A könyvekkel vagyok úgy, hogy abból sosem elég. A rendet úgy tartom meg, hogy hét közben egyszer "átnyalom" a lakást, mert bár csak két pasi van rajtam kívül a családban, pont elegen vannak ahhoz, hogy pakolásszon az ember lánya. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kovtama, de jó - és éppen most láttam egy videót, amelyikben hasonló módszerekről beszéltek. Arról is szó volt benne, hogy egészen addig, amíg a lakásunk nincs eléggé egyszerűsítve/kacatmentesítve, addig a családtagok mindig is vonakodva fognak segíteni a rendrakásban, de ha eljutottunk arra a szintre, amikor már nem nagy ügy felporszívózni, a munkamegosztás is sokkal könnyebben valósítható meg. Nos, ezt az állapotot szeretném elérni!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p