Ugrás a fő tartalomra

Túl sok, túl kevés

Érdekes ez a kelet-európai neurózis. Nem tudunk feloldódni a fogyasztói társadalom felszínes örömeiben, mert - abban reménykedem legalábbis - túlságosan intellektuálisak vagyunk hozzájuk, ugyanakkor számos esetben, amikor jó lenne, képtelenek vagyunk felszabadultan örülni, amire éppen azért lenne szükség, hogy amikor igazán nagy baj van, legyen mire emlékezni, noch dazu, miből töltekezni, hogy ezt a rettenetesen elcsépelt formulát használjam.

Filozofálás helyett azt hiszem, inkább tornázom egyet hajnalok hajnalán, jobb lesz mindenkinek :D, viszont előbb, ha már elkezdtem, még egy kis fejtegetés arról, hogy az éppen elég lenne a célom, de sokszor billenek ki, ha lelkileg vagy testileg nem áll fenn az equilibrum, és hát, mostanában nagyon tudatosan kell visszalódítani magam. Vannak pozitív és negatív tendenciák.

1. Túl sok hírt olvasok.

...és túlságosan gyakran frissítem az oldalakat. Nem is értem magam, tényleg. Mindig is abban hittem, hogy a politika merő időpazarlás, és az sem érdekelt, hogy vannak, akik szerint ez szemellenzős életmód, erre most az időm jelentős része erre megy el.

2. Azt hiszem, b12-vitaminhiányom van.

Elképzelhető, hogy más is, de arra gyanakszom, hogy a b12- a legkiugróbb. Megint az történt, hogy valamibe - jelen esetben a teljes értékű növényi alapú táplálkozásba - nem teljes mellszélességgel szálltam bele, csak amennyire a körülmények engedték, bizonyos kompromisszumokkal (bla bla bla), ezért azt gondoltam, hogy a szabályok, törvényszerűségek rám nem vonatkoznak, vagy nem annyira, hogy baj legyen. 

3. Megint belecsúsztam a ruhavásárlásba.

Nem nagyon, csak használt és alacsony árú cuccokat vettem, plusz van rá indok: másoknak akartam segíteni vele, illetve az is közrejátszott, hogy tavasztól egészen eddig igen aszkétikus voltam ebből a szempontból, de megint több idő és pénz ment el, mint amennyit az ügy érdemel, azaz a nullánál bőven több. És a várakozás a futárokra, plusz a visszaküldés folyamata.... arghhhh. 

4. Újra rendet raktam a fürdőszoba két polcán.

Büszke vagyok az eddig elért eredményekre. A keskeny polcon semleges fürdető és gyerekhabfürdő van, mellette tisztító korongok, arckrém, a lomtalanításon talált csodás fadoboz benne a négy kedvenc körömlakkal, egy parfüm, ami tökre nem AZ én illatom, de addig megfelel, amíg kitart, és utána jó érzés lesz megvenni a tökéleteset, maradék testápoló és dezodorok (kösz a horgolt tárolókat, M.!). A nagy polcon alig van valami: a szintén talált fiókban elhasználandó testradírok és spray-k, almaecetes arctisztító, vattakorong, mosótojás, egy új sampon - és kész. Még ennél puritánabb berendezést is el tudok képzelni, úgyhogy folytatom a szanálást.


5. Iható a zöld tea is.

Továbbra is rooibos-rajongó vagyok, de mivel sok zöld tea van itthon, naponta elfogy legalább egy kancsóval, és egészen megkedveltem. Azért jó lesz valamilyen isteni téli hangulatú, gyümölcsös keveréket venni, már nagyon várom.








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt. Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán. Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg. (Oké, ez a megállapítás maga is közhely.) Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata. Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek. Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is. Élénken emlékszem azokra az esetek

Saját kútfő (1. rész)

Megvettük a házat másfél évvel ezelőtt, és annyira naivan bólintottunk egy csomó hiányosságára, hogy ma már csak mosolyogni tudok rajta. Derékmagasságig vizesedik a fal? Semmi gond, majd ezzel kezdjük! Lóg a nyári konyha ajtaja a zsanérról? Hát, igen, érthető, nem mai csirke már. Nincs teteje a kútnak? Persze, azt sem fogjuk így hagyni.  Hogy is hagynánk így. Ez a csillogó szemű, felújításra kiéhezett, elhamarkodottan sokat vállaló hozzáállásom - a korlátozott anyagi lehetőségekkel párosítva - azóta sok fejtörést okozott saját magamnak, de szerencsére, a kút még a könnyebben teljesíthető feladatok közé tartozott. És már nagyon bökte a szemem a téglákkal lenyomott, ferdén odacseszett ráhelyezett paladarab is. "Csak" anyag kellett hozzá - és ember.  Mondom,  naïveté ... Volt terv a fejemben, le is rajzoltam filccel, khm, perspektivikusan, egy darab papírra, aztán finomítottam rajta, győzködtem a kiszemelt embert, hogy menni fog ez neki, a gyerekeket pe

Lazán összefüggő I.

Az elmúlt napjaim fénypontja mi is volt? Mondhatnám, hogy biztosan nem a bogyósgyümölcs-ízű gyerekpezsgő, amit szilveszterre fogyasztottam el egészen kivételesen remek társaságban, de az a helyzet, hogy az is nagyon jólesett, a sok fulladozó röhögéssel együtt. Az év végétől haladok visszafelé, mert csak így tudom felidézni a dolgokat, sőt, néha csapongok is majd, mert nem tudom fegyelmezni magam. Szóval, hol tartunk? Nincs gázfűtésünk. Azért nincs, mert nincs gázcsonkunk se', a gerincről való leállásunk se'. Ez, persze, csak egy vagon föld kiásatása és egy kisebb vagon pénz kifizetése után derült ki. Van drágán vett mérnöki rajzunk is arról, akkurátusan és méretarányosan a helyszíni rajzra vetítve jelezvén, hogy - legalábbis virtuálisan, a nyilvántartásban - hol van (ha már a földben, ugye, nincs). Azzal nyugtatom magam, hogy a cserépkályhás fűtéssel is spórolunk valamennyit, khm. Tehát azzal, hogy nincs temperáló fűtésünk, alapdíj meg mindenféle. Anekdo