A kategorikus nem

Két témáról lesz ma szó: az egyik azt érinti, hogy ez a blog milyen műfajba sorolható (ki vagyok én és miről írok), a másik pedig azt, hogy a ház felújításakor mely hibákba nem akarok beleesni.

Naszóval. :)

Ez a blog nem szakmai blog, és nem is lesz az, lévén, hogy az építészet, az építőipar, a házfelújítás és a lakberendezés nekem nem szakmám.

Akkor mi ez a felület?

Sok minden. Magán-napló, amely – némileg perverz módon, de ennyi belefér... – azért ide íródik, hogy mások is elolvassák. Aki nem ezért ír blogot, az (saját magának is) hazudik. Együtt tudok és akarok élni ezzel az͢͢ önellentmondással, azzal az izgalommal, amelyik még ma is elfog, amikor lenyomom a "közzététel" gombot.

A blog: szöveguniverzum és mint ilyen, önreflexiós kényszer. Egy hely, ahol én vagyok a házigazda, a felelős a tartalomért, és szerencsés esetben másokat is érdekel/megérint az aktuális mondanivalóm, akkor is, ha az nem szorosan vett építkezős ügy.

Szórakoztató és emlékezetes esetek gyűjteménye. (#Pistabátyám)

Ami nagyon fontos:

a blog = szabadság.

Ha akarok, erről írok, ha akarok, arról. Szelepként működik: amikor bosszant valami, itt kiereszthetem a gőzt. Ha úgy tartja kedvem, hisztis, következetlen vagy esendő vagyok. Nem hallgatok azért, mert valami társadalmilag tabusítva van. Sőt: csakazértis belemegyek. (#Kos)

És még ennél is több. A blog kapaszkodó és feltartott mutatóujj. Segített kimászni olyan gödrökből, amely gödrökben én totálisan magamra voltam hagyva. (Magamnak ástam őket, whatsoever.) A blog egyik-másik bejegyzése annyira komoly témákat feszeget, hogy állíthatom: rengeteget tanultam belőlük én magam is.

Leírtam – ettől pedig felszabadultam és újult erőre kaptam. Magamnak segítettem. Nagy szavak, de így történt.

Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy ennek ellenére (= éppen ezért) idén kevesebb lelkizést tervezek, mert egészen egyszerűen megérdemlem, hogy a házfelújítással foglalkozzam részletesen, és ne magamat marcangoljam mások aktuális/múltbéli hülyeségei miatt. (Ergo, vannak, akik pedig nem érdemlik meg, hogy rájuk pazaroljam az időm/energiám.) Fogalmam sincs, ezt hogyan mondják pszichológiai szaknyelven, de tudom, hogy igaz: nem akarom többé interiorizálni mások szemétségeit. (Biztosan köze van a victimizálódáshoz.) Meg kell tanulnom, hogy nem bolondulunk bele egy-egy nehezebb helyzetbe a házfelújítás során sem – és akkor most a potenciálisan bunkó, megbízhatatlan, nagyotmondó, átverős szakemberekre gondolok. Remélem, ilyenek nincsenek – mondta Piroska, azzal bátran elindult az erdőbe. ;-)

Van valamekkora pénzügyi keret a házfelújításra, de már most látszik, hogy nem lesz mindenre elegendő. Ilyenkor kezd el az ember ügyeskedni, innen-onnan lefaragni, módosítgatni.

Márpedig ebben a házban nem lesz:

laminált padló: mert azt egyszerűbb szerelni, olcsóbb, és vannak olyan fajtái, amelyek a megtévesztésig hasonlítanak az igazi fára;
műanyag nyílászáró;
túl sok csempe;
túl sok bútor;
túl sok újítás, praktikusnak hitt változtatások ráerőszakolása az alaprajzra;
túl sok fifika és megoldjuk okosba'.

A megfelelő időben kérjétek ezeket számon rajtam, légyszi.

Írom az építkezési titkos listát, és jövök, amint készen van!

(kép: freepik.com)

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

További információk

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem. A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött. Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban