"To do"-lista

A hedonizmus és a kötelességtudat viaskodik bennem egymással. Büszke vagyok ezekre a tulajdonságokra, mert úgy érzem, a házhoz mindkettő szükséges: teljes odaadással élvezni, amit ad, és lelkiismeretesen csinálni körülötte, amit kell.

Most, hogy megvan a fűtésszerelő részletes ajánlata, muszáj kőművest találnom, aki nekikezd a padlóbontásnak és -szigetelésnek, de kb. mindenki, akit megkérdezek, az mondja: a) nem tud ilyet; b) nem lesz könnyű felkutatni, mert, ugye, tudom, hogy szakemberhiány van. 

Hogy a fenébe ne tudnám?

Úgyhogy, a jövő héten makacsul újrapróbálkozom. 

Addig is, elképzelem, hogy milyen jól fog mutatni, amikor feltesszük a falra a karácsonyra kapott öntöttvas díszeket.

Az alábbi képet Pesten lőttem, egy állati sötét lépcsőházban, ahol, hiába mentem időpontra, nem hagyhattam ki a padló tanulmányozását. Azért is teszem ide a fotót, mert mostanában komolyan erőltetnem kell, hogy értékelni tudjam a budapesti élet szépségeit, és ne csak a testem egyértelműen negatív jelzéseire hallgassak (audiovizuális undor a folyamatos építkezések, dugók és koszos járdák miatt, szmogriadó az orrban stb.).

Azt hiszem, nem mutattam még ezt a régi portrét. A házzal együtt kaptuk, és alapos tisztítás után ki fogjuk tenni a falra. Annyira vicces. 

                  Az a szúrós tekintet!                                                       kedvenc kályha

Fénykép a család Fekete Bárányáról. A bácsi ivott, kártyázott meg mindenféle [nőkkel kapcsolatos] rosszat csinált (talán még öngyilkos is lett végül, de lehet, hogy ezt csak én találtam ki).

Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy őbenne a hedonizmus felülkerekedett a kötelességtudaton. :P

A kép több évtizedig a padláson porosodott. Majd megmutatom szomorú társát, a megkeményedett vonású ("nem így képzeltem az életet véle") nénit is.

A hétvégén gyönyörű az idő, úgyhogy ki a városból, ha csak lehet. :-)