Ugrás a fő tartalomra

Haladások, offline

Kicsit megcsömörlöttem az online jelenléttől, ezért nem jelentkez(t)em túl gyakran. (Mondjuk, nem volt nehéz kikövetkeztetni.) Ezenkívül próbálom pörgetni a dolgokat, egyidőben több tányért tartva a levegőben. 



A spártai körülmények ellenére szuper dolgok (is) történtek a háznál, és most nagyon erősen látszott a bloggerélet paradoxonja, ami amúgy eddig is érezhető volt, nevezetesen és leegyszerűsítve, hogy 

vagy csinálom vagy írok róla. 

Most már látom a felújítás végét, de persze, pontos dátumot mondani még lehetetlen. Meg hát, sok a stressz.

Ezt ellensúlyozandó, vettem mandula- és sárgabarackfát, málnabokrot.

Rendeltem faanyagot és trapézlemezt a terasz új tetejéhez.

Befejeződtek a belső faljavítások.

Most következik a villanyszerelés újabb fázisa, a rézkábel behúzása.

Megbeszéltük az asztalossal, hogyan pótoljuk a tornác tönkrement léceit.

Megtisztítottam a tornác előtt egy kétméteres sávot, hogy lehessen majd dolgozni. (Októberben, ujjatlan felsőben, yeah.)

Megérkezett a vörösfenyő hajópadló, eléggé gyönyörű.

Voltunk Vácon, hogy aztán ne vegyünk semmit a pofátlanul túlárazott picinkét drága kult-helyen - inspirálódni jó volt egyébként. 

Vadásztam lámpákat sokkal jobb áron, és megismertem egy jó fej elektro-freaket. 



Azóta is történt mindenféle, hogy ezt beírtam; nemsokára folytatom.





Megjegyzések

  1. Ez igen! Elismerésem! :-)
    A legnagyobb művészet: bizonyos helyszíneken NEM vásárolni...
    Vörösfenyő hajópadló: meseszép. Stílus, anyagminőség, otthonosság - minden lényegest megtestesít.
    Nagyon-nagyon kíváncsian várom a részleteket, a legjobbakat kívánva! :-)
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Luca, ha tudnád, mennyire közeli a viszonyom a vörösfenyő hajópadlóval: 6 méteresek a deszkák, a szoba 5m x 5m-es, így átlósan helyeztük el őket, amíg le nem fekteti őket az asztalos. Úgyhogy, mellettük alszom...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Hidegburkolat: a győztesek I.

Vettem a bátorságot: a házban egyik este a telefon kijelzőjén látható kép alapján választottam ki a fürdőkbe kerülő padlólapok közül a két befutót úgy, hogy nem láttam őket bemutatóteremben. Merész, majdhogynem vakmerő módszer, ugye? 

Csak saját felelősségre szabad ilyet csinálni! 
Nem nagyon okos dolog akkora horderejű döntést, mint amilyen az éveken át nézendő hidegburkolatok kiválasztása, online meghozni, de az a helyzet, hogy az előző burkolatos bejegyzésekben (1. rész & 2. rész) taglalt, bemutatótermekben gyűjtött inspirációkat így absztraháltam (vagy mi), a rendelési idők miatt ki akartam mondani az utolsó szót és hát, állati jó szemem van. Nem bántam meg a választásaim, sőt. 
Tudtam, hogy szofisztikált, időtálló, nem vibráló, nem túlzottan markáns vagy túl divatos mintájú, alapszínüket tekintve mindenképpen világos lapokat akarok (a fő fürdőszoba eléggé sötét), ha lehet, kis csavarral, mert a visszafogottan vízparti stílusú nyaralóba ez belefér. Így lett egy pici poén is, és…

Saját kútfő (1. rész)

Megvettük a házat másfél évvel ezelőtt, és annyira naivan bólintottunk egy csomó hiányosságára, hogy ma már csak mosolyogni tudok rajta. Derékmagasságig vizesedik a fal? Semmi gond, majd ezzel kezdjük! Lóg a nyári konyha ajtaja a zsanérról? Hát, igen, érthető, nem mai csirke már. Nincs teteje a kútnak? Persze, azt sem fogjuk így hagyni. 

Hogy is hagynánk így.
Ez a csillogó szemű, felújításra kiéhezett, elhamarkodottan sokat vállaló hozzáállásom - a korlátozott anyagi lehetőségekkel párosítva - azóta sok fejtörést okozott saját magamnak, de szerencsére, a kút még a könnyebben teljesíthető feladatok közé tartozott. És már nagyon bökte a szemem a téglákkal lenyomott, ferdén odacseszett ráhelyezett paladarab is.
"Csak" anyag kellett hozzá - és ember. 
Mondom, naïveté...
Volt terv a fejemben, le is rajzoltam filccel, khm, perspektivikusan, egy darab papírra, aztán finomítottam rajta, győzködtem a kiszemelt embert, hogy menni fog ez neki, a gyerekeket pedig minden sétánál figyelmez…