Ugrás a fő tartalomra

Haladások, offline

Kicsit megcsömörlöttem az online jelenléttől, ezért nem jelentkez(t)em túl gyakran. (Mondjuk, nem volt nehéz kikövetkeztetni.) Ezenkívül próbálom pörgetni a dolgokat, egyidőben több tányért tartva a levegőben. 



A spártai körülmények ellenére szuper dolgok (is) történtek a háznál, és most nagyon erősen látszott a bloggerélet paradoxonja, ami amúgy eddig is érezhető volt, nevezetesen és leegyszerűsítve, hogy 

vagy csinálom vagy írok róla. 

Most már látom a felújítás végét, de persze, pontos dátumot mondani még lehetetlen. Meg hát, sok a stressz.

Ezt ellensúlyozandó, vettem mandula- és sárgabarackfát, málnabokrot.

Rendeltem faanyagot és trapézlemezt a terasz új tetejéhez.

Befejeződtek a belső faljavítások.

Most következik a villanyszerelés újabb fázisa, a rézkábel behúzása.

Megbeszéltük az asztalossal, hogyan pótoljuk a tornác tönkrement léceit.

Megtisztítottam a tornác előtt egy kétméteres sávot, hogy lehessen majd dolgozni. (Októberben, ujjatlan felsőben, yeah.)

Megérkezett a vörösfenyő hajópadló, eléggé gyönyörű.

Voltunk Vácon, hogy aztán ne vegyünk semmit a pofátlanul túlárazott picinkét drága kult-helyen - inspirálódni jó volt egyébként. 

Vadásztam lámpákat sokkal jobb áron, és megismertem egy jó fej elektro-freaket. 



Azóta is történt mindenféle, hogy ezt beírtam; nemsokára folytatom.





Megjegyzések

  1. Ez igen! Elismerésem! :-)
    A legnagyobb művészet: bizonyos helyszíneken NEM vásárolni...
    Vörösfenyő hajópadló: meseszép. Stílus, anyagminőség, otthonosság - minden lényegest megtestesít.
    Nagyon-nagyon kíváncsian várom a részleteket, a legjobbakat kívánva! :-)
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Luca, ha tudnád, mennyire közeli a viszonyom a vörösfenyő hajópadlóval: 6 méteresek a deszkák, a szoba 5m x 5m-es, így átlósan helyeztük el őket, amíg le nem fekteti őket az asztalos. Úgyhogy, mellettük alszom...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…