Ugrás a fő tartalomra

Boldogságbiznisz: néhány szó a motivációs idézetekről

Kezdetben vala a Hamvas Bélázás, azután a Márai Sándorozás, később a Paulo Coelhozás, végül a Müller és Popper Péterezés, illetve a Csernus dokizás, sőt: a Ranschburg tanár urazás és a Vekerdy Tamásozás. Újabban a legvirulensebb vonulat - legalábbis az én üzenőfalamon - a névtelen szerzőjű, velős minimalista életbölcsességeké. Hogy azt mondja: ne akard a szomszédod zöldebb gyepét, a sok felhalmozott tárgyat, és legfőképpen ne hajszold mindenáron a pénzt. Mert a boldogság nem ezekben van. Oké.


Azért írok a minden reggeli kávézásomba belefolyó mottókról, mert egyszerre idegesítenek és segítenek fókuszálni a céljaimra. Van bennük valami közös és valami nagyon demokratikus - még akkor is, ha a fenti felsorolás némelyik tagja "nem említhető egy lapon" a többiekkel. Mert a Facebook egyetlen alapon válogat: lájk-alapon, ennek az összes előnyével és hátulütőjével együtt.


A hangulatomtól függően röhögök, bólintok, csóválom a fejem, szomorodom el vagy lelkesedem fel ezeknek a zanzáknak a hatására, és ciki, nem ciki, van gyűjteményem is belőlük. 


Van ez az anyaság-bűntudatot meglovagoló-"elégjó szülős", most már magyarra is gyakran lefordított mottó-tenger is, na, abban is szoktam úszkálni. 


Meg a "semmiképpen ne legyél ideges"-mantrák, nyehehe.



Egyszóval: legyél laza, ne legyen otthon kupleráj, figyelj az emberi kapcsolataidra és ne legyél túlterhelt.


Tudom, hogy általános élet-recept nincs, és azt is, hogy talán klasszikusokat kellene olvasni, de őszintén szólva, ma, 2018-ban a reggeli kávé mellé szerintem mégis ezek az ütős mondatok valók. Sokkal inkább, mint mondjuk, a politika vagy a bulvár.


Nektek mi a véleményetek a motivációs idézetekről, és ha van, melyik a kedvencetek?


(És szóljatok, ha lefordítsam valamelyiket, mert most az angol nyelvűekből válogattam.)




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házkeresés és -vétel: az úgy volt, hogy... II. rész

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás.





A Másik
A miénk.
Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került).


Másnap, a szülinapomon, huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt.


Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva. 
Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.).
Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor innen csak előre és felfelé lehet menni, ennél…

Túlvásárlások(k)

"Nem azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert az otthonunkban zsúfolt 
szekrényeket és fiókokat akarunk látni; 
az ok mélyebben húzódik. 
Azért vásárolunk túl sok mindent, 
mert elégedetlenek vagyunk azzal, 
amerre az életünk tart."  

(Joshua Becker)

Az egyik korábbi bejegyzésben megígértem, hogy írok a külön bejáratú, mára remélhetőleg megszelídített és kordában tartott shopping-dependenciámról. Belemenős-terápiás blogposzt következik. Előre szólok: nem mindenhol lesz szép. Szabad hozzá zenét hallgatni

Úgy kezdődött, hogy pár évvel ezelőtt, egy reklám hatására a kőkeményen célcsoport-tagnak (6-12 év) számító lányomnak vettem egy csomó mindent nagyon akciósan, of course. Mindig online, előre örülve annak, hogy milyen szép lesz a cuccokban.
És, láss csodát, tényleg extracsinos volt mindben.
Azután megvolt az ideológia, hogy miért kell a kisbabakorban lévő fiamnak is rendelnem ruhákat: hogy ne kelljen fizikailag bevásárlókörutakra mennünk, mert így sokkal kényelmesebb. Ez az egyik ha…

Piszkos kis titok

A héten lenyomtunk egy jó intenzív napot a Háznál: három különböző csapat jött felmérni a lehetséges munkákat.* Közben legfeljebb plusz öt fok volt, és hát, nagyjából öt órát töltöttünk kint, a szabadban. Nem nagyon tudtam a végén a szétfagyott ujjaimmal elfordítani a lakatban a kulcsot - de azért: helló, tavasz! 

Az első szakember viszont felfedezett egy hibát, és nekem attól kezdve állati jó kedvem lett. De miért? Imádom, amikor rájövök valamilyen turpisságra. Persze, jobb lett volna ezt is már a megvétel előtt tudni, de annyira röhejes, hogy az eladók megpróbáltak eltitkolni előlünk valamit, aminek előbb-utóbb ki kellett derülnie. 
Szóval, van a Vitorlás szobánk, és az nem akkora, amekkorának látszik.
Hanem nagyobb.
Ööööö.
A lézeres falméréskor ugyanis kiderült, hogy le van falazva egy része. Éreztem én, amikor gondolatban berendeztem a teret, hogy valahogy nem odáig tart, ameddig kellene - a WC-hez vezető folyosó hossza alapján.
Mi úgy tudtuk, hogy az északi fal a hideg ellen "…