vidéki városi

Izgalmas kérdés, hogy az ember milyen érdeklődési körökre tesz szert az évek során, és ezek közül melyek azok, amelyekhez hűséges marad. Az én esetemben egyértelmű, hogy melyik két művészeti ág marad örök szerelem: a zene és az építészet, az utóbbin belül pedig, miközben a városi vonala, például a régi bérházak stílusa is lenyűgöz, külön kis színfolt az emlékházak és a tájházak világa.  A somogytúri Kunffy Lajos Emlékházat nagyjából egy éve meg akartam nézni: mindig felírtam kérdőjellel egy kis papírra utazás előtt, az el nem felejtendő dolgok közé, de valahogy sosem voltak ideálisak a körülmények. Most augusztusban viszont Fonyód környékén kavarogtunk, és mivel nem hiszem, hogy a helyi Lidl felkeresése kell, hogy ilyenkor a fő cél legyen (bár hozzátenném, H. élete briósát vette ott), gondoltam egyet, és elkanyarodtunk Somogytúr felé(je).  Már megérkezni is egészen idilli volt: álmos falu, sehol senki, csak mi álltunk meg a tökéletes helyszínre emelt ház előtt. A parkba lépve érezni le

Pontosan ma lesz a napja, hogy kifogyunk itthon minden teából: a nagyon jóknak és az átlagosaknak is a végére értem, de várjuk a szállítmányt a boxba. Bármelyik pillanatban megjöhet az új adag, amiben két doboznyi Pumpkin Chai is lesz, biztos, ami biztos. Ahogy beütött az október, megkezdtem a szezont: ahhoz, hogy szinte egész nap beszélni tudjak, hidratált és munkaképes maradjak, szükségem van arra, hogy mindig legyen a bögrémben egy adag forró tea. Ezzel szemben ez egy igazán régi, nyáron elkezdett poszt lesz. Megvártam egy koncertet a forró városban, előtte elmentem edzeni is, és csak a következő reggel indultam el, elég kevés alvás után. Képtelen vagyok melegben aludni, és egy ponton bepánikolok, hogy nem fogom bírni a másnapot, ami egy ördögi kör, mert annál kevésbé tudok visszaaludni. Bár a főtéren nagyon jó volt a hangulat, és szerintem kevés klasszabb dolog van, mint nyári estén egy zenés esemény, nem biztos, hogy megérte, mert az utolsó napok már szinte csak a hőség miatti sze

csokor a piacról (nem bírtam ki, hogy ne vegyek) 1. Mindig szükség van friss zenei motivációra a mozgáshoz vagy szimplán ahhoz, hogy benyargaljak a városközpontba ügyeket intézni, ezért nagyon örülök, amikor jó ajánlásokat kapok, vagy magamtól fedezek fel (újra) olyan számokat, amikre azután jól rá lehet kattanni (és rettegni, hogy mikor jön el az a pont, amikor -- óhatatlanul -- túlhallgatom őket, és többé nem váltják ki azt a hatást, ami miatt rájuk kattantam...).  A jelenlegi toplista helyezettjei: Julia Plays Groove: If (Janet Jackson Cover) Maneskin: Beggin' Jack Harlow: Lovin On Me Charlie Puth: Attention Maroon 5: This Love Aki ismer, biztosan elcsodálkozik rajta, de nyáron tök sok amerikai rapet és hiphopot hallgattam, ami szerintem az edzőterem hatása, közülük néhányat még ma is szoktam nyomatni. A háznál a tornázásokhoz pedig alap volt a Boombastic (by Shaggy), ami tudom, hogy őskövület, de annyira vicces. 2. Ha az embernek végre polarizált napszemüvege van, egy új vilá

Eljött az a periódus, amikor gyakran borús az ég, vacogunk reggelente, újra szívesen hallgatom Van Morrisontól a Lonely Avenue -t, több időm van a kanapén kucorogni és felidézni azt, ami jó volt az elmúlt hónapokban. Fonyódligetről A nyár elején találkoztunk öten a lányokkal, és a klassz beszélgetések, a nosztalgikus vihogások, a mesés helyszín és a lenyűgöző ételek mellé még ilyen különleges ajándékot is kaptam: indiai szekrényke Szeretnék ilyet többször csinálni, legalább minden évszakban egyszer, mert több témát, szálat is elindítottunk, és jó lenne folytatni őket.  A nyár végefelé voltak olyan napok, amikor kifogytunk a gyerekkönyvekből, nekem pedig nem volt kedvem gagyi szuperhősös vagy dinoszauruszos magazint venni a boltban, úgyhogy E. elkezdett napilapot, konkrétan Nemzeti Sportot olvasni. Nagyon szoktam mosolyogni, amikor vezetés közben hallom, hogy kommentálja a futballhíreket a hátsó ülésről, miközben vehemensen lapozza -- és a fülembe zörgeti -- a Népsportot.  Kicsit későn