Ugrás a fő tartalomra

Tavaszból a nyárba

Mindjárt itt a június, jee! Ennek örömére ma begyújtottam, mindjárt két kályhába is. Eddig bírtam a fagyoskodást.


Most persze, egy kicsit túl meleg van itt, bent (megszoktuk a tizenöt fokot), mindjárt kibújok a favágóingből.

Nagyon helyes egyébként, hogy vége van a májusnak. 

A rózsa tudja, hogy mikor kell nyílnia*, idén is gyönyörű a bejárat melletti bokor (annak ellenére, hogy a) én metszettem meg; b) mellette fut a gázárok), ettől eltekintve azonban nem a kedvenc hónapom.

*utalás az As c. S. Wonder-számra

Tavaly egész májusban iszonyúan ronda, esős volt az idő, és a hó közepén, éppen a házfelújítás indításakor átvertek minket egy nagyobb összeggel. Idén voltak benne klassz napok, amikor jól haladtunk és szuper volt a hangulat, de rétestészta-jelleggel elhúzódó terasz-szerelés, gikszer és anyagi nehézség is akadt bőven.

Az időjárás pedig egészen hilarious, tényleg. Gyereknap, helló... A május az új április.


Na, de nézzük, mi a helyzet.

Privátim:

Szerintem nem hülyeség a mindfulness. Bele fogom ásni magam kicsit.

Elkezdtem heti egyszer-kétszer filmeket nézni esténként ahelyett, hogy fél tízkor mély álomba zuhannék. Láttam a Marriage Story-t, az Akik maradtak-ot, és van még egy pár tervem.

Tegnap valamilyen furcsa, tudatalatti indíttatásból másfél perccel a kilövés előtt kattintottam a NASA oldalára, így élőben néztük végig a nagy eseményt.

Kaptunk epret, salátát, rétest, savanyúságot...


A kenyér-gondok ellensúlyozására sütöttünk burgonyás tésztából bodagot, és frissen, lekvárral ettük, hmmm.


Ház-ilag és a kertben:

A kb. egynapos terasz-falvakolásra sem találok embert. Így persze, hogy elhúzódik a felújítás.

A fűtésszerelés a finisbe ért.

Várjuk, hogy jöjjön a villanyszerelő feltenni a lámpákat.

Ügyesen festettünk lábazatot; remélem, homlokzatot is együtt javítunk majd.

Annyira tudtam a múltkor, hogy amint írok egy pozitív életszemlélet-posztot, beüt valamilyen probléma. 

A falusi házak körül élő rágcsálókkal ki lehet üldözni a világból. Nem tudok nem tudomást venni róluk, mert sajnos, a hallásom is eléggé kiélezett, és ami másnak enyhe motoszkálás vagy a "dehogyis, ez semmi: hallucinálsz" esete, arról én rögtön tudom, hogy honnan jön és mi csinálja. És a fene enné meg, mindig igazam van ez ügyben.

H. szerint cukik.

Nincs igaza: nem cukik. Viszont okosak, én pedig ahhoz is gyáva és ügyetlen vagyok, hogy drasztikusan tegyek ellenük. Most csekkoltam le az egyik csapdát, ott virít benne a sajt, érintetlenül. Váááf.

De legalább kipakoltam a nyári konyhát; csak kellő motivációra volt szükség.

Gyomláltunk E.-vel (nagyon ügyes), gereblyéztem is, és mint mindig, amikor túltolom, feltörtem a tenyerem a végére.

Burjánzik a kert; jövőre mindent a felére fogok visszavágni, muszáj legkésőbb február-márciusban megcsinálni. Az erdőben is átvette az uralmat a borostyán.

Ricsi
Lefestettünk mindenféle fellelt, régi polcot maradék, félig elhasznált krétafestékkel, és nagyon szeretném, ha valaki felfúrná őket a falra.




Megjegyzések

  1. Hogy mérgelődnél, ha kiderülne, hogy a sajt is eltűnt.😏A 15 fokban edződik az ember, főleg ha abban zuhanyoz. Amúgy mi kisebb kihagyásokkal még mindig befűtünk legalább estére. S emlékezünk régmúlt márciusokra amikor már nem kelett begyújtani. Volt ilyen is. Ahogy érzékelem ti is az a család vagytok, akiknek jót tett a bezártság időszaka. Legalább a rosszban akad jó is.Melegebb napokat nektek, időjárásilag.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Holdgyöngy! Igen, még én is emlékszem a régi évszakokra. Egyébként azért sem gyújtottam be, mert ha túl meleg van napközben, akkor este füstöl a kályha, pedig nem szokott.
      Jó együtt lenni, valóban - én, persze, szeretnék még több kis munkát végezni, hogy haladjunk.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má