Ugrás a fő tartalomra

Félig tele

...ahelyett, hogy félig üres lenne a metaforikus pohár.


Kaptunk süteményt, salátát, zsenge hagymát, tököt a faluból. 

H. készít nekünk csodálatos zabkását minden este (például epres-banánosat). 

Ugyanő délután a kertből befelé menet az okker alapfestékből, némi fehérből és kétféle pigmentből öt perc alatt kikeverte pontosan azt a homlokzatszínt, amit kértem, és amit a gép szerintem harmincötezer forintért keverne ki. Egy zsenivel élek együtt.


Beeresztettük a még nem kezelt faanyagot olajfestékből hígítóval készített páccal, és tök jó lett.

Elkezdtünk egy nulla forintos padprojektet, és találtunk hátul olyan gyönyörű akácdeszkát, hogy még csiszolni is élmény volt.

Sajnos krónikusan fáj a könyököm kb. két hónapja (túl sokat cipeltem a macskát a hordozójában, amit a világ leghülyébb szögében kell eltartani) és a csípőm sem az igazi, de tudom, hogy a jóga nagyon jót fog tenni, mert amikor próbáltam, isteni volt.

Mintha megtanultam volna levest főzni; holnap tárkonyos zöldbab- lesz.

Kettőszázötven forintért vettük a Pepco-ban ezt a kis szettet. Én kérek elnézést.


E. néha csak úgy krétarajzokat dob a járdára vagy besöpri a homokot a lerakott téglák közé helyettem is.

sütidobáló robot

A gyerekek szoktak ágálni, hogy miért van nálunk ennyiszer paradicsomos spagetti ebédre, de ők is szeretik. (A világ egyik legfinomabb étele, azért.) Apropó: újra kell szerezni bazsalikomot a fűszerkertbe, és meg kell próbálni életben tartani. 

Nem nagyon van keret arra, hogy rendesen vegyek növényeket a kertbe, ami viszont régről megvan, az állati szép, illetve kaptam blogolvasói felajánlást, és ez nagyon boldoggá tett.


Átrendeztük a fürdőszobát (!hordozható cserépkályha arrébb helyezése!), és megszakadtunk a nevetéstől (is) közben amiatt, hogy R., a macskánk mennyire képtelen helyekre próbál meg bemászni, amikor éppen nem a bénázásunkat nézi.

Nulla, azaz nulla alkalommal jártunk a Balatonnál, de annál különlegesebb lesz, amikor végre megyünk majd.

Imádok itt aludni, de szerintem mindenki így van ezzel. R. ugyan hajnalonta meghülyül olykor, és másnap kába. Én eléggé rosszul bírok még ennyi éjszakázást is, pláne, hogy nem alhatok másnap egész nap a dobozomban.


Vettem két Lakáskultúrát egy áráért, és bár nem fűztem túlságosan nagy reményeket hozzá, ötszáz forintért kaptam egy vagon inspirációt, olvasnivalót, illetve finom figyelmeztetést, hogy azért a bohém-kreatív oldalamat is bátran mutassam majd meg a ház berendezésében, ne csak ez a marha nagy fegyelem és spórolás legyen mindig.

Megjött a szülinapomra rendelt szoknya, el kell menni érte a szomszéd faluba a nagyon helyes kis postahivatalba. 

Kidőlt egy óriási fa az erdőben, és kisebb értetlenkedés után teljesen normálisan rendeztük el a szomszéddal, sőt még csokit és virágot is kaptunk a fülemüle-per helyett, plusz szerintem mindketten jól jártunk.




Megjegyzések

  1. Sütidobáló robot - tündéri! :) Bármi, ami (viszonylag) könnyen cserélhető, miért ne lehetne bohém? Egész más egy fehér szoba hatása ilyen/olyan/mindenféle színfoltokkal... Elismerésem a "félig tele" mentalitás magas szintű műveléséért! :)
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz, Luca! Ennek az extrém esete tényleg az volt, amikor örülnöm kellett, hogy kipakolhatom végre a nyári konyhát, ha rendesen el akarom takarítani a rágcsáló nyomát. A bohémságnál arra is gondolok, hogy pl. merjek majd festményt helyezni a kiskonyhába, poénosabb feliratokat tenni ide-oda, ha olyan kedvem van stb. És ehhez tényleg jó, hogy fehérek a falak.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má