Szépségápolási minimál a háznál

Az egyik legjobb nyári wellness-módszer szerintem a sok úszás és a mérsékelt napozás. Ha ez összejön, ahogyan nekem idén nem, akkor minden szebbnek és egyszerűbbnek tűnik. (És, persze, izmosabbnak meg feszesebbnek.)

Azért próbálom a nagy, távoli képet szem előtt tartani, amikor hetekig nem jutok el a vízpartra: hogy majd milyen jó lesz egyszer a

"tiszta udvar, rendes ház"

-unkban nyaralni. Őszi szünetezni. Telelni. Mindenfélét csinálni.

Nem szeretném azt a benyomást kelteni sem, mintha a jelenleg fürdőszoba nélküli házban nagy testápolás folyna (kb. örülök, ha a nap végére mindannyian le tudunk zuhanyozni), de mivel lett néhány új kedvencem, őket mutatom be most.

A younghouselove.com blogon írja Sherry, hogy ő kb. felerész almaecet-felerész víz keverékkel tisztítja-tonizálja az arcbőrét, és utána kevés extraszűz kókuszolajat használ hidratálásra. Gondoltam, hogy kipróbálom, és eddig fantasztikus. Ha valakit érdekel, érdemes az ő utasításait pontosan követni.

Amióta levendulafarmon jártunk, és nagyon szimpatikusan nem tolták az arcunkba a termékeiket, egyre izgalmasabbnak találom az ott készült párlatokat, olajokat. Szeretném azt a természetes illatot újra érezni. Persze, a lemorzsolt virágokban is ott van, de azért beszerzek majd valamilyen koncentrált bőrápolót. Addig használom, amit itthon találtam.

A legfontosabb, amit idén célként tűztem ki, hogy a lábam ne menjen úgy tönkre a ~~kubikosmunkától~~ rengeteg kerti tevékenységtől (pedig nem én kaszálok, ugye), mint tavaly. Ez nem is olyan egyszerű, mivel a szezont egy jó kis félrelépéssel nyitottam.

Mondja meg valaki, ezek miért mindig olyankor történnek, amikor semmi értelmük?

A kéthetes zúzdát: a lapátolást, a cipekedést, a bútortologatást, a rohangálást, egymásra rakott féltéglákkal egyensúlyozást, törött cserepek közötti szlalomozást egy kevéssé dizájnos türkiz gumipapucsban, csíkos kisgatyában és kinyúlt trikókban csináltam végig. Többen rám szóltak a munkavédelmi cipőjükben, hogy nem lesz ez így jó, meg fogok sérülni, és az nem lesz finom. Semmi bajom nem lett.

"se szandál, se cipő se nincsen" /Emil.ruleZ/

első nap: fehér, városi lábak, váá

Erre, amikor a gyerekekkel pár napot a háznál töltünk, és az egyik reggel a pajta felé indulok a tornácról (azt hiszem, megnézni a fűszerkertet), nem beszélek, nincs a kezemben semmi, a fél lépcsőnyi lelépéskor mégis kimegy a bokám. De úgy, hogy tíz percig némán fetrengek a földön, és még utána is csak azon gondolkodom, hogyan fogok elvezetni az ügyeletig, ha ezt a lábam nem tudom használni.

R. együttérez // a fűszernövények köszönik, jól vannak // én pedig értékelem az ajándékba kapott hűsítő zselét.

Illetve, minden egyes alkalmat, amikor természetes vízben lépkedhetek. Sokat javít a bokámon.

Duna

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

További információk

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem. A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött. Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban