Ma hajnalban visszagörgettem a telefonom képeit, hogy rekonstruálni tudjam azt a nagyon intenzív időszakot, amelyik nyilván nem az utolsó volt a ház felújításának történetében. Azért remélem, ennyire már nem leszek befogva...
 |
| reggeli & filterezett |
7. nap
Haladnak tovább a falak vízszigetelésével (készül róla külön bejegyzés): befejezik a ház hátsó falát. Komoly gépparkkal rendelkeznek, és ha van eldöntenivaló, mindig megkérdeznek; ebből arra következtetek, hogy jó lesz az együttműködésünk. Utólag (közel egy hónap elteltével) úgy látom, tényleg rendben volt ez a munka. És itt is sorry, amiért mindannyiunkat megevett a sok 🦟🦟🦟-.
8. nap
Örülnék, ha a négyfős vízszigetelő csapatot nem éppen minálunk érné végzetes üzemi baleset, ezért újra szólok nekik, hogy a szerszámos kamra padlóját vizsgálják meg, nehogy beszakadjon alattuk. Lemegyünk az alá benyúló pincébe, és végre egy jó hír: a tetejét betontraverzekkel képezték ki, stabil dongamennyezet.
Sürgetnek, hogy a pajta melletti sittet kb. tegnapra vitessem el, a hátsó falánál pedig minimum egy ásónyomnyit ásassak le, hogy át tudják majd húzni a szigetelőlemezt. Noha azt sem hitték el, hogy egyméteres sávban ki tudom irtani a bozótot, és mégis sikerült, a gyökerekkel és sittel teli talaj tényleg kifog rajtam; bele sem tudom nyomni az ásót.
9. nap
Elkészül a szerszámos fala is; volt értelme lóhalálában kitakarítani a helyiséget. Állati büszke vagyok arra, hogy megszabadítottam a több évtizednyi lomtól. Viszonylag jól néz ki, hatalmas (kb. 25 négyzetméteres), praktikus, és mostanra a kampókról lógó cuccok közül majdnem mindről tudom, hogy micsoda, ha-ha.
A munkások a tonnás gépükkel beszakítják a tornác burkolatát: legalább hat-nyolc cementlapot és ugyanannyi téglát törnek el. Bár elég jó a viszonyunk, az összes kisebb-nagyobb amortizációra (kilincs!🦇!) nekem kell felhívnom a figyelmet, ez idegesít. Hiába kérem, hogy időben beszéljünk róla, az utolsó előtti napig lóg a levegőben, hogy mi lesz az okozott kár sorsa.
10. nap
Sittet lapátolok all day long.
Érzem a hátamban, hogy túl sok.
A nap végén az elmondhatatlanul koszos pajtában egy rozsdás szögre lógatom fel a kempingzuhanyt - a házban eddigre mosogató, mosdó, kád nincsen. Úgy tudnám összefoglalni a helyzetet, hogy egészen pontosan ez az a feeling, ami miatt nem szoktam például sátorozni.
11. nap
A változatosság kedvéért egy ólat is kitakarítok, plusz leások egy ásónyomnyit (a földben archeológiai rétegek: rozsdás, hegyes fémdarabok, padlólapok, joghurtosflakonok, kólásüvegek, wtf). Később kiderül, hogy két ásónyomnyi kell. Mindenféle jászol és egyéb itató belelóg a képbe, ezeket T. elfűrészeli.
(Nahát, itt kell megtanulnom, hogy a versekben szereplő betlehemi jászol nem = istálló, hanem, ha minden igaz, az az archaikus, fából készült izé, amiből a tehenek ettek. => bölcső)
Kezdek kétségbeesni, hogy a pajta mellől az összes törött cserepet és téglát nem fogom tudni arrébb hordani, embert pedig nem lehet találni.
B. zseniális ötlete alapján este mégis lebonyolítok egy telefonhívást.
Le a kalappal előtted!
VálaszTörlésKöszönöm, Holdgyongy. Nem a hősies tetteim leltárát akartam megirni, viszont szeretném, ha az emlékezés majd nem homalyositana el, ami volt. 🙂
Törlés