Ugrás a fő tartalomra

Szépségápolási minimál a háznál

Az egyik legjobb nyári wellness-módszer szerintem a sok úszás és a mérsékelt napozás. Ha ez összejön, ahogyan nekem idén nem, akkor minden szebbnek és egyszerűbbnek tűnik. (És, persze, izmosabbnak meg feszesebbnek.)


Azért próbálom a nagy, távoli képet szem előtt tartani, amikor hetekig nem jutok el a vízpartra: hogy majd milyen jó lesz egyszer a 

"tiszta udvar, rendes ház"

-unkban nyaralni. Őszi szünetezni. Telelni. Mindenfélét csinálni.

Nem szeretném azt a benyomást kelteni sem, mintha a jelenleg fürdőszoba nélküli házban nagy testápolás folyna (kb. örülök, ha a nap végére mindannyian le tudunk zuhanyozni), de mivel lett néhány új kedvencem, őket mutatom be most.


A younghouselove.com blogon írja Sherry, hogy ő kb. felerész almaecet-felerész víz keverékkel tisztítja-tonizálja az arcbőrét, és utána kevés extraszűz kókuszolajat használ hidratálásra. Gondoltam, hogy kipróbálom, és eddig fantasztikus. Ha valakit érdekel, érdemes az ő utasításait pontosan követni.

Amióta levendulafarmon jártunk, és nagyon szimpatikusan nem tolták az arcunkba a termékeiket, egyre izgalmasabbnak találom az ott készült párlatokat, olajokat. Szeretném azt a természetes illatot újra érezni. Persze, a lemorzsolt virágokban is ott van, de azért beszerzek majd valamilyen koncentrált bőrápolót. Addig használom, amit itthon találtam.


A legfontosabb, amit idén célként tűztem ki, hogy a lábam ne menjen úgy tönkre a kubikosmunkától rengeteg kerti tevékenységtől (pedig nem én kaszálok, ugye), mint tavaly. Ez nem is olyan egyszerű, mivel a szezont egy jó kis félrelépéssel nyitottam.

Mondja meg valaki, ezek miért mindig olyankor történnek, amikor semmi értelmük?

A kéthetes zúzdát: a lapátolást, a cipekedést, a bútortologatást, a rohangálást, egymásra rakott féltéglákkal egyensúlyozást, törött cserepek közötti szlalomozást egy kevéssé dizájnos türkiz gumipapucsban, csíkos kisgatyában és kinyúlt trikókban csináltam végig. Többen rám szóltak a munkavédelmi cipőjükben, hogy nem lesz ez így jó, meg fogok sérülni, és az nem lesz finom. Semmi bajom nem lett.

"se szandál, se cipő se nincsen" /Emil.ruleZ/

első nap: fehér, városi lábak, váá
Erre, amikor a gyerekekkel pár napot a háznál töltünk, és az egyik reggel a pajta felé indulok a tornácról (azt hiszem, megnézni a fűszerkertet), nem beszélek, nincs a kezemben semmi, a fél lépcsőnyi lelépéskor mégis kimegy a bokám. De úgy, hogy tíz percig némán fetrengek a földön, és még utána is csak azon gondolkodom, hogyan fogok elvezetni az ügyeletig, ha ezt a lábam nem tudom használni. 


R. együttérez // a fűszernövények köszönik, jól vannak // én pedig értékelem az ajándékba kapott hűsítő zselét.


Illetve, minden egyes alkalmat, amikor természetes vízben lépkedhetek. Sokat javít a bokámon.

Duna




Megjegyzések

  1. Ez a Murphy törvénye. Gyerek is mindig akkor esik le a mászókáról, ha mellette állunk. Jobbulást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, igen, illetve, addig figyel az ember, egyszer egy pillanatig nem, és kész. Köszönöm!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Plátói szerelem I. (#házak)

Ha van valami, aminek feketeöves nagymestere, örökös világbajnoka vagyok, akkor ez az. Irtó jó szemem van ahhoz, hogy tizenkétezer-kilencszáznyolcvan ingatlanhirdetésből kiszúrjam azt az egy különleges házat, amelyikbe majd nagyon bele tudok szeretni. És amelynek a nem-birtoklása nagyon fog majd fájni. Lamentáló-retrospektív poszt, a végén pozitív perspektívával.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedésteli periódusaim lesznek, furcsa is átélni őket nekem, aki életem összes traumája után egyféle nem voltam sosem: depressziós. Ez nem az, de hullámokban hasonló - és nagyon nem jó.
Ijesztő ennyire fixálódni valamire. 
És, basszus, az ember évekig tudja csinálni (per definitionem). 
Racionálisan tudja, hogy már nem kell neki és nem is lesz az övé, emocionálisan azonban még nem tudja lezárni.
Az összes platonikus érzelemmel kapcsolatban a leszokás rögös útján haladok; sokat segítenek a kávézáskor olvasott velős mondatok.
"Az idő értékes. Okosan pazarold."
Vegyük például azt a…

3+1 dolog, amiben megváltoztam

Pár évvel ezelőtt nagyon másmilyen volt a prioritáslistám. Sokféle, kissé szerteágazó hobbim és kényszeresbe hajló szokásom volt, amelyek örömöt is szereztek, de komoly áldozatokat is követeltek: például pénzt és helyet. Elég sok pénzt és nagyon sok helyet. Örülök annak, hogy múlt időben beszélhetek róluk. Pedig nem is volt igazi minimalista fordulat az életemben. Még. 
1. IKEA-mánia: 

Fogalmam sincs, mikor jártam ott utoljára. Évek óta nem tud lázba hozni, holott még a lakberendezés iránti érdeklődésem is az IKEA hazai megjelenésével függ össze. Besokalltam az egyre kelet-európaibb, egyre műanyagabb, egyre lehúzósabb stílustól, az ottani vásárlás és nézelődés szép lassan elvesztette számomra a kikapcsolódás-jellegét. Lettek konkurenciái is, de azokba az áruházakba sem nagyon járok. Ti szeretitek még?

2. Bútorhalmozás:

Fú, nagyon örülök, hogy ide eljutottam. Mondjuk, most, hogy írok róla, kicsit sajog még ennek a hobbimnak a helye, de jobb, hogy vége, illetve, hogy túl vagyok a túlkapás…

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…