Ugrás a fő tartalomra

Szépségápolási minimál a háznál

Az egyik legjobb nyári wellness-módszer szerintem a sok úszás és a mérsékelt napozás. Ha ez összejön, ahogyan nekem idén nem, akkor minden szebbnek és egyszerűbbnek tűnik. (És, persze, izmosabbnak meg feszesebbnek.)


Azért próbálom a nagy, távoli képet szem előtt tartani, amikor hetekig nem jutok el a vízpartra: hogy majd milyen jó lesz egyszer a 

"tiszta udvar, rendes ház"

-unkban nyaralni. Őszi szünetezni. Telelni. Mindenfélét csinálni.

Nem szeretném azt a benyomást kelteni sem, mintha a jelenleg fürdőszoba nélküli házban nagy testápolás folyna (kb. örülök, ha a nap végére mindannyian le tudunk zuhanyozni), de mivel lett néhány új kedvencem, őket mutatom be most.


A younghouselove.com blogon írja Sherry, hogy ő kb. felerész almaecet-felerész víz keverékkel tisztítja-tonizálja az arcbőrét, és utána kevés extraszűz kókuszolajat használ hidratálásra. Gondoltam, hogy kipróbálom, és eddig fantasztikus. Ha valakit érdekel, érdemes az ő utasításait pontosan követni.

Amióta levendulafarmon jártunk, és nagyon szimpatikusan nem tolták az arcunkba a termékeiket, egyre izgalmasabbnak találom az ott készült párlatokat, olajokat. Szeretném azt a természetes illatot újra érezni. Persze, a lemorzsolt virágokban is ott van, de azért beszerzek majd valamilyen koncentrált bőrápolót. Addig használom, amit itthon találtam.


A legfontosabb, amit idén célként tűztem ki, hogy a lábam ne menjen úgy tönkre a kubikosmunkától rengeteg kerti tevékenységtől (pedig nem én kaszálok, ugye), mint tavaly. Ez nem is olyan egyszerű, mivel a szezont egy jó kis félrelépéssel nyitottam.

Mondja meg valaki, ezek miért mindig olyankor történnek, amikor semmi értelmük?

A kéthetes zúzdát: a lapátolást, a cipekedést, a bútortologatást, a rohangálást, egymásra rakott féltéglákkal egyensúlyozást, törött cserepek közötti szlalomozást egy kevéssé dizájnos türkiz gumipapucsban, csíkos kisgatyában és kinyúlt trikókban csináltam végig. Többen rám szóltak a munkavédelmi cipőjükben, hogy nem lesz ez így jó, meg fogok sérülni, és az nem lesz finom. Semmi bajom nem lett.

"se szandál, se cipő se nincsen" /Emil.ruleZ/

első nap: fehér, városi lábak, váá
Erre, amikor a gyerekekkel pár napot a háznál töltünk, és az egyik reggel a pajta felé indulok a tornácról (azt hiszem, megnézni a fűszerkertet), nem beszélek, nincs a kezemben semmi, a fél lépcsőnyi lelépéskor mégis kimegy a bokám. De úgy, hogy tíz percig némán fetrengek a földön, és még utána is csak azon gondolkodom, hogyan fogok elvezetni az ügyeletig, ha ezt a lábam nem tudom használni. 


R. együttérez // a fűszernövények köszönik, jól vannak // én pedig értékelem az ajándékba kapott hűsítő zselét.


Illetve, minden egyes alkalmat, amikor természetes vízben lépkedhetek. Sokat javít a bokámon.

Duna




Megjegyzések

  1. Ez a Murphy törvénye. Gyerek is mindig akkor esik le a mászókáról, ha mellette állunk. Jobbulást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyöngy, igen, illetve, addig figyel az ember, egyszer egy pillanatig nem, és kész. Köszönöm!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…