Ugrás a fő tartalomra

Minek neked az a pajta? (I. rész)

Mielőtt folytatnám a munkanaplót, írok pár szót az elmúlt hónapok (évek?) nagy dilemmájáról, a mások által gyakran ferde szemmel és/vagy értetlenül nézett, szimplán őrültségnek titulált, minduntalan eltitkolt, hatalmas nagy* szerelmemről, a kert hátsó részében álló téglapajtáról. 


*kb. 80 négyzetméteres

Két évvel ezelőtt, a házvásárláskor maga a hirdető is azt mondta rá, hogy "a tégla melléképület elbontandó vagy felújítandó." 

Oké: ő volt az eladó, persze, hogy úgy fogalmazott, mintha meg is lehetne menteni.

Hát, igen. Vagy-vagy. El kell dönteni.

A döntés összes anyagi vonzatával együtt. - gondolta magában az egyszeri vevő.

Mit nekem az összes anyagi vonzat! - vágta rá magában (ugyanaz) az egyszeri vevő.

...és kiharcolta a vízszigetelést

Szegény, sokkal jobb napokat látott, szépen rakott pajta! Leverte a vihar a tetejét, megütötték a fák a falát, nincs rendes alja, minden faanyag korhadt benne, és egészen két héttel ezelőttig nem volt talajvíz elleni szigetelése, illetve, tele volt a legdurvább istálló-mocsokkal, amit el lehet képzelni.

a bejáratnál belül van egy ilyen betonkád-szerűség

Az elmúlt években a ház körül és más téren is történtek olyan dolgok, amelyek hatására ma már ugyan kevésbé szeretnék az a csillogó szemű, lánglelkű költő romantikus lelkületű fruska lenni, akinek sokszor definiáltam magam korábban - mégis beindítja a fantáziám ez az épület. Nem vagyok olyan fiatal, és nem is esik jól emlékezni arra, hányszor traumatizálódtam nagy rajongások miatt. Maradjunk annyiban, hogy többször, mint kellett volna. 

(Miért, hányszor kellett volna? Hülyeség.)

Számítóbb akarok lenni és hidegebb. Nem olyan forrófejű. Kevésbé csökönyös. Óvatosabb. Az a vicc, hogy ezek a szavak mára mind pozitív kicsengésűek lettek számomra.

Nem tudok azonban egészen másmilyen lenni, mint amilyen tényleg vagyok. Ha valami megfog, akkor beletolom az energiát és neki szentelem a kellő akaratot és kreativitást.

És néha jó a vége.

Majd meglátjuk, ebben az esetben hogyan sikerül. Még mindig a folyamat elején tartunk.
annak a sittkupacnak az utolsó huszada, 
amit négy napig lapátoltam el, mert útban volt, 
más embert pedig nem találtam

A fenti identitás-rizsa azért kell ide, mert szoros összefüggésben van a pajta megtartásával.

Úgy gondolom, hogy ez a jelenleg még romos épület jó szolgálatot tehet nekünk a későbbiekben.

Biztos vagyok abban, hogy a bontása és a helyére a 12 méternyi, embermagasságú kerítés megépíttetése szintén irdatlanul sokba kerülne.

Remélem, hogy megérte vízszigeteltetni. A kitakarítás mellett ez volt az első komoly lépés, amit a konzerválásáért tettünk.

Úgy kalkulálom, hogy talán tető alá tudjuk hozni még idén.

Mert terveim vannak Vele.






Megjegyzések

  1. Mutass fotókat a vízszigetelt falakról, kíváncsi vagyok. Nyári nappalinak, jobb szó híján kiváló egy pajta, hány helyen látom. S valószínű másra is. A fala.építése szép. Tudtak a régiek, hiába.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, írok részletesen a falszigetelésről egy külön bejegyzést, Holdgyöngy. Remélem, pár hónapon belül tényleg kiszáradnak a falaink! Igen, a pajta ilyesmi szerepet fog kapni. :-)

      Törlés
  2. Szia! Jaj de jó, hogy megint elkezdtél posztolni. Nálunk pont akkor kezdődött egy őrült hajtás amikor az elmúlt pár poszt írodott, így most egyszerre olvastam mindet. Ez ahhoz hasonlított mint amikor a Netflixen binge watching van. Csodálom kitartásodat, és biztos, hogy meg fogja érni megmenteni a pajtát. Sok minden lehet belőle:
    1. vendégház
    2. gyerek biodalom
    3. nyári konyha
    4. alkotó szféra
    5. nyugis menekülő tér
    stb., stb., stb.

    Jobb kezem sérült, így nem igazán tudok gépelni, csak két ujjal. :(

    Várom a napló hátralévő részeit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. emiGrants, először is, vigyázz magadra. :-) Tudod, nem szoktam ilyen kvázi-ezoterikus szövegeket nyomni, de most is úgy éreztem, amikor beléptem a pajtába - pedig hidd el, semmilyen értelemben nem lelkesítő látvány -, hogy olyanok az arányai, energiái, hogy meg kellene menteni. Szuperek az ötleteid!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…