Nem, nem ennyit öregedtem. :) Hanem nagyjából ennyit fiatalodott a Ház azáltal, hogy (rá kellett keresnem a megfelelő szóra) kiganajoztuk. Folytatom a naplót.
Utána nem kívánnék szívni ezzel kapcsolatban soha többé.
Annyira, de annyira durva felhalmozás történt itt közel száz év alatt, hogy többször vertem már a fejem a falba: 2017-ben ugyan miért kellett nekem eljátszani a megértő vevőt, aki legyint a kuplerájra, és nem áll a sarkára, hogy márpedig csak akkor lesz üzlet, ha az eladó rendbe teszi az egész kócerájt?!
Egyébként tudom az okát: türelmetlen voltam, és akkoriban még valamelyest hittem abban, hogy kincsekre lelhet az ember az ilyen elhagyatott padlásokon, hahahaha.
Azóta, többszáz munkaóra beleölése után úgy gondolom, ez csodálatos lecke volt saját magamnak is: nem kell jófejkedni, Judit.
Plusz: ne halmozz fel semmit!
Plusz: ne halmozz fel semmit!
Ne halmozz fel semmit!
De komolyan.
És minden egyes évben vedd igénybe az ingyenes lomtalanítás nagyszerű intézményét.
Ha a Ház körüli rendrakásból nem tanulom ezt meg, akkor semmiből sem.
Amikor állsz egy rohadt nagy szerszámoskamra közepén, mert utat törtél a mindenféle gyanús zsákok között magadnak, és éppen az ötvenéves xyladekor folyik a lábad elé, mert már basszus, annak a fémdoboza is az enyészeté lett, és te véletlenül megemelted, az fekete humor alkalmazása nélkül nem megy. Nem dolgozható fel másképpen. Hogy a többiről ne is beszéljek: ne akarjátok, hogy részletekbe menően elmeséljem, mi mindenbe botlottam bele.
Gyilkos poénok sorozatgyártója lett belőlem ez alatt a pár nap alatt, az biztos.
3. nap (vasárnap)
Bútortologatás T. és még pár ember segítségével (itt is kösz!), mert a falszigeteléshez minden közfalat is fel kell szabadítani. A barna ruhásszekrényt és a zöld konyhaszekrényt kidobjuk. Nem fáj. Nem értem, miért vártunk eddig. Lefényképezem őket azért, de ennyi. Túl sok ruha, túl sok ruhászsák mindenhol. Borzasztóan útban van a megörökölt fagyasztóláda. Mostantól ösvényeken lehet közlekedni a házban.
4. nap (hétfő)
Az eddigi legkomolyabb purgálás a Ház történetében. T. reggeltől kora délutánig tulajdonképpen elvégzi azt, ami eddig a legnagyobb parám volt: kőkemény munkával
kitakarítja a pajtát.
X talicska trágyás föld, rengeteg rozsdás fémeszköz, hordók, elkorhadt rekeszek, mohával borított féltéglák dögivel. Brutál meló. Eközben nem akarok tétlenkedni, úgyhogy a garázs és a disznóólak felé fordítom tekintetemet. És munkáskesztyűbe bújtatott kezemet. A PET-palackoktól kezdve a régi redőnyökön át a fél zsák megkeményedett mészig minden oda van behányva. Nagyjából végzek ezzel is, de, persze, még vár ránk valamikor az ólak padlásrésze. Nehogy már egy etappal vége legyen.
Közben a tudatalattimban kicsit sírok, hogy a rengeteg rozsda, penész és ragacs alatt egy letűnt kor attribútumai, kézműves-iparos termékei is ott voltak, és most a műanyag festékesvödörrel együtt a csodaszép lószerszámokat is ki kell dobnunk a francba. De, mondjuk, az egész állattartás rettentő archaikusnak, kegyetlennek és maradinak is tűnik a tárgyakat elnézve, és tökre örülök, ha nem ez lesz a jövő.
 |
| mint megtudtam, az ott egy - amúgy szerintem marha szép - répareszelő (pun intended) |
Olyan kemény tempót diktálunk, hogy csak annyi rémlik: a szerszámos kamrában találtam egy bőröndöt,
Nagy munkát végeztetek. A répadarálót, s a kerekeket megtartanám. Én, legalábbis. Jól itt hagytak mindent nektek, az eladók. Mi évekig az elődeink felújítási anyagait hordtuk el. Ők főleg a kertbe ástak be mindent, nem tudunk úgy ültetni ne termelnénk ki építési törmelékeket. Nem gondolkodtak előre. Vagy kertben? Ők már nem az eredeti tulajok, akik tőlük vették meg, s újították fel a házat. Hogy rájuk ilyesmi mi maradt nem tudom.
VálaszTörléshttps://lmaim-hzunk.blogspot.com/2019/06/barilottoztunk-az-urammal.html
Holdgyöngy, bizony, emlékszem, amikor először írtál erről itt... Sok kis bosszúság, sok nagy tanulság. :-)
Törlés