5. nap (kedd)
A munkások a Vitorlás szoba ajtaját leemelve akaratlanul letörik a kilincset, így a szoba lezáratlan marad. Tudjátok, az a szoba, amelyikben, ha felnézel, a födém uszkve nyolc négyzetméteres részén ez a struktúra látszik.
A többi ajtót is elfelejtik visszatenni, én pedig elfelejtek szólni emiatt, így a nap végén egyedül küzdöm vissza őket a zsanérokra - és egyedül a Gerendásét ejtem a lábamra.
Elvánszorgok az ágyig; csak az érdekel, hogy pihenhessek.
Éjjel furcsa csapkodásra ébredek; egy van a szobában. (Vajon honnan repült be...?) Éppen úgy, mint két évvel ezelőtt, amikor szintén egy 🦇 volt ugyanebben a szobában, és én határozottan úgy éreztem, hogy a kalandnak és a... rusztikusságnak ez a foka nekem már nem fér bele.
Nyitva hagyom az ablakot és vigyázva arra, hogy ne érjen le az irdatlan téglaporos koszba, átvonszolom a paplant-párnát a teljességgel lakhatatlan középső szobába. Tulajdonképpen a denevérnek köszönhető, hogy észreveszem: a macskánk nincs a házban. Kővé dermedek, kívülről látom magam, ahogyan a szanaszét hagyott flexeken, feltekert kábeleken, méteres fúrószárakon és láncfűrészeken átbukdácsolva próbálom megtalálni. R. kint vár, a bejárati ajtónál, ahogyan tavaly nyáron is, amikor még nem voltunk egymás családja, minden éjjel tette. Rogyadozó térdekkel viszem be, agyondicsérem, hogy milyen okos.
Alig alszom egész éjjel.
6. nap (szerda)
Reggel egyedül vagyok a parton. Csodálatos úszás.
Ugyan kissé beárnyékolja a hangulatomat a közvetlenül a vízbe lépés előtt a villanyszerelővel folytatott, szolidan üvöltözős telefonbeszélgetés, tempózás közben nyugtázom, hogy, ha bizonyos pontokon némiképp hangos voltam is, még mindig nem használtam azokat a szavakat, amiket ő.
Képletesen vállon veregetem magam ezért.
Fáj mindenem a sok emeléstől, és nem látom a végét.
Unatkozásra nem panaszkodhatsz. Denevérektől jobban félünk, mint ők kárt okoznának, rajtunk. Tapasztalat.
VálaszTörlésEz megnyugtato, köszönöm, Holdgyongy!
Törlés